Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-05-05 / 30. szám
Itegyvene^yetitk évfolyam* 30. szám. Szerda; E920. május 5. ‘•'I KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY EEöftzetébi ár helyben és vidékre : Egész érce 40 K Félévre 20 K Negyedévre 10 K Egyes szám ára: 60 fillér, iígjeleisifc minden szerdán és szombaton. üj adók özöne zudult reánk májas elsején, mikor a csodásán tiszta tavaszi levegőt szívta magába a munkásság s az ég derűsen mosolygott le egyformán polgárra és munkásra egyaránt. Ki sejtette volna, hogy ezen a napon drágul meg az élet és lépn ek életbe a fogyasztókat sújtó uj adómé mek: a husadó, élelmiszeradó és a szénadó. Fogyasztók: álljunk meg egy szóra ennél a szónál. Ki is az a fogyasztó ? Az, aki él és lélekzik és eszik, tehát mindenki. Benne van ebben a fogalomban tőkés és munkás, gazda, iparos, kereskedő és hivatalnok. Ha azonban a fogyasztókat más szempontból vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége a szegénységből kerül ki, a munkások, kispolgárok és hivatalnok osztályból. Háromnegyedrésze a .fogyasztóknak heti keresetéből és havi fizetéséből élő szegény ember. A munkásviszonyok lassanként javulnak, kereseti lehetőségek nyilnak meg, a hivatalnok elemnek ugyan' nem emelkedett a jövedelme olyan arányban, hogy lépést tudna tartani a növekvő drágasággal, amely most még inkább növekedni fog. A drágaságnak csak bevezetői ezek az uj adónemek, amelyek a húst, zsírt, baromfit, tojást, tejtermékeket teszik drágábbakká. Kevesebbet fogyasztani nem lehet, hiszen akkor nem tudnánk már megélni. A lukszus, a fényűzés megadóztatása indokolt és jogosult, de az elsőrendű élelmiszereké nem az, ezt kimondjuk határozottan és nyíltan. , i Ezt a törvényt nem szociális érzékű kodifikálor tervezte, hanem szűk látókörű bürokrata, akinek áttekintése elsiklott az élet mélységei felett. A törvényhozókból is hiányzott a kellő megfontolás, amidőn rideg pénzügyi érdekeknek martalékul a megélhetési feltételeket dobta oda. A gazdag ember meg fogja fizetni a husadót és a szénadót is. Nála nem játszik szerepet, hogy a szenet ötven vagy ötvenhárom koronáért veszi-e mázsánként és a hús kilóját tizenöt vagy tizenhét koronán fizeti. De a szegény hivatalnok, a munkás, aki hetenként egyszer kétszer ehetik húst, az megérzi. A szegény nyugdíjas, aki napi öt-hat koronából tengődik, az tudja, milyen igazságtalan a fogyasztási cikkek ily megadóztatása. Az uj parlament, melynek összetételét főleg szocialista pártok alkotják, bizonyára foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, mely feltétlen revízióra szorul, mert ártatlan embereket, gyermekeket és aggokat is 1M és népi érlei társadalmi lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Főmunkatárs: BARANYAY JÓZSEF dr. sújt, akiknek létfentarlását nehezíti meg. Ám találjon ki a pénzügyminiszter uj adókat a borra, pezsgőre, pálinkára: aláírjuk, nem szólunk ellene, mert ezek nélkül el tudunk lenni, de a hús és a szén ez más dolog, erre mindenkinek szüksége van, ez mindenki egyenlő létérdeke, mert megélhetésünk, munkánk alapja. Az uj, váratlan adónemek kellemetlen vendégek, nem szívesen látjuk őket, megfelebbezzük a jobban értesült országgyűléshez és hisszük, hogy az meg fog tőlük bennünket szabadítani. Döntsön a közvélemény, annak legfőbb fóruma elé visszük ezt az ominózus ügyet. A Kér. Szoc. párt jelöltjeinek lisztája csakis tót nyelven adatott ki. Ez mélián felháborodást keltett. Azt nem tagadía senki, sőt a her. Szoc. párt is implicite elismerte, hogy a jelöllek névjegyzékét tót nyelven nyújtotta be, de miután sem törvény, sem rendelet elő nem irja, ho^y a liszta oly nyelven fog kinyomatni, amint az beadatott, nyomban kérte annak magyar cs német nyelven való kinyomatását is. Amint erről a volt Magyar Nemzeti Párt, mely elismertetése hiányában jelölteket nem állíthatván, egyik nagygyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy a választások alkalmából a Kér. Szoc. párt jelöltjeit fogja támogatni — értesült, azonnal sürgönyiieg és levélileg megbotránkozásának adott kifejezést a tisztán tót liszta fölött a Kér, Szoc. párt pozsonyi vezetőségénél és kérte a magyarságot bántó e tény korrekcióját. Ezt a Kér. Szoc. pártnak nem sikerült kieszközölni, minek folytán kiadta közismert igazoló nyilatkozatát, melyből legyen elég csak e pontra hivatkoznunk: „— A képviselő jelölő tisztánk beadásakor Micsura dr. választási elnökhelyettes elé a következő kérelmet terjesztettük.• „Minthogy az érsekujvári kerületben magyarok és németek vannak többségben, pártunk kéri, hogy a szavazó lapok magyar és német nyelven is nyomattassanak ki.“ Ez nem történt meg. Mi — folytatta tovább a nyilatkozat — azonnal a választási elnökhöz mentünk, hogy sérelmünk reperáltassék. Nem teljesítette.“ A volt Magyar Nemzeti Párt intézősége e nyilatkozat vétele után plakátokon egy nyilt felhívást intézett a magyar választó közönséghez, melyben ismételten is kifejezést adva annak, hogy a csakis tótnyelvü liszta: „Kétségtelenül jogos visszatetszést kelthetett és kelt is a magyarság körében, sőt pártunk vezetőségében is* arra hívta fel a magyar választókat, hogy ezen „magyar érzéseinket bármennyire bántó alaki sérelem miatt“ „tulíéve magát a kétségtelenül bántó formai sérelmen* „ne vonjuk meg támogatásunkat és szavazatainkat a kér. szoc. pártnak az itteni magyarság képviseletére valóban méltó jelöltjeitől.“ Indokolva ezen kérelmet azzal, hogy a lisztának csakis lót nyelvű kiadása — a kér. szoc. párt szószerint egész terjedelemben — ugyanazon plakáton — közölt „igazoló nyilatkozata“ és az abban előadott tényállás tehát és ezt hangsúlyozzuk: nem saját tudomásunk szerint : (ami természetes is, mert a Magyar Nemzeti Pártnak az előzményekről tudomása sem lehetett) —- nem a „kér. szoc. párt hibájából“ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető- közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendtk. Kéziratokat nein adunk vissza. történt, továbbá mert ugyancsak a nyilatkozat szerint — a pártnak, bár azt minden módon megkísérelte, e „sajnálatos tévedést kiigazitania és a törlént mulasztást helyrehoznia lehetetlen volt.“ Ez volt a kér. szoc. pártnak bűne és ez volt a Magyar Nemzeti Pártnak szerepe ebben az ominózus ügyben. Ezért támadta meg a két párt vezetőségét a „Barázda“ egy toliforgatásra vetemedett garázda kondása a következő, ízléstelen, durva, faragatlan, minden tisztességes embert méltán felháborító módon: „Hazug nyilatkozat“, „arcátlan cselekedet“, „hazugságtól hemzsegő nyilatkozat“, „a szégyenpirja nem ül ki a nevezett pártok vezetőinek arcára az ilyen tudatos hazugságokra“, „a minden hazugságra kapható vezetők“, „elvetemültség ilyen vezetőknek kérni“, majd tehetetlen dühében igy kiált fel: „Egy olyan pártnak, mely a magyarságot semmibe sem veszi, melynek hazug és rágalmazó vezetői vannak — becsületes ember tagja nem lehet". Ez utálatos förmedvényi mi — az irodalmi és közéleti tisztesség nevében és a szemérmetlenül durva támadás hangjához képest — nagyon is szelíd és inkább csak gúnyos modorban visszautasítottuk: és a nevezett pártok „vezetőire“ szórt otromba szítkozódások jogosulatlanságának illusztrálására egyszerűen megneveztük e pártok elnökeit és néhány szintén 0vezetö“ tagját, hogy tisztán lássa a közönség a támadás pimaszságát és hogy a támadó is érezvén önkívületre valló dühöngésének helytelenségét, magába szálljon és lehetőleg iparkodjék jóvátenni durva ildomtalanságát. Nem ez történt; mert bár úgy látszik megrettenve kvalificálhatian támadásának esetleges következményeitől, meglapulva és kertelve azt az — önmagának rútan ellenmondó — valóban komikus kijelentést tette, hogy a kifejezetten a „párt vezetőkre“ föcskendezett piszkot nem a párt vezetőire szánta, ámde ahelyett, hogy e kijelentésének logikus következményeként férfiasán „mea culpát“ mondott és pardont kért volna, nekünk rugaszkodik, hogy „fogadatlan prókátorként és rosszhiszemüleg“ „használtuk fel“ villámhárítóként a pártok tényleges „vezetőit“ és azok neveit. Egyik csávából kievickélni iparkodván, ime nyomban másikba cuppan bele: rosszhiszeműségnek állitván azt, ami támadása torombaságnak „ad oculos“ demonstrálására egészen természetes, kézenfekvő, egyedül helyes és jogos volt: t. i. a lepocskondiázott „vezetők“ megnevezése. Persze mellékvágányra szeretné terelni szennyes ügyét. Ohó! Nem oda Buda ! Ne locsogjon másról Bodóné . . . Legutóbbi förmedvényében — végső szorultságában — ugyancsak egérutat keres. E lapok cikkírójára öltögeti nyelvét, a közéletnek e már sokféle jelmezt viselt és ezúttal „kisgazdát“ játszó paprikajancsija és a lelki világával bizonyára érzelmi és értelmi közösségben levő baromfi udvarnak egy buta képes jelzőjét köpdösi cikkírónk felé; majd pedig a Nemzeti Párt plakátfelhivásának szövegezőjét akarja felöklelni, aki szerinte „tudva valótlant állított, magyarán mondva: hazudott, mikor azt mondotta, hogy a tót jelzésű liszta tévedés.“ Sőt azt is mondotta, hogy „mulasztás“, hogy „nem a Kér. Szoc. párt hibájából történt“, ámde ez nem saját állítása, hanem e párt egyidejűleg közölt igazoló nyilatkozata szerinti tényállás jelzése volt A szövegíró tehát sem tudva, sem öntudatlanul nem hazudott, csak
