Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-05-29 / 37. szám
4. oldal. ^Koiuérumi Lapok Í920 május *29. MAITZ REZSŐ Apolló mozgószinháza Komárom, Duna-rakpart. előadások kezdete 7 és 7i9 órakor. Szombaton és vasárnap 29-én és 30-án Emir a csodaló. Cirkusz atrakció 4 felvonásban. A szép május hónap. ' Humoros 2 felvonásban,____________ Jön! Jön ! Jön! Junius 4-én 5-én és 6-án, okvetlen nézze meg Madame dubary műfilmet. Világ szenzáció!___________________Ezt látni kell! Előadás után zene az Otthon kávltiázbao. SPORT. A .Steiner Sándor“ ezüstserleg vándordíj az 1920. évre döntő küzdelem nélkül a KFC. birtokába jutott. A KFC. ezzel a serleg védője lelt. Mateócz és Ruttka az utolsó napokban, sőt lehet mondani az utolsó perekben léptek vissza, illetőleg mondták le a mérkőzéseket, sportszerűtlen viselkedésükkel mérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozva a KFC.-nak. A KFC. derék iegénysége nem örül a serlegnek s a díszes ezüstérmeknek. Ők azt férfias, bátoi, és erős küzdelemben óhajtották megnyerni. Ők a sportot magáért a sportért űzik s nem ismernek abban megalkuvást, náluk az az elv az uralkodó — győzzön a jobb. Hogy Mateócz az utolsó pillanatban mondotta le a mérkőzést, ezen talán nem is ütközhetünk meg olyan nagyon. Mateóczot azelőtt a sportvilágban nem ismerték, sőt Magyarországon is csak kevés ember tudta, hogy ilyen nevű falu létezik. Meleócz az alakulat szülte evolúcióban került a felszínre. Ettől a sportegyesülettől sport erkölcsi érzéket, sport intelligenciát igazán nem várhattunk! Másként áll az ügy Rutikával. A ruttkaiak már békében elsőrangú sportegyesületnek tartották magukat, tehát az általuk elkövetett durva sportszerűtlenség is más elbírálás alá kell, hogy essék. A szövetségitek energikusan, erős kézzel kell itt közbelépnie, mert az ilyen esetek diskreditálják a footballmérkőzéseket. Meg kel! büntetni az ilyen egyesületeket példás módon. Legalább megfogják tanulni, hogy mi a kötelességtudás. Ezek után az összes sportegyesületeket óva inti a KFC,, hogy a Mateóczi A. C.-val és a Ruttkai M. T.-vel mérkőzéseket le ne kössön, mert hasonló sportszerűtlenségeknek részükről mindenkor ki lehelnek téve. * Pünkösd hétfőn az elmaradt footballmérkőzés helyett a KFC. házi atlétikai versenyt rendezett. A club atléta gárdája az egyes számokban máris szép eredményt ért el s ha kellő szorgalommal, buzgalommal és kitartással fogják folytatni az okszerű tréninget, az eredmények még erősen javulni fognak, úgy, hogy a nyáron rendezendő országos verseny elé a legszebb reményekkel tekinthetnek. Az egyes versenyek eredménye a következő : I. Ifjúsági verseny 80 mir. 1. Fürst 13 mp., 2. Lővinger, 3. Kellner. II. Súly dobás.' 1. Argay 9 m. 01 cm., 2. Engel, 3. Weisz. III. 100 mír. síkfutás. 1. Argay 12 mp., 2. Engel, 3. Adler. IV. Magasugrás: 1. Hittricli—Kiss 1 55 mtr. holtverseny. 3. Hacker 1 50 intr. V. Discosvetés: 1. Hacker, 2. Kiss, 3. Schwarz. VI. 400 mir. síkfutás: 1. Adler 59 mp., 2. Hacker, 3. Schwarz. VII. Távolugrás’. 1. Kiss—Weisz 5 35 mtr. holtverseny, 3. Weisz II. 5 30 intr. VIII. Gerelyvetés: 1. Argay, 2. Kiss. * K. F. C. IIB—Lévai S. C. I. Léván 1:0 (0: 0). Ugyancsak pünkösd hétfőn Léván játszott a K. F. C. I/B csapata az ottani egyesület jó formában levő első csapatával s azt nagyon szép játék mellett a fenti arányban legyőzte. Tekintve azon körülményt, hogy a lévaiak már több első osztályú csapat fölött is diadalmaskodtak, a K. F. C. I B. csapatának teljesítménye kiválónak mondható és elismerésre méltó. A sa^rtiegxtésrii a fűszerül eszttí a felelő», L&pii&iJo; Spitzer Béla. tfoomiott SpiUer Sándor könyvnyomdájában Komárom HIRDETÉSEK. MEGHÍVÁS. A „Hangya“ a magyar gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezete kötelékébe tattozó Guta községi fogyasztási és értékesítő szövetkezet }920. évi junius hó 6-án délután 3 órakor a hitelszövetkezet helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 24. §-a értelmében meghivatnak. Napirend: 1. Az 1918. és 1919. évi üzleteredményröl szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4 Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. Felügyelő-bizottság választása. 7. Netaláni indítványok. 1919. év december 31-én a tagok száma 206, üzletrészeinek száma pedig 351 volt; az év íolyámán belépett — tag — üzletrésszel; kilépett 1 tag 2 üzletrésszel. A felügyelő-bizottság által megvizsgált évi mérleg a községházánál kifüggesztetett és mindenki által megtekinthető Kelt Gután, 1920. május hó 22. 138 AZ IGAZGATÓSÁG. SKABOFOR1I megint kapható viszketegség, rüitesség, sömör és bőrtiszfátfanság eilen kérjen a legközelebbi gyógyszertárban a már közismerten bevált és orvosilag ajánlott Dr, Flesch-féle eredeti „Skaboiorm“ kenőcsöt — Nem piszkif, nem fesd, szagtalan. — BeNries uíán ajánlatos a „Skaboform“ púder. Kiváló elővigyázati szer a „Skabofoi-m-Kénszappaa“ Elismerten legjobban desinficiál a „Skabofor m- Kátrányssappa n.“ Kapható mieden gyógyszertárban, három nagyságban: (próbatégely, nagy tégely, családi adag) I Vezérképviselet Cseh Szlovákia részére: Apotheke .,zum Karl iV.!: Prag Ziskov, W. Jh. V. Busák. » ÉRTESÍTÉS. • Van szerencsém a m. t. közönség tudomására adni, hogy régóta fennálló műhelyemet édes apám halála után teljesen újonnan berendeztem és ! Nagymegyeren, Főtér 340. sz. (Raáb-féle vendéglővel szemben) fiók-műhelyt nyitottam. Elvállalok minden e szakmába vágó munkálatokat a legegyszerűbbtől a 112 legdíszesebb kivitelig Vidékre lev. lap hívásra azonnal megyek. Főtörekvésem mindenkor oda fog irányulni, hogy tisztelt megrendelőimet elsőrendű munkával és szolid áraimmal kielégíthessem. Tisztelettel Síim ffüf uitafaií. mázaié és tíifesN Ml. MM3 22. Likas: ÜKIMÉp. 7.1 Hirdetmény. Komárom vármegye udvardi járásban levő Kiirt nagyközség országos vásárjait ax 1920. évben a következő sorrendben tartja meg. Márciusi vásár március 1 én hétfőn. Júniusi vásár junius 21-én hétfőn. Auguszlüsi vásár augusztus 2-án hétfőn. Októbeii vásár október 4-én hé'főn. Pünkösdi kirakodó bucsuvásár május 24. Mindszenti kirakodó bucsuvásár november 1-én. Az országos állatvásárokkal egy napon tartatik meg a kirakodó vásár is. Vasúti állomás helyben! 137 Az előtjái’óoág. Izsa község Elöljáróságától. 682/1920. Hirdefaéuy. Alulírott községi elöljáróság a község képviselőtestületének határozata alapján a községi jegyzői lak renoválásának 1920. évi május hó 29-én, d. e. 8 órakor tartandó árlejtéses kiadásra pályázatot hirdet. Az összes munkálatok egy vállalkozónak adatnak ki és a munkálatok a helyszínen mindennap megtekinthetők. Egyéb feltételek a községi jegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt megtudhatók. Izsa, 1920 május 22. Bernyák József Kurucz Ferenc jegyző. 136 biró. Részletes megbeszélések levélben elintézhetők e címen: Ferencné, 139 Ounasse^dahe^. Hirdetmény. Köbölkút község vadászterülete, mely 2300 kát. hold szántó, rét, szőlő és erdőből áll, 1920. évi augusztus hó 1-től 1926. évi Julius 31 lg Köbölkút községházánál 1920. Julius hó 21-ón, délelőtt löórakor nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatni. Árverési feltételek a jegyzői irodában megtekinthetők. Köbölkút, 1920. május 20. Csepregi Gyula Barta Gáspár jegyző. biró. Uj zsákok. Vízmentes ponyvák kazalra, gépekre, kocsira minden nagyságban a legjobb tiszta vá: szón minőségben kapható : Strasser Iflelí Srattslava Dobrovlts Mihály-utca 14. Telefon 899. H8 Csoportok figyelmébe l-Zászlók, szinpadi kuliisszák és csoport jelző táblák festését elvállalom jutányos árban Fóky Gyula, rokkant festő Ekel.