Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-01-24 / 1. szám
1920. január 24. 5 oidal. cm.), amikor acsicsói emlékezetes gátszakadás történt. A dunai védőtöltések az eddig észlelt legmagasabb vízállás (1876-ban 720 cm.) fölött egy méterrel vannak kiépítve és így a töltések még 140—160 cm. vizet birnának el. Még valamely áradásra kilátás is van, de annak nagyságánál nem lehet pontos képet alkotnunk. Óriási baj, hogy a dunai védekezés nem egységes. Ausztriával nincsen közvetlen távirati Összeköttetés; a békében Passau, Schärding, Wien egy óra alatt értesítette az itteni folyammérnöki hivatalt, mekkora árhullám hömpölyög lefelé és igy a budapesti hidrografiai intézet évtizedes tapasztalatai és számításai alapján pontos prognózist tudott adni a vízállás várható emelkedéséről ntár napokkal előbb. Most a folyammérnöki hivatalnak mindez nem áll rendelkezésébe és azért nem tud idejekorán intézkedni sem. Óriási baj, hogy az alsócsallóközi ármentesitő társulat 70 kilométeres védelmi szakaszának a telefon szolgálatot a katonai diktatúra megszüntette. Nincs hírszolgálat és igy az inintézkedéseket — mint száz évvel ezelőtt — küldöncök utján továbbítják! Csallóközben a bajok karácsonykor kezdődtek, amikor a roppant hótömeg egy nap alatt elolvad! és a belvizlevezető csatornákat színig megtöltötte. E viz kiemelése lett volna a szivattyútelepek feladata, de ezek szénhiány folytán nem tudnak működni. Összesen csak három szivattyú telep van üzemben a komáromi, szőllősi és aszódi (Keszegfalva mellett,) ezek másoúpercenkint 5000 liter vizet tudnak kiemelni, de ezek is csak pár napra való szénkészlet feiett rendelkeznek. Az ármentesitő társulat rendelkezésére 200 vaggon szén helyeit csak 50 vaggon állott, ez is jórészben az előző évekből megtakarított készlet volt. A belvizek ellen igy lehetetlen védekezni, hasztalan kért és könyörgöit a társulat szénért, nem tudott hozzájutni. Súlyos felelősség terheli a kormányt Csallóköz termésének e kockázatáért. A vármegyei hatóság a védelmi vonalra kiküldte a védőmunkák irányítására tisztviselőit: a Duna vonalára Dávidházy János főszolgabírót,. a Vág vonalára Mészáros Károly és a Csiiizkö’be Czike Imre árvaszéki ülnököket, Martosra Markovits István árvaszéki jegyzőt. A város részéről dr. Szijj Ferenc polgármester lelte meg az intézkedéseket és Alapi Gáspár főjegyző Bálint István igazgató-műszakitanácsossal naponta bejárja a töltésekéi. igen nagy a veszedelem az udyardi járásban, ahol a belvizektől a Zsiíva hihetetlenül megáradt. A Vágbalparti Ármentesitő Társulat a Nyitra töltést Martos határában átvágatta de a viz igy is elöntötte Afartos község alacsonyabb részeit, Szeszélyes, Zöldállás pusztákat, sőt a viz Ógyaüa alá is elért, amire még példa nem volt. Veszélyben van a Várföld puszta és Gyulamajor, amelyet a megáradt viz teljesen elöntött. Épületekben igen nagy a kár, mert azok egy része hosszú ideig nem lesz lakható. De sokkal nagyobb csapás ez a jövő termésre, mert az őszi vetés legnagyobb része kiről had a sok viz következtében, úgy hogy ez a vidék kaíasztrófálisan rossz termés elé tekinthet. A veszedelmet talán sikerül elhárítani e vidék sokat szenvedett népének feje felől, de az óriási károkat nem lehet pótolni semmivel. Dr. Folkman István zsupán-kormánybiztos az árvizről személyesen tett jelentést a kormánynak, ahova kedden felutazott. Létérdekünk az, hogy az arvédekezés céljaira szükséges szénmennyiséget sürgősen rendelkezésére bocsássák a szivattyútelepeknek. Lapunk zártakor némi apadást jelentenek úgy a Duna, mint a Vág felsőbb szakaszairól, a helyzet azonban változatlanul komoly. Régi és mai Komárom. A minap Pozsonyban jártam. Dolgom nagyon kevés volt, kifutotta hát az időből, hogy bejárjam az egész várost, hol éppen 25 esztendővel ezelőtt diákoskodtam. Örömmel állapítottam meg, hogy Pozsony t negyedszázad alatt lényeges külső változáson nem ment keresztül s ma is az a gyönyörű stílusos város, mint annak előtte s nem esett áldozatul annak az ádáz építési dühnek, mely «Komáromi Lapok« Budapestet majdnem tönkre tette. Valaha, nem is olyan régen — még Komárom épületein is volt bizonyos stílus s ma — hiába keressük! Milyen szép, nyugalmas látvány volt a Szent András templom a régi csonka tornyaival! Ezt a tiszta barokk templomot borzalmasan elcsúfítja az a két kihegyezett torony, mely talán felekezeti vetélkedés szüleménye, (hogy t. i. ne a kálvinistáké legyen a magasabb I) A franciskánusok egykori temploma is sokat vesztett a renováláskor s ennek a toronyfödelét is fölhúzták vagy két méterrel, eléktelenitve a különben pompás tornyot. Csodálatos, hogy mig régente olyan stílusokban, mondhatnám igazi művészi érzékkel építettek, addig újabban senki föl nem emelte a szavát eme barbárságok ellen. Ugy-e mindenki furcsának találná, ha valakinek eszébe jutna szekeresgazdáink közül, hogy az ezüstös mente fölé cilindert tegyen a fe j ere ? Pedig pont ez az eset a Szent András templommal. Volt valaha egy kastély is Komáromban. A Szarka kastély. Egy darab a régi, az igazán ősi Komáromból ; tanúja annyi vidám napnak, annyi mulattató ötletnek . . . S lebontották. Lebontották, mert útjában volt a napsugárnak s a tőle vetett árnyék miatt nem nőhetett meg a pulutyka! A városháza előtt volt valaha egy gyönyörű kút, ezt is csak egy kis fényképről tudjuk, hogy volt. A régi református kollégiumra is rátétté kezét a pallér, alaposan kivéve a formájából , . . de nem sorolom fel tovább e szomorú jelenséget, melyek élénken demonstrálják, hogy hosszú időn keresztül nem volt egyetlen művészi érzésű ember sem a fórumokon s mit eleink szépén stílusosan építettek, azt az utódok ízlés nélkül toldoztáK-foltozták. Talán csak felvirrad már a béke napja egyszer! Talán a rombolás munkája után elkövetkezik az építés, az alkotás munkája is! A Szent András templom elcsúfított, meglövöldözött orgonáját most javítják s nemsokára bemutatja azon a mi zseniális orgonamüvészünk, Schmidihauer Lajos fölényes tudását, szinte tökéletesnek mondható művészetét. Vajha elkezdődnék az egyéb javítás is, de csak stílusosan! Alert csak gondoljunk az ezüst csatlós mentére, meg a cilinderre! Komáromi Kacz Endre. Egyházi közgyűlés. A komáromi ref. egyház vasárnap e hó 18-án tartotta évi rendes közgyűlését Vargha Sándor lelkész és dr. Gaál Gyula főgondnok elnöklete alatt, mely az ez évi költségvetést állapította meg s határozott az adórendszerről, a kivetés s beszedés módjairól. A főgondnok megnyitó beszédében egyhangú megválasztatásáért mondott köszönetét s az egyház megtisztelő bizalmáért erős kötelességtudást s vallásos lelkesedést kíván a maga részéről az egyházi ügyek szolgálatába bevinni. Közöljük beszédének azt a részét, mely az egyházat sújtó Veszteségekről, gróf Tisza István egyházkeiületi főgondnok és dr. Kiss Gyula egyházi ügyész elvesztéséről emlékezik meg. — Szomorú kötelességet kell teljesítenem, úgymond a főgondnok. Egy országos gyász mélységes fájdalmának kell fájó hangot adnom. Nemcsak egyházunk tagjait, de minden magyart megrendítő, egy országot létében megrázó gyász súlyát hordozzák szavaim. E gyász sötétsége ott ül a lelkek cstiggetegségében, ott iif egy ország tragikus végzetében. Tisza István halt meg! Nem természetes halállal. Nem is ellenség kardjától ott kint a csatatéren, ahol Lazája földjét védelmezte fegyverrel a kezében akkor, mikor mint vezető államférfi hazája szabadságát az ország határain belül már nem szolgálhatta. Magyar emberek — felbérelt gonosztevők orgyilka oltotta ki nemes életét, melyet a Gondviselés talán nemzete megmentésére óvott meg a csaták vérmezején. Meghalt élete és nemzete igazságainak mártírjaként az isteni elvégezés felismerésének ez utolsó szavaival ajakén: Ennek igy kellett történnie! Kidőlésével romokba dőlt egy egész világ, mely a mi világunk, a mi hazánk volt! — Megdicsőült egyházkerületi főgondnokunk vértanú halála évfordulójára Budapesten megtartott országos gyászflnnepélyen a gyász istenitiszteletet egyházkerületünk püspöke, egyházunk lelkésze végezte: mi pedig e közgyűlésünkön az egyház iránt szivünkben lobogó szeretetünk lángjánál gyújtsunk öröktüzet bölcs egyházkormányzónk halhatatlan emlékezetének! — Ugyancsak mély fájdalommal jelentem azt a súlyos veszteséget, mely egyházunkat dr. Kiss Gyula ügyvéd, egyházi ügyész, egyházmegyei aljegyző és tanácsbiró halaiéval érte. A megboldogult mély vallásosságig bibliai műveltsége, puritán élete, éles jogászi elméje, ékesszólása és fényes irói talentuma egyházi és közéletünk vezető férfiainak sorában az elsők közé emelték őt. Köztisztelet s népszerűség s lelkének derűje tették életét veröfényessé. Egyházát híven, nagy tudással szolgálta, egyházi tisztét, jogos önérdekét megtagadó önzetlenséggel látta el. Hosszú sorvasztó belegség után bekövetkezett halála a társadalom minden rétegében a fájdalom érzését váltotta ki. Felkérem a közgyűlést, hogy elvesztése fölött érzett fájdalmunkat jegyzőkönyvünkbe iktatva emlékezetét örökítse meg... Konkoly Thege Béla volt főgondnokunk három évtizedes főgondnoki tevékenységéért, az egyház szolgálatában kifejtett fáradhatatlan buzgalmáért s az alapítványok rendezéséért mondott aztán kiérdemeit, hálás köszönetét a közgyűlés, mely végül az eddigi adókulcs megváltoztatása iránt előterjesztett javaslat alapján akkép határozott, hogy az egyházi adót az adózók jövedelmének s teherbírási képességének megfelelően s fokozatosan emelkedőleg minden egyes adózó meghallgatásával, egy az adózók nagyobb kiterjedésű foglalkozási ágaiból összeállított bizottság állapítja meg. A kivetendő adó befizetési határidején túl késedelmes adózók adóját pedig a fizetést elmulasztott felek költségére az egyházi adószedő által szedik be. Carmen triste. Irta : BORKA GÉZA. Szép őszi esten, kicsi szobámba Utolsó mosolyát veti a nap, Fény hivó lelkem megaranyozzák Babonás tűzzel a sugarak. S fölizzik tőlük: minden kicsi zugban Fürdik az Élet, kacag az élet: Dalolni szeretnék vidámat, szépet! Rázom, rázom, a nótafámat: Öröm szirmocskák peregjetek róla! — De jaj, ami hull, hull, sárga levél csak, Nyűgös, panaszos, sirató nóta! Szép őszi esten kicsi szobámba Bedöbben valami bánatos vendég S fekete fátylakat tereget széjjel. . . S mintha már nem is a régi magam lennék, Rámzuhan valami könnyjeles emlék. Bánatos órákat küld rám az éjiét, S valaki halkan sir a szobámba ... — Szép őszi esten — ép ilyen tájba Lettem én árva! A fejedelem. — Emlékezés Kiss Gyulára. — A gyászlobogók között, melyeket néhány komáromi középület ormán szaggat a síró téli szél, van egy, mely nem Kiss Gyulának, a város kiváló polgárának szól. Ennek a zászlónak ezúttal, hogy úgy mondjam, kissé arisztokratikusabb lengése van, mint máskor: a komáromi társasélet klubjának s jóformán az egész komáromi társaságnak fejedelmét búcsúztatja Kiss Gyulában. A fejedelem — több mint egy évtizede már, hogy ez volt az ő neve abban a baráti körben, melyben sokféle napi munkája titárt elcsevegett, tréfálgatott s szórakozott. Valahogy önként adódott rá ez az elnevezés, mely olyan frappánsul találó volt, hogy itt is, ott is a társaságban — még a hölgyek körében is — „a i
