Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1918-03-09 / 10. szám

4. c id* i. 1 5M§. maróim 9. megszöktek és ismét visszakí sértettek, úgyszin­tén azok, akik kicserélési folyamat alatt a rend és fegyelem elien vétettek, visszatariatnak és utol* ők maradnak a hazaszállitásnál. A munkahelynek a meghatározott elszállt­tá s i idő előtti önkényes elhagyása szökésnek minősíttetik és a szerint büntettik. Akik Komárom vármegyében akarnak letelepedni. Végül mindazok a hadifoglyok, akik Ko­márom vármegyében leakarnak telepedni és nem akarnak visszatérni Oroszországba, a köz­ségi elöljáróság által kikérdezendők, össze­­irandók és egy kimutatás készítendő, amelyben szerepel a hadifogoly neve, apja neve, tábori száma, tábora, munkahelye és munkaadója. Ezen kimutatás a Komárom-vármegyei gazda­sági munkabizottsághoz a legsürgősebben be­küldendő. ílem igg képzeltük! Nem igy gondoltuk mi ezt. Mikor mentek: zászióerdő lengett, pánt­lika lobogott, virág mosolygott, nótaszó zen­gett. Mentek ők, s valami szent áhitat, valami forraló mámor szállta meg őket Csillogó szemmel, könnyező szemmel, üd­vözlő tekintette! kísértük ki őket. — Menjetek, menjetek. Isten vezéreljen benneteket. S jöjjetek vissza, minél előbb, mi­nél többen! S aki szeméből bucsukönnyet törült ki, annak szivében már csírázni kezdett az öröm. mely akkor fog gyönyörű, virágos bokorrá szökkenni, ha majd visszajönnek. Igen! Mert, mit mondott a fantázia? Ün­nep, gyönyörű ragyogó ünnepnap fog akkor a világra derülni. Virággal, sok. sok virággal, zászlókkal és mosolygós szemű leányokkal és kacagó sze­mű asszonyokkal lesz tele az utjok, amerre jönnek. Kendőlobogtatás, ujjongó öröm, halk csen­des szavú boldogság, mámoros lelkesedés fo­gadja őket, amint jönnek vissza a borzalmak birodalmából! S mi történt? Jönnek, igen jönnek. Szállingóznak, mint a fecskék, s kssan besurrannak a fészekbe. Nem is igen tud róla mindenki, csak a házi tűzhely duruzsolja nekik a csöndes, a szívbe mélyedő, a meglepetés s ükszavuságává devalválódó, sordinós, halk „Isten hozott“-ot. így jött haza a Német Jrzsef is. A hatalmas szál legény szivében ifjúi lel­kesedéssel ment el, akkor régen szeptember­ben mikor még minden elmenőnek jutott egy szál virág, egy darab pántlika, nagy csomag meleg felszerelés, s hozzá még cigaretta is és mennyi, mennyi jó szó. Heten jöttek el a század holmijáért, a meleg ruhákért, a parányi zászlócskákért, ami kijárt mindenkinek a sapka mellé — és a nagy, a szinpompás virághalomért. Heten jöttek, s rengett a padló a lépésük nyomán. Sorba álltak, szépen, katonásan. Szalu­táltak, s úgy mondották egyszerre : — Köszönjük a hozzánk való szíves­ségüket. S lassan felmelegszenek s kijelentik sa­ját ötletükből : — Amint visszatérünk mindjárt eljövünk ide s elmondjuk, milyen volt a sorunk. — Jól van, csak jöjjenek, jöjjenek — hangzik feléjük a nyájas, biztató szó. — De le is írjuk a nevüket ide a papi­rosra, hadd tudjuk, hogy kit várjunk vissza. Mind megmondta már a nevét, csak egy szőke legényke nem akar még előlépni. A többiek büszke dicsekvéssel tolják elő­térbe. — Önként jelentkezett! Ő is büszke, ő is dicsekszik, de csak a hajatövéig hullámzó pirulása, nem a szava tu­datja ve ünk, hogy lelkében mi megy most végbe. A szava nem dicsekvő, a szava enyhe, a szava egyszerű. Megmondja a nevét: — Né­met József. Majd a szándékát: — Eljövök én is. És eljött. Eljött a mult héten. Eljött raesz­­sze, messze nagy Szibériából Szaiad a lépcsőn le, végig az udvaron, lépcsőn fel. Termete hatalmas, arca ragyog a kövér­ségtől s az örömtől. Nagy barna oroszsapka van a fején. Az ajtó ijedten becsapódik előtte. Halk sikoltás : — Jaj! De ö nem tagit. Szelíd, megnyerő mosoly sugározza fényesre becsületes arcát, állhatatosan zörget az ajtón s magyarázza: — Megjöttem az orosz fogságból. Zörgessetek és megnyittatik ! Belép és csodál* ozás és öröm fogadja. Gyors lapozgatások az emlékezet könyvé­ben visszafelé. — Németh József ? .. . Igen, igen. Az, aki önként jelentkezett?! — igen. — Hogy meghízott! Hogy megerősödött! Hogyan jött, mikor jött? Tobolszkból jöttem. Volt száz rubelem, s nem volt maradásom. A honvágy kérem, nagyon bántott a honvágy. Jó dolgom volt. Tíz, tizenkét koronát kerestem egy nap a téglagyárban. Samott-tégiát gyártottunk, tűz állót, acélosat, gyönyörűét. Együtt éltünk negyvenen, mi magyarok. De én elszöktem. Vettem orosz katonaruhát s jöttem, mert a honvágy kérem, a honvágy nem hagyja béké­ben az ember. Aztán elmondja az élményeit, a pántlikás, nótaszós eltávozástó kezdve. Régi, régi, rég nem hallott városnevek, csatá'< története, visszavonulások, szivet-leiket megdöbbentető fájdalmak . . . akk> r, — Az ivangoródi visszavonulás .. . — . .. Krakkónál álltunk. Ott kaptam a Iándzsaszurást a kezembe, golyót a lábamba­— ... a kozákok minden sebesültei le szúrtak, aki bevallotta, hogy magyar .. . — ... Kamionka, Zlota-Lipa . . . Stry . . . — . . . Nem engedtem kivenni a golyót, mert láttam, a lábat is egy-kettőre velevágták. — . . . Moszkva . .. tífusz . . . vérhas . . . Novo-Nikolajevs>k . . . megint kórház . . . vér­has . . . Toboi-zk, egészség . . . munka . . . vendégszeretet . . . >ok, sok csálya . . . hófehér cipó. Tájleirások, városleirá-ok értelmesen, a közvetlen tapasztalat élelmességével. Majd gördül már az idő kereke s itt vagyunk közel a jelenhez, egészen közel — bolzsevikiek zsoldos serege ... az ukrajnicák . . . utcai harcok. . . összetűzések a pályaudvarokon . .. puskaropogás . . . halál­­hörgés. De a vonat csak jön, csak jön. Hol tehervonat, hol személyvonat, de robogása mind közelebb hallatszik, itt a magyar front. Átjut rajta a magyar fiú, egy kis veszteglés, megfigyelés, aztán gyors törtetés haza, haza. — A honvágy kérem. Éjjel két órakor apró kis házak alusznak fázósan*húzva magukra a sötétség fekete ta karóját. A szik egész Tóváros s egyszerre csak zörgetnek az özvegyasszony ablakán. — Ki az? — Én vagyok, édes anyám. — A Józsi? — Az. — Mit szólt az édesanyja, mikor éjjel olyan váratlanul betoppant. — Sirt kérem. — Nem mondott semmitsem? — Sirt, kérem, sirt. Íme, igy jönnek haza ők, kik elmentek régen, régen és megjárták az orosz birodalmat és megjárták nagy Szibériát. Így jönnek haza egyenként szállingózva. S a léleknek régóta gyűjtögetett, hatalmas, ujjongó örömét ezer darabra törjük szét, hogy jusson mindenkinek, minden egyesnek belőle, igaz érzés is, meleg érzés is, a szavak mellé, az „Isten hozott“ mellé. Uő VAROS. x hoggan járjunk a hidakon. Vettük az alábbi határozatot: A tanács az Erzsébet-bidon való közlekedés megkönnyítése céljából elren­deli, hogy a közönség mindenkor az ut iránya szerint jobb oldalra eső gyalogjárót köteles használni, tehát a baipartról a jobbpartra irá­nyuló menetnél a hid nyugati (felső) gyalogjá­rója, a jobbpartról a balpartra irányuló me­netnél pedig a hid keleti (alsó) gyalogjárója használandó. Utasítja a tanács a rkapit uiyságot, hogy a hídnál őrtálló rendőröket megfele ö utasítással lássa el és a hidakon megfelelő j jelzőtáblák feDllitásírói gondoskodjék. Kotná­­! rom, 1918 február 22-én tartott tanácsüléséből, j Mauler József, főjegyző. x flz elmaradt cukorjeggek. Vettük az -alábbi hirdetést : Értesítem a közönséget, hogy az eddig ki nem szolgált február havi cukor­jegyek f. évi március hó 15-ig Tomsicz Mihály, < Székelyi Károly, Schnell Béla, Heimler József, j Harcsa József és Jelinek Salamon füszerkeres­­: kedők üzletében beválthatók. Március 15-kén túl ezen jegyek már nem válthatók be. Komá­rom. 1918. március 4. Polgármester megbi­­, zásából : Dr. Szij Ferenc, tanácsnok. — Uormássy ezredes táuozása. Mint saj­nálattal értesülünk. Tornicssy Dezső ezredes, a 29. gyalogezred pótzászlóaljának parancsnoka, ki itt működése alatt a polgárság körében is osztatlan rokonszenvet és népszerűséget szer­zett magának, más szolgálati beosztást nyert s nehány nap múlva távozik Komáromból. Ré­szünkről sajnáljuk s fájdalmas érzéssel kisérjük távozását s minden jót kívánunk neki uj ott­honában / — mozgalom a tizenkettesekért. Egy leve­let közöltükk lapunk múlt számában, amelynek Írója felveti, hogy indítsunk mozgalmat, házi­­ezredünknek visszahelyezése érdekében. E le­vél úgy városunk, mint vármegyénk társadal­mában hatalmas szenzációt váltott ki, e héten számos levelet kaptunk, amelyben arra kérnek fel bennünket, hogy az ügyet tartsuk állan­dóan napirenden. Á levélírók kitűnő érveket hoznak fel, amelyeket bizony leközölnénk, ha nem volna az átkozott papirinség, de igy csak annak megjegyzésére szemközünk, i ogy mi a legkészségesebben felszínen tartjuk az ügye. és a legkeszségesebben vagyunk hajlandók tá­mogatni a meginduló mozgalmat, amelynek — hisszük — lesz is sikere. Háziezredünk vissza­helyezése végtel n boldogságot jelentene száz és száz városi és megyebeli családra, kiknek 1 gyermekei most messze katonáskodnak. A honvédelmi miniszter — reméljük — ha a katonai szempontok megengedik, úgy meg is fogja szerezni a cs ládok százainak ezt az ; örömet. i — Katonai kitüntetések. A király az ellen­ség előtt tanúsított vitéz és eredményes ma­gatartásuk elismeréséül a következő kitünteté­seket adományozta : a vaskoronarend 3. osztályút a hadiékit- i ménnnyel és a kardokkal :Biscan Miksa cs. és kir. 12. gy. e. főhadnagynak, Kovács József 31. h. gy. e. századosnak; az ezüst vitézségi érem /. osztályát tisztek : részére: Grozeszku Valér 39. gy. e. tart. had­­j nagynak; a katonai érdemkereszt 3. oszló Ipát a ha­­| diékitrnénnyel és a kardokkal; Csávosi és Bob­­dai Csávossy Béla 2. húsz. e. tart. főhadnagy­nak, Szent lstványi Tibor a 31. h. gy. e. be­­; osztott 32.. Grünwald József és Gruckler Gyula a 6. népi. gy. e. beoszott 31. honv. gy. e. fő­hadnagyoknak, Freiszberger József 31. h. gy. e. főhadnagynak, az ellenség előtt elesett Kro­­nawetter Dezső, Krafcsik Ervin, Lehmán Jó­zsef és Sauer Oszkár 31. h. gy. e. tart. had­­■ nagyoknak, Gebei Károly 29. gv. e. tart. fő­hadnagyi ak;

Next

/
Thumbnails
Contents