Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-01-24 / 1. szám
1920 január 24. Komáromi Lapo# 3 oldal. tisztviselői fizetéssel és peres ügyek után nem törtetett: inkább a bibliát olvasta. A biblia olvasás szinte szenvedélyévé vált. ; Azt hinné az ember, hogy ez pietista életke- ! délyt vitt volna be egyéniségébe, pedig belőle ezt sohasem lehetett kiérezni. A bibliából inkább ; a filozófiát szűrte le leikébe, ezért társalkodott oly szívesen a könyvek könyvévei. Roppant türelmes vallási felfogású, igazán liberális elme volt, aki fel tudott emelkedni a felekezetieskedés kicsinyes horizontja fölé. Tagja volt a komáromi református egyháztanácsnak, 5 a komáromi egyházmegye világi tanácsbirája és az egyházkerület aljegyzői tisztét viselte. Biblia-tudására egy hírlapi polémiája igen jellemző fényt vetett. A polémiában ellenfele történetesen egy református pap volt, akinek csupa bibliai idézettel válaszolt és bibliával bizonyította rá álláspontjának tarthatóságát. Ennek a hírlapi csemegének az ize sokáig a ko- ! máromi olvasó közönség szájában maradt, melynek ajkára homéri kacajt csalt ez a cikk. Igen előkelő és kivételes szerepet vitt a városi közéletien, mint városi bizottsági tag a gyűlések szorgalmas látogatója volt. Szónoki tehetsége tulajdonképpen itt, a zöld asztal mellett bontotta ki szárnyait. A törvényhatóság kérelmére elmondott alkalmi szónoklatainak tartalmi és formai szépségei megvesztegették a hallgatóságot. Két évtizeden át tevékeny tagja volt a városi törvényhatóságnak. A Jókai Egyesület 1917-ben irodalmi ősz- i tályának elnökévé választotta meg. Székfoglalóját a háború, majd a forradalom és végül betegsége akadályozta meg, ezt őszre tervezte és az ősz döntötte őt ágynak, melynek nyolc héten át volt bus lakója. S A Komáromt Kaszinó volt az ő kedves és intimus szórakozó helye: a megszokott kártyaparti, a játék csendes és hangos kibiceivel, az ötletek és a vidámság gazdagon buzgó forrásává vált, melynek Kiss Gyula volt a középpontja. A fejedelem — ez volt az 5 becéző neve — minden kaszinó-tag előtt szeretetben és becsülésben állott, meleg és meghitt légkör vette körűi, ahol szerették és társaságai mindenki szívesen kereste. Mikor a kaszinóban'barátai tréfás koronázási ünnepet rendeztek tiszteletére, ezt a Thackeray tollára méltó vidám estét maga fűszerezte ötleteinek kiapadható gazdagságával. A hódoló küldöttségeknek adott válaszaiban a királyi és udvari külsőségek oly sok humorral és az annak mélyén fe csillanó szelíd iróniával vannak travesztáiva, hogy ez méltán vetekednék a legnagyobb humoristák alkotásaival, ha nem volna kizárólag helyi vonatkozású és nem egy szűk kör számára készül. Utóbb visszavonult, csendes életet kezd élni: a háború szenvedései az ő gyöngéd lelkében mély barázdákat szántottak, nem tudott vig lenni, amikor annyian szenvedtek. Csak az újságírásnak szenteli idejét és munkásságát; az 1919. év nehéz hónapjai alatt is ott áil lapja élén, mint a kapitány a vihar sodrába került hajó hidján. Szeptember végén, mikor még nyíltak a kerti virágok, fáradtan, láztól borzongva letette kezéből a tollat és soha se is vette többe a kezébe. Könnyebb tífuszt hordozott a lábán és az is döntötte ágyba. A legyöngült szervezetet azután a másik alattomban elrejtőző kór, a tüdőbaj kezdte ki. Bár orvosa és barátja, dr. Gaál Zsigmond minden lehetőt elkövetett önfeláldozó gondosságával, de ez már nem segiihetett az előrehaladt betegséggel szemben, amelyet leküzdeni nem volt eieje a gyenge szervezetnek. Még tervezgetett: a Tátrába készült uj erőt gyűjteni a tavaszra; de a végzet sokkal rövidebb utat tartogatott számára, a komáromi temetőig, szerettei sírjáig. Szombaton, január 17-én délután fél hatkor hirtelen, minden halálküzdelem nélkül fejezte be, nemes és értékekben gazdag életét. A fáklya utolsót lobbant és kialudt. * Temetése, mely hétfőn, e hó 19-én délután ment végbe a református temetőben, összegyűlt . ravatala körül Komárom szirejava, akik őszinte, j igaz szívvel ejtettek ott egy-egy könnyet a fe- j kete koporsó mellett, amely magába zárta egy gazdag lélek törékeny porhüvelyét. Vargha Sándor ref. lelkész mondott ravatala felett meginditóan szép gyászbeszédet, öszszefoglalva az elhunyt közéleti tevékenységét, ecsetelve a város, a társadalom, az irodalom nagy és súlyos veszteségét. A közeli simái Vágó Ede segédlelkész búcsúztatta el szeretteitől és a komáromi közönségtől szivreható, költői szavakkal és a könnyekig meghatva a gyászoló közönséget. . Majd az elhunyt régi barátja, Tuba János lépett a sir szélére és megindultan, elcsukló hangon vett búcsút meghitt barátjától, a Jókai Egyesület, a helyi sajtó és a Komáromi Lapok nevében. Beszédéből a következőket közöljük : „Azt hittük, hogy már nem is lehet fokozni, sötétebbé tenni manapság sziveink komor gyászát. És íme Te tetted ezt, aki eddig csak mindig derűt sugároztál, mosolyt fakasztottál. De ne érjen igaztalan vád. Te reménykedve, erősen ragaszkodtál az élethez, hogy ennek hosszabbra nyúló őszé megérlelhesse szellemed gazdag termést Ígérő, értékes gyümölcseit — a mi számunkra. ízelítőt már nyújtottál az Almanachban. ígéretnek, előlegnek tekintettük és az — fájdalom — szellemi hagyatékod lett. Igaz, hogy Így is gazdag örökség nekünk. Miért kellett ennek így történni ? Miért nem biita irgalomra lágyítani egetvivó imánk, marasztaló szeretetünk a kérlelhetetlen halált. Hiábavaló a panasz, hasztalan a fájdalom zokogása. Megtörtént, elvégeztetett. A mi Kiss Gyulánk nincs többé, szerető karjaink helyeit ime a szerette szülőföld öleli keblére. És a sorsnak milyen iróniája, hogy én állok itt sirod szélénél, hogy utolsó Istenhozzádot mondjak, holott a természet rendje szerint inkább Téged illetett volna e szerep — az én ravatalomnál. Legjobb, leghübb barátomat, lelkem jobbik felét siratom Benned. És bár lelkem mélységes fájdalmához inkább csendes zokogás illenék: fölkérés és szivem parancsa szólásra készt. Az én egyéni gyászom eltörpült annak az általános gyásznak nagyságához képest, mely megrendítő haláloddal városunk egész közéletét és társadalmát sújtotta. Hiszen mindazon egyesületekben, társaságokban és körökben, melyekbe hivatás, kötelesség, vagy bizalom hivott Téged. Fényes tehetséged, széleskörű tudásod, rokonszenves egyéniséged, emelkedett lelked, aranyos kedélyed, ékesszólásod varázsa, szeplőtlen jellemed a Közbecsülés, szeretet és önzetlen népszerűség glóriáját vonták homlokod körül. Komárom város törvényhatósága soha sem feledheti, hogy hű, igaz fia voltál szülővárosodnak. Tollad súlyával, szavad hatalmával szolgáltad annak közjavát. Miután gyászol magyarságunk végvára a Jókai Egyesület is, melynek irodalmi osztálya éléről épen akkor ragadott el a halál, midőn legnagyobb szükségünk lett volna Reád, hogy irói magyar lelked, lángoló lelkesedésed világitó szövéinekünk lett volna, ha netán reánk viharos éjjé! borul. A Komáromi Lapok elárvult szerkesztősége is itt kesereg sírodnál, szivedhez nőtt e lap Vezére, éltető lelke voltál több mint két évtizeden át. Lelkednek veteményes kertje volt az, melynek betű barázdáiban nagy tervek, fényes eszmék, csillogó vágyak és szép álmok magvait pazarul hinted szét, újból művelés alá vesszük azt. és rajta leszünk, hogy munkánk verejtéke életre hívja, lelkesedésünk napsugara megérlelje az általad elhintett magvakat és hogy lelked onnét a magasból, a csillagok honából láthassa majdan a te általad álmodott boldog, magyar Komáromot. És most búcsút veszünk tőled. Pihenj békén az anyaföld ölén. Ez a mai világ már úgy sem volt a te világod. Ki tudja nem megváltás volt-e Rád nézve a halál. Mi öregek valóban nem tudjuk: gyászoljunk-e vagy irigyeljünk inkább? Áldás emlékedre kedves jó Gyulánk, Isten veled, Isten veled! Végül dr. Aranyossy László, a Komáromi Kaszinó elnöke a helyi ügyvédi kar és a kaszinó gyászát ecsetelte és utolsó üdvözletének adott meleg hangokat beszédében. * Mi is búcsúzunk tőled, Komáromi Lapok szerkesztőségének, kiadóhivatalának, nyomdájának tagjai. Szellemi és fizikai munkások együtt siratunk és könnyeink egybe folytak bus ravatalod mellett, akiket oly sokszor üdített fel aranyos vidám kedélyed melege huszonkét hosszú esztendő cilätt Elköltöztél közülünk és veled tűntek el a vigasztalás angyalai is, akik bekötöznék fájó sebeinket Itt maradtunk árván, szárnyunkszegetten, vigasztalanul: sorsunk a tovább küzdés, talán megpróbáltatások, — tied a pihenés, az álmodás. Álmodjon sokat szenvedeti, magyar szived csendes szép álmokat az akácok tövében, pihenj önzetlen, fárasztó munkád után Mesterünk, barátunk, vezérünk: Kiss Gyula, Isten veled i A. Gy. ü város és a szocializmus. Az emberi társadalmak minden megjelenési formái között a város az a forma, amely a legszociálisabb tartalmat rejti magában. Ezt a tételt úgy bizonyíthatjuk be legjobban, ha a két fogalmat: a várost és a szocializmust előbb külön-külön vizsgáljuk s aztán egymáshoz viszonyítjuk. Mi a város? Nem a jogi fogalmat keressük e kérdésben, hanem azt a társadalmi alakulatot, amely az emberi egyesülések különböző megnyilvánulására módot nyújt. Ebben az értelemben a varos egy bizonyos helyen letelepült és állandóan egymás közelében lakó embereknek szerves együttműködése arra a célra, hogy életviszonyaikat jobbá, megélhetésüket, szükségleteik kielégítését biztosabbá, szóval életüket boldogabba tegyék. A célnak ilyetén meghatározásába beletartozik tehát nemcsak a hivatás folytatásával, a keresettel összefüggő kérdések tömege, hanem a mindennapi életnek minden nagy és apró részlete is a lakástól az egészség kérdésén keresztül a lelki, szellemi szükségletekig, az tgyétti és faji sajátságok kifejlesztéséig, sőt a kényelmi és szórakozási igények kielégítéséig minden. Most nézzük mi a szociálizmus? Itt megint előre kell bocsátanunk, hogy nem a Marx által megalapított' történelmi materializmusban gyökerező szocialisztikus vagy jobban mondva szociáldemokrata programot érijük a „szocializmus“ szó alatt, mert á szociaidemokratikus törekvéseket élesen meg kell különböztetni a szocializmus egészétől. A szociáldemokrácia csak egyik alakja, politikai pártként való megjelenési formája a szocialisztikus követeléseknek, amely politikai téren, politikai eszközökkel akarja elérni célját, amely mindig harcol, még pedig csak egy osztályért, a munkásságért. Itt a szociálizmust abban a tágabb eitelemben vesszük kiindulási alapul, amely az összes osztályokat magában foglaló, illetve osztályokra nem is tagolt egész társadalom jobb, igazságosabb berendezésére irányuló törekvést, fokozatos fejlődést hirdető tudományos rendszert jelenti. A társadalmi (szociális) gazdaságtannak azt az irányát, amely olyan társadalmi rendet tart kívánatosnak, mely a közös (kollektiv) termelésen épül fel és végcélját nem a magántulajdon eltörlésében, hanem csak a termelési eszközök kollektivizálásában s a tömegjóléti intézmények kiépítésében találja és jelöli meg. Ebben az értelemben általánosan elfog idható az az állítás hogy a szocializmusé a jövő és hogy a társadalmi fejlődés a szocializmus irányában halad, mert hiszen ez a szocializmus megnyilvánult a fokozatos fejlődésben mar jó idővel magának a szocializmus szónak feltalálása előtt. Olyan szerepe volt, van és kell, hogy legyen a társadalmi fejlődésben, mint a kőszénnek a lokomotivban, mely állandó tüzevel vízgőzt fejleszt és duzzasztva annak feszítő erejét, mozgatja, hajtja a gépezetet előre. Nelkülözhetlen, de jaj, ha egyedül, fék nélkül, kormány nélkül működik s ha lesiklik az előre elkészített sínekről, fölborul az egész mű. Ez a szocializmus működött már évszázadok óta az emberi haladásban és ez sokká* mélyebben gyökerezik, sokkal elterjedtebb a
