Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-02-18 / 8. szám
2 old»]. „Komaromi Lapok 19'2§. február 18 dobták oda. Egy két eset akadt is, ahol a falu jegyzője nem a humanitás elvét szolgálta, de csak elenyésző csekélység számba mentek a nagy többséggel szemben, ahol a falu jegyzője, mint igazi és egész ember viselkedett, a nép javát és érdekeit szolgálva. Az uj helyzet a falu jegyzőjét is uj feladatok elé állította. Uj gondjai, uj terhei akadtak. Uj gazdát cserélt a régi megszokott helyett. Az uj gazda nem olyan belátó, sokszor nem is tárgyilagos vele szemben. Fizetése, jövedelmi forrásai azonban ném a régiek. Jóval kevesebb, mint volt. Csak a munkája több. A falu jegyzői, akiknek nincs magánvagyonuk, nyomorognak, 'jövedelmükből állásukhoz képest megélni nem tudnak. Gyermekeiket városban taníttatni nem tudják, családjukat tisztességesen nem ruházhatják. Hallgatnak, tűrnek némán, szenvedőn, várva sorsuknak jobbrafordulását. A kormány eddig semmit sem tett kinevezett, tehát államinak tekintett alkalmazottaiért. A községeknek ez nem lehet !a feladata, mert ők csak a választott tisztviselőik fizetését akarják vállalni. Igen sürgős állami feladat volna ezt a kérdést rendezni. Mert olyan tisztviselő, aki anyagi gondokkal kénytelen küzdeni, nem végezhet rendes munkát, ezt kívánni sem lehet tőle. Viszont a jegyző magánfoglalkozásokra elágazó működési köre mellett nem ér rá. Ma pedig csak úgy tud megélni, ha gazdálkodik. Gazdálkodva pedig adminisztrálni és hivatalnokoskodni nem igen lehet. A kormány cselekedjen sürgősen a falu jegyzője érdekében, ha a közigazgatás rendes menetét akarja biztosítani. Az ipartestület tisztujitása. — Viharos közgyűlés. — Az Ipartestület vasárnap, február 15-én d. u. 2. órakor roppant népes közgyűlést tar tolt, amelyet hetekkel korábban megindult hangos, és mozgalmas kortézia előzött meg. Ennek éle Boldoghy Gyula elnök ellen irányult, aki ellen az volt a fővád, hogy önkényesen kezelte az elnöki hatalmat és vezette az ipartestület ügyeit. j Ez a kortézia az utolsó napokban a legcsunyább személyes hajszává fajult el, amelytől minden jóizlésü ember elfordult. A százával terjesztett röpirat: Ki az a Boldoghy Gyula ? oly stílusban van írva, hogy nem lehet csodálkozni, hogy ez az irat nagyon sok Boldoghyellenes szavazót visszafordított Boldoghy táborába. Minket akiket évek hosszú során át Boldoghy Gyulától nagy és széles politikai és elvi szakadékok választottak el és harcmodorával, taktikájával nem érthettünk egyet, igazán nem ér hét az elfogultság vádja, amikor nyíltan kimondjuk, hogy ezek a fegyverek, amelyekkel Boldoghy ellenpár,!ja küzdött nem engedhetők meg a közéletben. Meg kell bélyegeznünk ezt azért is, mert ilyen nehéz időben a magyarság egységét megbontani sem az okossággal, sem a politikai józansággal nem fér össze. Mi, Boldoghy Gyulának hosszú éveken át elvi ellenfelei, sem vitathatjuk el azokat az érdemeket tőle, melyeket az iparosság érdekeinek szinte fanatikus védelme körül szerzett. Boldoghy az erős, harcias, bátor egyéniségek fajtájából való, mint ilyen követett el tévedéseket, ellenségeket is szerezhetett intranzigens álláspontja keresztülvitelénél. Ám küzdjenek ellene a tisztességes harc fegyvereivel, de a mérgezett fegyverek jogosultságát soha elismerni nem fogjuk. Egyébbiránt ezt az álláspontot a választás eredménye, az iparosság fölényes többsége is teljesen igazolta. ' * A városháza nagyterme valósággal szűknek bizonyult vasárnap délután, úgy hogy az érdeklődők nem fértek el a nagyteremben, hanem a folyosókon szorongtak. Boldoghy Gyula elnök nyitotta meg a közgyűlést. Az 1919. évi jelentés kapcsán Tuba Lajos és Mészáros Pál támadták az elnököt, aki nyomban megfelelt a vádak minden pontjára. Az 1919. évi zárószámadásnál Lenhardt Mihály támadta-az elnököt, de Czike Dénes pénztáros kimutatta tévedését. Az 1920. évi költségvetésnél Perjgrálz Sándor szólalt fel. Boldoghy Gyula elnök önérzettel pillant vissza* húsz éves működésére, amelynek nyomait minden elfogulatlan ember Ítélete alá meri bocsátani: Elnöki tisztét leteszi és a közgyűlés rendelkezésére bocsátja. Boldoghy pártja zajosan éltette a lemondó elnököt és már akkor kitűnt fölényes többsége, melyet a névszerint való szavazás eredménye igazolt. Ez több mint egy órát vett igénybe. Leszavazott 336 iparos, ebből 235 esett Boldoghy Gyulára és 101 Komáromi Kálmánra, Boldoghy 134 többséggel ismét elnöke lett az Ipartestületnek. A választmány és a számvizsgáló bizottságban is a Boldoghy párt b zalmi emberei foglalták el a megüresedett helyeket a következő uj tagokkal: Választmány tagok : Dosztál Jakab, Benkő Lajos, Kvatek Ferenc, Czirok Béla, Nagy Simon, Printz Nándor, Scheiner József, Nagy András hentes, Viszmegh Márton, Derzs Valentin. Póttagok: Balogh István, Jankulár György, Számvizsgálók: Kiss László, ifjú Koczor Gyula. A Balepsilt és a R. Hat. Ejytózi Énekkar hangversenye. 1. Engedjék meg, hogy erről a két dalestélyről szóló referádámat jámbor kis dicsekvéssel kezdjem. Nem habozom ugyanis kimondani, hogy nincs a világon még egy nép, melynek dalai a magyar dalokkal felvehetnék a versenyt. Amit Ábrányi Emil a magyar nyelvről mond: „Tud-e más úgy epedni annyi bájjal, [annyi kéjjel ? Olvadóbb, mint lant zenéje holdvilágos, [csendes éjjel“ fokozott mértékben áll ez a magyar dalra. Mert mi is az a magyar nóta? „Én nem tudom, nem, — csak érzem, * Míg hallgatom elmerengek s elcsendesül szívverésem, kesergésem. — Nem tudom én, mi e nóta, De ha soká-soká szólna, Tudom édes-bús hangjától Hányt-vert szivem megszakadna, megjhasadna.“ (Krizs Á. Magyar nóta.) Ez és még sok minden a magyar dal. A csendes könnyezéstől a szivrepeszíö bánatig, pajkos enyelgésiől a falkirugó jókedvig minden erzésfokozat megtalálja a maga hangját a magyarjaiban. Gondtalan vidámság pillanat alatt helyet adhat hamaros nekibusulásoknak. És leszámítva a művirág Zerkovííz'iádákat és kabarékuplékat, minden magyar nóta minden sora érzésből fakad és érzéseket fakaszt. Benne zokog egy sokat szenvedett nép minden bánata, sok-sok keserve, de benne kacag egyúttal bizakodó jókedve, reménykedő tündérálma is. Csak természetes tehát, hogy ezek után örömmel és érdeklődéssel vártuk a két dalhangversenyt. A Dalegyesület műsorában Gaál Ferenctől, Méder Mihálytól es Hoppe Rezsőtől összesen 13 magyar dal szerepelt 3 részletben. Mindegyik egyveleg nagyon szerencsésen szomorú, bus nótával kezdődött, ez a busongás azonban az egymásra következő darabokban e^yre enyhült, végre a sor egy vidám dallal záródott. Meg ketl állapitanunk, hogy az egyesület újonnan megszervezett férfikara Bottay karnagy buzgó fáradozása folytán rövid idő alatt a régi magas színvonalra emelkedett. A kart nagy fegyelmezettség és hatalmas hanganyag jellemzi. (Mindenki legalább is 32 tagból állónak becsülte, hólojt csak 22 működő tagja van.) Az egyes dalokban rejlő szépségeket teljes plaszticitással élvezhettük. A fiatalos és világos koloritu tenorhangok méltó versenyre keltek a férfias, érces és súlyosan méltóságteljes basszus hangokkal. Bottay karnagy teljes nyugalommal és fegyelemtartással dirigált. A műsor második pontjaként Gtrgelyi Alice urileány bájos fellépésében gyönyötködhettünk, aki Endrődi S. Visszavárlak c. költeményét adta elő tökéletesen kiforrott szavalómüvészettel. Gyönyörű, érzésteli, gerlebugásra emlékeztető hangja úgy játszott szivünkkel, mint művész keze a hárfa húrjain. Hírneves földink, K. Kacz Endre két számban szerepelt. jTariini 4 tételű G-moll szonátáját, majd Händel Bounée-ját, Tschaikowszky Canzonettá-ját, Weber Walcer-ját, ráadá- Duschek Alter Tanz-át játszotta megszokott játszi mü észetével, Berzsenyi-Janosits József kongeniális zongorakisérete mellett. Különösen a két utóbbi darah váltott ki szűnni nem akaró tapsvihart a közönségből. II. ‘Vasárnap este a R. K. Egyházi Énekkar tartotta meg mint a múltban is mindig, akképen most is nagyszerűen sikerült dalestélyét. Az óriási tömegekben felvonuló közönség állandóan jól érezte magát a négy óra hosszat tartó előadás alatt. A gazdag és változatos műsor első számakép a fétfikar Krizs-Boksay „A magyar nóta“ c. dalát adta elő remek interpretálásával. Majd a vegyeskar mutatkozott be a Tompa Kálovitz-féle „Ősi tájnak...“ kezdetű dallal. A fehérruhás leányénekesek olyan felüditően hatottak szemeinkre, mint a zöld pázsiton nyíló százszorszép virágok. Utána Kathona Rezső kitünően alakított kocavadászra és szellemes alkalmi kupiéi tartották állandó derültségben a hallgatóságot. A szalmaözvegy c. egyfelvonásos és A pofozó masina c. kétfelvonásos bohózatban különösen kitűnt Kovács Károly, aki a berúgott jegyző, majd a szerződtetett „pofozó masina“ szerepében bámulatos komikus tehetségről és gyakorlott játéktudásról telt tanúságot. Nagyon jók voltak még Ökrös Mariska, Langsádl János, Benedek Erzsiké, Rafael Margit, Langsádl Lajos és Molnár János. Molecz Margit, mint monológiró és előadó, dalszövegíró és mint duett-énekes, nagyon előnyösen mutatkozott be a közönségnek. Monológján a Gyurkovics lányokra emlékeztető vidám humor, dalán elégikus inélabu vonult végig, mig előadásában és énekében mély zengésű, kellemes orgánuma tűnt ki. — Turny Eaiolfa gyönyörűen csengő, nagy terjedelmű és .világos színezetű szopránja nagyon sok tapsot és igaz lelkesedést váltott ki a .közönségből. Utolsó számok gyanánt ismét a vegyeskar és a férfikar adott elő gyönyörű együttesben két magyar dalt. (Molecz Margit, Molécz Tivadar: „Rámborul az őszi alkony" és Hám: „Nem szeretem én a nyíló virágot“) Ráadásul Becker indulója, a „Rajta, előre!“ következett. A reorganizált egyházi énekkar is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Minden dalt kiváló precizitással és remek harmóniával adott elő. — Molecz Tivadar karnagy, akinek két nagyszerű érzéssel teli dalát is élvezhettük ezen az estén, méltán örülhetett fáradsága gyümölcsének, a kiváló sikernek. Mint dirigens is lelkesen és az egész kart teljesen összetartó erővel működött. Ráfael Győző ötletesen konferált. — Gin. — Lalii* u m nin. — Főleg a kislakások bérét emelték. —>. Panaszözön a városházán. —febr. 17. Február 1. nevezetes dátum marad a komáromi lakók emlékezetében. A lakók, akik eddig is nehezen szerezték meg a házbérre való koronákat, szomorú hírre ébredtek fel. A háziurak majdnem az egész vonalon feljebb emelték a házbéreket. Van ugyan egy kormányrendelet, amely azt mondja, hogy esak azoknak a lakásoknak bérét lehet emelni, amelyek a 2000 koronát meghaladják, de ezt a komáromi háziurak nem vették tudomásul. A középlakásoknál a béremelés bizonyos mértékben indokolt. 4—5 szobást lakást 1000 koronáért adni ma már nem lehet, mert a közterhek és az épületfentartási költségek hallatlanul emelkedtek. De éppen nem indokolt az egyszobás lakások béremelése. Óriási panasz garmada gyűlik össze ezekből az ügyekből a városházán. Szegény munkásoknak és özvegyeknek emelték az egy szoba és konyha bérét 100 százalékkal, sőt olyik helyen többel is. Ez ellen tenni kell. És a hatóság tenni fog. Mert azt nem
