Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1918-03-16 / 11. szám

Herrn in éit ilencedík évfolyam* Ä. »íém, miBgagiáeatto Rwikftpo»r 1918» méreitu IG. W«U ... U.1 JJ-iS .lU’-L1. MWJMlBJ.UMj.il il'l IJ ■»«■H.III! KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Politikai és társadalmi lap. ELŐFIZETÉSI ÁR: Helyben és vidékre: egäu irt«............................16 K Mén«......................8 » «•gytdérrr..................................4 » EGYES SZÁMOK KAPHATÓK Spitzer Sándor könyvkereskedésé­ben, hol hirdetések és előfize­tések is elfogadtatnak, továbbá »Szeat István« és Gírch-féle könyv­kereskedésben, valamint Sipos Fe­renc és Czlke Dénes könyvkötőknél. Megjelenik minden szombaton. Egyes sutám ára 30 fiit. Hirdetések 8 hasábos péti koron­ként 1 kor. Nyílttéri közlemények 3 hasábos petitsoroiiként 2 kor. Szerkesztőség és kiad tf hivat«*. Homárom, Nádo.-u. 29. ez. hová a lap szellemi részét :3«í6 közlemények, további a feirágíá­­sek, előfizetési és hirdetési dijak sib. küldendők. Kéziratokat nem adunk Laivezér: Tuba János. Főszerkesztő: Kiss Gyula efr. Utón vannak már hazafelé nagy Oroszországból a szibériai jégmezők felől, a hosszú rab­rabságból. Nagy vándorlás van keletről idefelé, a magyar földnek, ahol milliónyi szeretettel teli szív várja az érkezőket. Meleg lesz újra a rég nem látott fészek, melyből a vihar négy esztendeje kivitte őket. Hazakerülnek a magyar vitézek, a mártiromságban szenvedő hősök. Itthon legyen készen a hajlék foga­dásukra. Nem szabad látniok, hogy nem fürödtünk velük és sorsukkal, amig mesz­­sze jártak, szenvedtek, gyötrődtek az itt­hon m aradotta kért. Nem elegendő az. hogy majd ki­megyünk a határra és virágot hintünk az útra, amelyen visszatérnek otthonukba. A szeretet mellett kötelességek is van­nak, amik mindennél előbbre valók. Gondoskodni kell azokról, akik a vissza­térők közül itthon maradhatnak ~ és reméljük, mielőbb mind itthon maradnak — és fel akarják venni a szerszámot, KöfóÁROfó! LAPOK TÁRCÁJA. „Jókai és Komárom.“ — Emlékeimből. — írta: Tuba János. (Vége.) Említettem már, liogy az üreg a ieg­­magyarosabb magyar konyhának volt a ked­velője Annak csodás (és hozzátehetem mind­járt : Karlsbad boldogító) remekei közül a legmagasabb piedesztálra helyezte a komáromi lralászlevet. * Ennek varázserejével bírtuk rá komáromi tartózkodásának egy nappal való meghosszab­bítására akkor is, midőn 1891. év szeptember hó elején fényesen sikerült kiál hasunkat láto­gatásával tisztelte meg. A vidám „esetnek“ hiteles története ez. A kiállítás megtekintésére szánt és a Jókait ünneplő bankett napját követő- nap déli órájára volt kitűzve a visszautazás. Az öreg a délelőttöt néhány látogatás megtételére szánta. Mi pedig a szintén itt időző Feszty Árpád és neje társaságában a komáromi többi jó ismerősökkel együtt' — hagyományos szokás szerint — egy kis tíz­óraira kivonultunk Weisenbacher János (most amit le kellett tenniök, hogy a hazáért, értünk vérezzenek. Az iparos, aki itt­hagyta árván a műhelyét és gyámoltalan családját, találjon uj támaszt, hogy me­gint folytathassa polgári munkáját a ke­nyérért. Azt az akciót, mely azért indult, hogy a hazatért kisiparosok és kiskeres­kedők legalább annyi hitelt kapjanak, hogy újra hozzáfoghassanak a munká­hoz, sietősen be kell fejezni. Lehetősé­get kell teremteni arra, hogy amikor itt­hon friss milliós vagyonok nőttek és a háborús viszonyokat meggazdagodásra lehetett kihasználni, akkor azok is keres­hessenek a szűkösen kimért kenyérből egy-egy darabot, akik harcoltak, kínlód­tak, szenvedtek értünk. Az állam és a társadalom siessen a segilésükre, hogy legyen műhelyük, szerszámuk azoknak, akik számon is kérhetik, mennyit törőd­tünk velük, amig értünk raboskodtak. Tehát készülődjünk és fogadjuk őket hozzájuk méltóan! Tomanóczy Sándor) Rozália-téri, fölségcs cigány­pecsenyéjéről hires korcsmájába. (Nem elő­ször, de nem is utoljára tettük.) Alig telepedtünk le a gyönyörű őszi nap­it'nytől bearanyozott korcsmái folyosó terített asztalai mellé, az eljövendő cigánypecsenyének még csak pompás illata csiklandozta Ínyünket, máris megjelentek — a cigányok, — soraikban Feszty Árpád kedvelt alakja a „Pontyugrás“ is. (Csodálatos volt az a szimat vagy telepathia, mellyel itt is, másutt is Faraó ivadékai rögtön „megérezték“ Árpád jelenlétét.) Fogyott a rengeteg cigánypecsenye, ürültek a fiaskók, szólt a zene, hangzott a.nóta az a bizonyos „családi himnusz“. „Hállod-e te, hallod-e te ürge.“ Ekkor egyszerre betoppan közénk az öreg ur Tátray polgármester kíséretében : — Hát ti akasztófára valók, itt mulattok és engem meg se hívtatok! Úgy kellett a városban másoktól megtudnom rejtekhelyeteket — zsémbelődött az ő kedves hangján az öreg. Öröm rivalgással fogadtuk. És csakhamar reá is átragadt a társaság vidám, derűs han­gulata. A jókedv tetőpontjára hágott; ámde veszedelmesen közelgett a vasúthoz indulás ideje. — Itt kell marasztani az öreget! — Komáromban. flz al5ócsaliő!iö2i ármeníesifés és beluizleuezetés. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Komárommegyei Osztálya aznap tartott köz­gyűlésével kapcsolatban folyó hó március 9-én esti 6 órakor a helybeli fögymnasium díszter­mében felolvasó ülést rendezett szépszámú közönség előtt. Olt láttuk a felolvasáson gróf Dezasse János főispánt, Asztalos Béla alispánt, F, Szabó Géza polgármestert, Bíró Elek minis­­téri osztálytanácsost, a Rábaszabályozó társulat igazgatóját, Forgó Ignác ministeri osztálytaná­csost, a vágjobbparti ármentesitő társulat igaz­gatóját, Csermák Hugó ácsi cukorgyári igaz­gatót, Mórocz Emílián főgymnasiumi igazgatót Ferenczy Károlyt a főldmivesiskola nemrég orosz fogságból hazatért igazgatóját, számos csallóközi földbirtokost' és még többeket váro­sunk előkelőségei közül Különös érdekességet kölcsönzött a felolvasó ülésnek, hogy azon hölgyek is szép számban voltak jelen. Az ülést Kenesssey Béla műszaki tanácsos, az osztály elnöke meleghangú rövid beszéddel nyitotta meg, külön is üdvözölvén a jelenlevő hölgyeket, mint a helyi szakíeiolvasások első fecskéit. A felolvasást, illetőleg szakelőadást Bálint István műszaki tanácsos, áz alsócsaüóközi ár­szőttük gyorsan összépillantásokkal ellene az összeesküvést. Próbálkoztunk a marasztással. Az öreg sehogysem akart tágitani. Végre nekem támadt egy honmentő gondolatom. — Maradj Móricz bácsi, olyan szép az idő, kimegyünk halászlére a halásztanyára! Általános, nagy tetszés. A jég meg volt törve. Az indítvány elfogadásának ő sem tudott ellenállani. — Az már más. Ha „halászlé“ lesz, akkor maradok. Öt-hat kocsi előteremtése pillanat müve volt. Csakhamar elfoglaltuk a kocsikat. Mind­egyiknek bakján egy-egy cigány ült. Jó fajta neszmélyiből is megfelelő mennyiséggel láttuk el magunkat. Adott^ jelre a cigányok rá kezdtek az indulóra. És megindult a feltűnést keltő vig menet az elég furcsán elhelyezett cigánybanda eléggé zagyva muzsikája mellett — az izsai tanyára, mely Izsa alsó végén túl: a Prépost­­szigettel szemben fekszik. A jó halászok szívesen ugyan, de nagy bánié szkod ássál fogadták a szokatlan karavánt; de bezzeg nagy lett a respectusuk és meg­becsülésük, midőn megtudták, hogy Jókai Mór is köztünk van. Reggelizés előtt fél pohár Schmidthaiier-fóle használata valódi áldás gyomon bajosoknak és székszonulásban szenvedőknek az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen reitóbe feerzs.

Next

/
Thumbnails
Contents