Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-04-03 / 21. szám
1920. április 3. Az áíomtündérkék. Irt»: Mizantróp. Igazán kevés jóbarátja akad az embernek a földi életben. Néha-néha összehoz ugyan bennünket a sors egy-egy megértő szívvel, aki felfogj» gondolatainkat, átérzi szenvedéseinket, szóval, aki vele él a mi lelkűnkkel, résztvesz örömünkben, bánatunkban. De ez ritkaság. És a mostoha körülmények rendszerint idővel ezt a szoros köteléket is meglazítják. Mert hát minden múlandó a földön. így aztán sokszor annyira elhagyatott az ember, oly magános fának érzi magát, hogy nem találja semmi örömét az életben, hogy az igazán könnyfacsaió. És mit tehet ilyenkor egyebet? Igyekszik feledést, vigasztalást keresni ott, ahol talál. Ha férfi, hódol a dohányzás nemes mesterségének. A cigaretta füstjének játékai aztán sokszor elringatják felzaklatott lelkét. Ha nő, regények színes meséjébe temeti panaszzokogását. így néha néha sikerül a szív fájó sebeit kis időre elaltatni, ha nem is meggyógyítani. Ilyen bánataltató még az álmok délibábos világ» is. Ez mindkét nembeli ifjúságot boldoggá tudja tenni ideig — óráig. Igaz, hegy csalóka világ ez, nem a vaió életet, sőt gyakran annak egészen ellenkezőjét mutatja. De mit számit az! Fő, hogy sokaknak az elérhetetlent is megmutatja, sőt néha meg is engedi kóstolni. Mert lám a kis Gyurka is napközben -olyan boldogtalanul jár-kel a világban. De bezzeg, ha jön az éjszaka, hogy ragyognak a szemei! Mert minden lefekvéstől valami csudadolgot vár. És ez, mi tűrés-tagadás, legbiztosabb jele annak, hogy — talán nem haragszik meg, ha igy négyszemközt megsúgom, — hogy bizony szerelmes szegényke. Itt közbevetheti valaki, hogy abból, mert valaki szerelmes, még nem következik, hogy mindjárt boldogtalan is legyen. Hiszen igaz, igaz, De azért mégis csak megmaradok véleményem mellett, hogy a nagy szerelem legtöbbször boldogtalansággal jár. Nem is érti az ember, hogv minek is van a világon. Mert bizony úgy van, — hogy el ne felejtsem, — hogy az én Gyurkán szerelmes is, boldogtalan is. Hogy miért szerelmes? Hát Istenem, miért nyílik a virág, miért csókolgat bennünket a táncos napsugár és végeredmélyben ^ miért élünk? Ezt nehéz is, könnyű is megmagyarázni. Sokkal fogasabb kérdés az, hogy miért boldogtalan? Meg lehetne ugyan erre is felelni, de annyira bonyolult a dolog, hogy hosszas fejtegetés helyett csak azt Írom ide, hogy azért oly nehéz a kis Gyurka szivetája, mert reménytelenül, több halálosan súlyos ok miatt reménytelenül epekedik az után a szép lány után. Es ugy e, ha valakinek már semmi reménye sem lehet, az elég ok arra, hogy boldogtalan legyen tőle, nemcsak egy szerelmes bohó fiú, hanem még — hogy valami nagyot mendjak — egy pápaszemes elefánt is. (Vagy ilyen talán nincs is a világon.) Ezért járkál egy idő óta Gyurka barátom olyan elmélázva, olyan felhősen borongó arccal a Nádor-utcán, az Angliában vagy máshol, ahol a komáromi szépek, köztük Ő is, gondtalan pajzánsággal tereferélve sétálgatnak. Csak akkor hajnalodik mosoly az arcán, ha őt látja, esetleg beszélgethet is vele. Máskülönben szomorú, bús madárként elhagyja magát. De reggelenkint is néha vidámnak, játékos kedvűnek látom. Régen sejtettem, hogy mindannyiszor valami szép álomlátás idézi elő rajta ezt a nagy változást. Egyszer nem is állhattam meg és megkérdeztem tőle: — Csak nem hívtak meg a versaillesi tanácskozásokra, hogy olyan gömbölyű az arcod ? ^ — Ugyan ne tréfálj untalan! Te csak nem tudsz komolyan érezni I — Ejnye hat téged komoly érzések tesznek lepkefogó kedvűvé? — Bizony azok! — Nem mondanád el mégis, mik azok a komoly érzések, melyek a hajnal '"»"*• gását csalják az ember szemeibe? Először gyanakodva nézett rám, de aztán elkezdett beszélni. Bizonyítgatta, hogy Majmuna istenasszony kis tündérkéivel együtt az ő legnagyobb jóakarója. Mert amit a mostoha sors „Komáromi Lapok“ az életben megtagad tőle, azt ezek a pajkos kis tündérkezek éjjel mindig eléje varázsolják. Hallgassam csak meg, most is mit álmodott. Szomorúan andalgott egy kis erdőcske .virágglédás utjain. Búbánatában nem vett észre semmit a környező természeti szépségekből. Csak lépegetett, árván, egyedül, csupán gyötrő gondolatai voltak vele. Egyszercsak hogyan, hogyan sem — azt a kis tündérkék tudják — ott állt előtte Ő. Mindjárt más lett a világ neki. Latta már az ezerszinii, fejecskéikkel bájosan bóko'gató virágokat; hallotta a madarak édes kardalát, érezte az enyhén simogató, virágillattól terhes szellő lágy enyelgését. Karonfogva mentek tovább. Kedves csevegés, ezer bohóság, édes egymás szemébe mélyedés és gyakori elpirulások közt egyszercsak keskeny kis patakhoz érlek. Padló nem volt rajta, ezen biz úgy kell átgázolni. Jaj, de azok a habcsók cipőcskék egészen elmerülnek, ha viselőjük belelép! — És Gyurka elpirult, amikor akadozva, de világló szemekkel tovább mondta, hogy bizony nem sokat gondolkozott, hanem ölébe kapta bálványképét (lám, az álom merésszé. is tesz!) úgy vitte át a patakon. Olyan félve, olyan gyengéden ölelte magához édes terhét, mintha . . . mintha féltős, törékeny kincset tartott volna karjai közt. Igen, de merészségétől szinte megittasuit és már jóval túl voltak a vizen, mégsem tette le. Nem, olyan könnyűnek érezte, úgy elvitte volna akár a világ végéig is. Közben egyre erősebben szoritotía magához. Szegény vergődő kis áldozat úgy pihegeü karjai közt, de úgy remegett! Egyszer csak valami benső erő huzia, kényszeritetie egymás felé arcukat, szemüket behunyták és ajkuk, lázas forró ajkuk összeért az első, lélekszakasztó csókban , . . * * * Még most is, amikor elmesélte, szinte láttam Gyurkán, hogy meg-megremeg a boldogságtól. Majd kis szünet után szomorúan hozzátette: — Eddig volt, álom volt, fölébredtem. Ezért mondtam, hogy legnagyobb jóakaróim az álomtündérek és hoey komoly érzések tesznek boldoggá. Mert ha az ember szeret, az nagyon komoly valami, és ha viszont szesétik, az meg boldoggá tesz akárkit is. Elég szomorú, hogy engem csak álmáim boldogítanak. Elgondolkozva hallgattam én is. Gyurka pedig cigaretia után nyúlt, a belőle felszálló füst szeszélyes adrakadabráiba bámulva tovább szövögesse álmában elkezdődött ábrándvilágát. Keresek megvételre Révay Lexikont, Beehms Állatvilág, Jókai összes müveit, Mikszáth Kálmán összes müveit, Műveltség Könyvtárát, stb. Cím a kiadóhivatalban. M i. ti m síp azelőtt fl. Szopltó und Theodor Genersichs flachf. Száusti „Tátra“ étvágy sajtot és Konservált juh sajtot körülbelül 8 dgr. csomagocskákban, egy posta doboz 60 csomagot tartalmaz. 75 1 i íiídí im«. Farkas Márta, a hirneves hegedümüvésznő, a közönség kedvence egy régi komáromi falragaszt ajándékozott a komáromi kultúrpalota könyvtárának megőrzés végett. A kerek hatvan esztendős falragasz nem kisebb eseményt adott hírül a jó komáromiaknak, mint hogy a világhírű magyar hegedűművész: Remény Ede tart hangversenyt. Különben álljon itt a falragasz szövege a maga egészében. 7 oldal. Komárom, Nagy Mihály-utcában Szarka fános úr nyári színházában kedden jun ... n 1860 Reményi Ede, az angol királynő őfelsége magán hegedűművészének hangversenye. Részletei: 1. Áhránd. (Fantasie sur les Huguenots), szerzé és előadja Reményi Ede. 2. Nőm imakönyvébe, költemény Beöthy Zsigmondtól, szavalja Prielle Cornélia asszony. 3. a) Repülj fecském ablakára, b) Ezt a kerek erdőt járom én, átírta és előadja Reményi Ede. 4. Gyöngyvirág, költemény Tóth Kálmántól, szavalja Prijle Cornélia asszony. 5. a) Berceuse (Bölcsődal) Chopintől, b) Magyar népdalok, előadja Reményi Ede 6. Ábránd, előadja Beale Vilmos ur. 7. Változatok a Velencei Carneva! dallama felett (0 cara mamma rnia) szerzé és előadja Reményi Ede. Prielle Cornélia asszony a hangversenyző iránti szívességből működik közre. A zongora kíséretet Beale Vilmos angol zongoraművész úr végzendi. Számozott szék 1 fr. 20 kr. — földszinti bemenet 70 kr. — karzat 40 kr. osztr. ért. gjßjgjr Jegyek előre válthatók: Freising István, Wimmer Rudoif és Ziegler Ferdinánd uraknál és este a pénztárnál. Kezdete 7 órakor. Komárom, 18á0 Szigler testvérek betűivel. Eddig az érdekes falragasz. A hatvan esztendő nem vonult el nyomtalanul a régi plakát felett, a hangverseny napját már nem lehet kivenni. Különösen érdekessé teszi a falragaszt, hogy a ragasztás nyomai még ma is látszanak rajta, .at ez a példány valahol ki is volt tényleg h ggesr:ve. Reményi Ede, mint Görgei segédtisztje részt vett a szabadságharcban, s világosi fegyverletétel ■ után külföldre menekült. 1860-ban kapott amnesztiát.. Azonnal hangversenykörutra indult. így jutott Komáromba is. Ez alkalommal e’őször volt városunkban. Később többször is megfordult nálunk. Itt is föllépett a Petőfi szobor javára, amely szobor alapra egy maga 67 ezer forintot hegedült össze. Prielle Cornélia, aki szintén szerepel a műsoron, aki éppen itt időző színtársulattal került Komáromba, s a művész iránti tiszteletből tette változatosabbá a műsort. Egyik száma egy helyi szerző (Beöthy Zsigmond) verse volt. A műsoron szereplő Beale Vilmos angol zongoraművész állandó kísérője volt Reményinek, akit valószínűleg londoni tartózkodása alatt ismert meg és hozott magával. A hangverseny színhelye a Nagy Mihály (mostan Deák Ferenc) utcai Szarka ház volt Ez az u. n. Szarka kasiély a mostani polgári fiuskola helyén feküdt. A nyolcvanas években állott még düledező falaival egy nagy kert közepén. A kertben több kertiház és lugas volt humoros falfestményekkel. Az egész ház elhagyatott volt, tulajdonosa valahol Pápán élt, a kertet bérbe adta kertészeknek, a házzal senki se törődött. A biliárd szobában a szomszédos gyerekek a biliárdon ugráltak és a hegyi kristályból összeállított csillár csillogó részeit tördelték le. A biliárd dákókból pedig botot faragtak a kertész legények. Jó magam is sokat mászkáltam a düledező bagolyvárban, ahol bizony már életveszél} volt a járás, dehát, mint a többi gyerek, nem gondoltam a veszéllyel. A csillárból még most is őrzök egy ! darabkát. Itt volt valami félszer féle, amelyet nyári színházzá léptettek elő. Itt játszott a komároj miaknak Reményi Ede, akinek a halála is méltó volt életéhez. Amerikában, a színpadon, amikor a közönség tombolva tapsolt neki, érte utó! a halál. _ m A szerkesztésért s főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. ffyomaloM Spitzer Sándor könyvnyomdájában Kom áron)
