Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-09 / 10. szám
4. c id* i. 1 5M§. maróim 9. megszöktek és ismét visszakí sértettek, úgyszintén azok, akik kicserélési folyamat alatt a rend és fegyelem elien vétettek, visszatariatnak és utol* ők maradnak a hazaszállitásnál. A munkahelynek a meghatározott elszállttá s i idő előtti önkényes elhagyása szökésnek minősíttetik és a szerint büntettik. Akik Komárom vármegyében akarnak letelepedni. Végül mindazok a hadifoglyok, akik Komárom vármegyében leakarnak telepedni és nem akarnak visszatérni Oroszországba, a községi elöljáróság által kikérdezendők, összeirandók és egy kimutatás készítendő, amelyben szerepel a hadifogoly neve, apja neve, tábori száma, tábora, munkahelye és munkaadója. Ezen kimutatás a Komárom-vármegyei gazdasági munkabizottsághoz a legsürgősebben beküldendő. ílem igg képzeltük! Nem igy gondoltuk mi ezt. Mikor mentek: zászióerdő lengett, pántlika lobogott, virág mosolygott, nótaszó zengett. Mentek ők, s valami szent áhitat, valami forraló mámor szállta meg őket Csillogó szemmel, könnyező szemmel, üdvözlő tekintette! kísértük ki őket. — Menjetek, menjetek. Isten vezéreljen benneteket. S jöjjetek vissza, minél előbb, minél többen! S aki szeméből bucsukönnyet törült ki, annak szivében már csírázni kezdett az öröm. mely akkor fog gyönyörű, virágos bokorrá szökkenni, ha majd visszajönnek. Igen! Mert, mit mondott a fantázia? Ünnep, gyönyörű ragyogó ünnepnap fog akkor a világra derülni. Virággal, sok. sok virággal, zászlókkal és mosolygós szemű leányokkal és kacagó szemű asszonyokkal lesz tele az utjok, amerre jönnek. Kendőlobogtatás, ujjongó öröm, halk csendes szavú boldogság, mámoros lelkesedés fogadja őket, amint jönnek vissza a borzalmak birodalmából! S mi történt? Jönnek, igen jönnek. Szállingóznak, mint a fecskék, s kssan besurrannak a fészekbe. Nem is igen tud róla mindenki, csak a házi tűzhely duruzsolja nekik a csöndes, a szívbe mélyedő, a meglepetés s ükszavuságává devalválódó, sordinós, halk „Isten hozott“-ot. így jött haza a Német Jrzsef is. A hatalmas szál legény szivében ifjúi lelkesedéssel ment el, akkor régen szeptemberben mikor még minden elmenőnek jutott egy szál virág, egy darab pántlika, nagy csomag meleg felszerelés, s hozzá még cigaretta is és mennyi, mennyi jó szó. Heten jöttek el a század holmijáért, a meleg ruhákért, a parányi zászlócskákért, ami kijárt mindenkinek a sapka mellé — és a nagy, a szinpompás virághalomért. Heten jöttek, s rengett a padló a lépésük nyomán. Sorba álltak, szépen, katonásan. Szalutáltak, s úgy mondották egyszerre : — Köszönjük a hozzánk való szívességüket. S lassan felmelegszenek s kijelentik saját ötletükből : — Amint visszatérünk mindjárt eljövünk ide s elmondjuk, milyen volt a sorunk. — Jól van, csak jöjjenek, jöjjenek — hangzik feléjük a nyájas, biztató szó. — De le is írjuk a nevüket ide a papirosra, hadd tudjuk, hogy kit várjunk vissza. Mind megmondta már a nevét, csak egy szőke legényke nem akar még előlépni. A többiek büszke dicsekvéssel tolják előtérbe. — Önként jelentkezett! Ő is büszke, ő is dicsekszik, de csak a hajatövéig hullámzó pirulása, nem a szava tudatja ve ünk, hogy lelkében mi megy most végbe. A szava nem dicsekvő, a szava enyhe, a szava egyszerű. Megmondja a nevét: — Német József. Majd a szándékát: — Eljövök én is. És eljött. Eljött a mult héten. Eljött raeszsze, messze nagy Szibériából Szaiad a lépcsőn le, végig az udvaron, lépcsőn fel. Termete hatalmas, arca ragyog a kövérségtől s az örömtől. Nagy barna oroszsapka van a fején. Az ajtó ijedten becsapódik előtte. Halk sikoltás : — Jaj! De ö nem tagit. Szelíd, megnyerő mosoly sugározza fényesre becsületes arcát, állhatatosan zörget az ajtón s magyarázza: — Megjöttem az orosz fogságból. Zörgessetek és megnyittatik ! Belép és csodál* ozás és öröm fogadja. Gyors lapozgatások az emlékezet könyvében visszafelé. — Németh József ? .. . Igen, igen. Az, aki önként jelentkezett?! — igen. — Hogy meghízott! Hogy megerősödött! Hogyan jött, mikor jött? Tobolszkból jöttem. Volt száz rubelem, s nem volt maradásom. A honvágy kérem, nagyon bántott a honvágy. Jó dolgom volt. Tíz, tizenkét koronát kerestem egy nap a téglagyárban. Samott-tégiát gyártottunk, tűz állót, acélosat, gyönyörűét. Együtt éltünk negyvenen, mi magyarok. De én elszöktem. Vettem orosz katonaruhát s jöttem, mert a honvágy kérem, a honvágy nem hagyja békében az ember. Aztán elmondja az élményeit, a pántlikás, nótaszós eltávozástó kezdve. Régi, régi, rég nem hallott városnevek, csatá'< története, visszavonulások, szivet-leiket megdöbbentető fájdalmak . . . akk> r, — Az ivangoródi visszavonulás .. . — . .. Krakkónál álltunk. Ott kaptam a Iándzsaszurást a kezembe, golyót a lábamba— ... a kozákok minden sebesültei le szúrtak, aki bevallotta, hogy magyar .. . — ... Kamionka, Zlota-Lipa . . . Stry . . . — . . . Nem engedtem kivenni a golyót, mert láttam, a lábat is egy-kettőre velevágták. — . . . Moszkva . .. tífusz . . . vérhas . . . Novo-Nikolajevs>k . . . megint kórház . . . vérhas . . . Toboi-zk, egészség . . . munka . . . vendégszeretet . . . >ok, sok csálya . . . hófehér cipó. Tájleirások, városleirá-ok értelmesen, a közvetlen tapasztalat élelmességével. Majd gördül már az idő kereke s itt vagyunk közel a jelenhez, egészen közel — bolzsevikiek zsoldos serege ... az ukrajnicák . . . utcai harcok. . . összetűzések a pályaudvarokon . .. puskaropogás . . . halálhörgés. De a vonat csak jön, csak jön. Hol tehervonat, hol személyvonat, de robogása mind közelebb hallatszik, itt a magyar front. Átjut rajta a magyar fiú, egy kis veszteglés, megfigyelés, aztán gyors törtetés haza, haza. — A honvágy kérem. Éjjel két órakor apró kis házak alusznak fázósan*húzva magukra a sötétség fekete ta karóját. A szik egész Tóváros s egyszerre csak zörgetnek az özvegyasszony ablakán. — Ki az? — Én vagyok, édes anyám. — A Józsi? — Az. — Mit szólt az édesanyja, mikor éjjel olyan váratlanul betoppant. — Sirt kérem. — Nem mondott semmitsem? — Sirt, kérem, sirt. Íme, igy jönnek haza ők, kik elmentek régen, régen és megjárták az orosz birodalmat és megjárták nagy Szibériát. Így jönnek haza egyenként szállingózva. S a léleknek régóta gyűjtögetett, hatalmas, ujjongó örömét ezer darabra törjük szét, hogy jusson mindenkinek, minden egyesnek belőle, igaz érzés is, meleg érzés is, a szavak mellé, az „Isten hozott“ mellé. Uő VAROS. x hoggan járjunk a hidakon. Vettük az alábbi határozatot: A tanács az Erzsébet-bidon való közlekedés megkönnyítése céljából elrendeli, hogy a közönség mindenkor az ut iránya szerint jobb oldalra eső gyalogjárót köteles használni, tehát a baipartról a jobbpartra irányuló menetnél a hid nyugati (felső) gyalogjárója, a jobbpartról a balpartra irányuló menetnél pedig a hid keleti (alsó) gyalogjárója használandó. Utasítja a tanács a rkapit uiyságot, hogy a hídnál őrtálló rendőröket megfele ö utasítással lássa el és a hidakon megfelelő j jelzőtáblák feDllitásírói gondoskodjék. Kotná! rom, 1918 február 22-én tartott tanácsüléséből, j Mauler József, főjegyző. x flz elmaradt cukorjeggek. Vettük az -alábbi hirdetést : Értesítem a közönséget, hogy az eddig ki nem szolgált február havi cukorjegyek f. évi március hó 15-ig Tomsicz Mihály, < Székelyi Károly, Schnell Béla, Heimler József, j Harcsa József és Jelinek Salamon füszerkeres: kedők üzletében beválthatók. Március 15-kén túl ezen jegyek már nem válthatók be. Komárom. 1918. március 4. Polgármester megbi, zásából : Dr. Szij Ferenc, tanácsnok. — Uormássy ezredes táuozása. Mint sajnálattal értesülünk. Tornicssy Dezső ezredes, a 29. gyalogezred pótzászlóaljának parancsnoka, ki itt működése alatt a polgárság körében is osztatlan rokonszenvet és népszerűséget szerzett magának, más szolgálati beosztást nyert s nehány nap múlva távozik Komáromból. Részünkről sajnáljuk s fájdalmas érzéssel kisérjük távozását s minden jót kívánunk neki uj otthonában / — mozgalom a tizenkettesekért. Egy levelet közöltükk lapunk múlt számában, amelynek Írója felveti, hogy indítsunk mozgalmat, háziezredünknek visszahelyezése érdekében. E levél úgy városunk, mint vármegyénk társadalmában hatalmas szenzációt váltott ki, e héten számos levelet kaptunk, amelyben arra kérnek fel bennünket, hogy az ügyet tartsuk állandóan napirenden. Á levélírók kitűnő érveket hoznak fel, amelyeket bizony leközölnénk, ha nem volna az átkozott papirinség, de igy csak annak megjegyzésére szemközünk, i ogy mi a legkészségesebben felszínen tartjuk az ügye. és a legkeszségesebben vagyunk hajlandók támogatni a meginduló mozgalmat, amelynek — hisszük — lesz is sikere. Háziezredünk visszahelyezése végtel n boldogságot jelentene száz és száz városi és megyebeli családra, kiknek 1 gyermekei most messze katonáskodnak. A honvédelmi miniszter — reméljük — ha a katonai szempontok megengedik, úgy meg is fogja szerezni a cs ládok százainak ezt az ; örömet. i — Katonai kitüntetések. A király az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredményes magatartásuk elismeréséül a következő kitüntetéseket adományozta : a vaskoronarend 3. osztályút a hadiékit- i ménnnyel és a kardokkal :Biscan Miksa cs. és kir. 12. gy. e. főhadnagynak, Kovács József 31. h. gy. e. századosnak; az ezüst vitézségi érem /. osztályát tisztek : részére: Grozeszku Valér 39. gy. e. tart. hadj nagynak; a katonai érdemkereszt 3. oszló Ipát a ha| diékitrnénnyel és a kardokkal; Csávosi és Bobdai Csávossy Béla 2. húsz. e. tart. főhadnagynak, Szent lstványi Tibor a 31. h. gy. e. be; osztott 32.. Grünwald József és Gruckler Gyula a 6. népi. gy. e. beoszott 31. honv. gy. e. főhadnagyoknak, Freiszberger József 31. h. gy. e. főhadnagynak, az ellenség előtt elesett Kronawetter Dezső, Krafcsik Ervin, Lehmán József és Sauer Oszkár 31. h. gy. e. tart. had■ nagyoknak, Gebei Károly 29. gv. e. tart. főhadnagyi ak;