Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-09 / 6. szám
2. oldal. „Komáromi Lapok“ 1918. február 9. szűk rosszlevegöjü lyukban tizen szorongnak rosszul tápláltan, addig a másik helyen nagy feleslegek legyenek titokban felhalmozva. Amit igy elrejtenek, az kikerül az igazságos elosztás alól, ami ezer és ezer szegény ember és beteg gyönge gyermek táplálkozásának megy a rovására. A rekvirálók szigora pedig ne legyen rideg és könyörtelen, hanem igazságos és méltányos. Mem kell kíméletlennek lenni, hiszen az élet ma úgyis szolgál rengeteg bajjal, gonddal, hát minek azt súlyosbítani. Akik nem annyit rejtenek maguknál, hogy az a közérdek kárára megy, nem kell oktalanul zaklatni, de viszont azt sem szabad hagyni, hogy a ma megengedhetlen bőség hizlaljon egyeseket a többiek rovására. A közönségnek légy n belátása és tudjon lemondani, amikor ezt a közérdek kívánja. A rekvirálás pedig segítsen méltányosan megoldani azt a célt, hogy mindenki kapjon annyit enni, amennyi kijár neki. A Jókai emlékmű. — Hozzászólások. — Igen tisztelt Szerkesztő ur I Egész meg vagyok ijedve, mióta Kirz Artúrnak Jókai-szobor tervét olvastam. Az Erzsébet szigeten állittassék fel, s legyen rajta három dombormű. Jelenet: „Az elátkozott család“-ból, „Az aranyember“-ből s „Egy magyar nábob“-ból. Emlékezzék rá Szerkesztő ur, egy Ízben már felvetette valaki ezt az eszmét a dombormüvekről a Komáromi Lapok-ban. Csakhogy a dombormüvek a költő életé-bői lennének szerinte véve a következőképen: „Az egyik az az ismert árverési jelenet, amikor a szegény özvegyasszony rászorul egyetlen jószágára, a jámbor tehénre, melytől kegyetlen szivü, igazságot s pénzüket követelő adósok megbízásából kellene őt megfosztani a poétalelkű, gyenge szivű patvaritának, Jókai Móricnak. A család apraja-nagyja sírva állja körül a Miskát és nem veszi észre, hogy az árverésre kiküldött ur, a hóna alá csapott nagyszabású helyzetet operativ, taktikai, műszaki és anyagi szempontból az ezer forrásból eredő jelentésből és hírből ő szerkessze meg; ennek már teljesen feldolgozva kell előtte feltárulnai, amikor a helyzet megítélésének és az elhatározás meghozásának súlyos, felelősséggel teljes munkájához lát. így volt lehetséges, hogy Károly király a vezérkar főnőkével, báró Arz gyalogsági tábornokkal, a harctéren időzhetett, amig a hadseregfőparancsnokság hatalmas szervezete Badenben maradt Az udvari vonat és Baden közti belső összeköttetés továbbra is a távirókocsi utján történt, amelynek az Olaszország elleni offenziva idején valóban nagy feladat jutott osztályrészül. Már a tiroli, krajnai, majd trieszti, karintiai és később ismét tiroli ut idején gondoskodni kellett róla, hogy az öszszeköttetés a mögöttes területtel egy órára se szakadjon meg. A tartózkodás helyét célszerű jnódon választották meg. Ahol csak tiz percig állt is a vonat, a huzal már azon a ponton volt, ahol a távirókocsi megállott. Pár másodperc alatt meg is teremtették a kapcsolást. A következő pillanatban már kopogtak a Hugheskészülékek, csilingeltek a távbeszélők. Végtelen szalagok, amelyek a felvonulás és a hadműveletek minden lépéséről, az időjárásról és az állománykímutatásr 1 számoltak be, kerültek ki a készülékek alól, az ilyen rövid megállás alatt ép úgy, mint később Laibachban vagy Triesztben. protokollummal hátat fordított nekik és eszeágában sincs, hogy módot nyújtson ahhoz, hogy elvegyék egyetlen vagyonkájukat. A költő legyőzi a fiskálist. A másik dombormű Jókai eljegyzését ábrázolja a nagy tragikával, Laborfalvi Rózával azon az emlékezetes napon, mikor a márciusi ifjak missinjuk befejezése után megjelennek este, előadás közben a Nemzeti színházban és a Gertrudis királyné szerepét játszó Laborfalvi Róza néma csodálattal tűzi a nemzeti színű kokárdát a lelkesedéstől, ifjúi tüztől sugárzó arcú ifjú keblére. A kép alatt a dátum: 1848. március 15. A harmadik képen gyászoló, beláthatatlan nagyságú néptömeg veszi körül a költőnek még nyitott sírját, mely fölött a komáromi küldöttség szónoka épen befejezte a búcsú beszédet. Mindenkinek az arcán néma meghatottság van kifejezve. A sirhoz közel álló akácfán egy énekes madárka. Mindez megörökítéséül azon bájos jelenetnek, mikor a temetés idején a gyászbeszédek elhangzása után támadt nagy csöndben egy madár kezdett csattogó nótára, mintha az anyatermészet nevébe:» szólt volna az elköltözött, a megdicsőült nagy lélek porhüvelye felett.“ Ez megvagyon Írva a K. L. 1906. évi 46. számában. T. Szerkesztő Ur! Ha a szobor létre jönne ebben a formában, hasson oda, hogy ezek a tervek érvényesüljenek. Nézze, Jókai regényei örök életűek. Azokat olvasni fogják örökké. Mesék azok, melyeken mint aranyhidon sétál át az ember a gyermekkorból az életbe, a felnőttek sok illúzió vesztéssel megterhelt életébe. Mint ahogyan, mig gyermek lesz a világon, Hamupipőke, Hófehérke, s „Alti baba, meg a negyven rabló vezér“ meséi mindig áhitatos publikumra találnak, azonképen a Jókai féle regénynek nevezett tündérmesék is megfogják találni rajongó publikumukat. Tehát nem kell abból a száz kötetből semmit sem se kőbe vésni, se ércbe önteni, mert meg lesznek örökítve azok időtlen időkig a serdülő ifjúság szivében. Hanem igenis, a nagy költő emberi életéből vett mozzanatokat kell megörökíteni. Legalább e hármat; 1. Születése, 2. Élete ... és 3. Halála. Mert ugye bár, akkor született meg a I költő, mikor elszaladt az árverésről? Mert ugye bár, akkor kezdődött az élete, : mikor a nagy tragika rátétté kezét az ő kezére. Szeretett, s szeretve volt: élt. S az ábrándos j lágy lelkű kék szemű poétának szüksége is ! volt egy kis erős akaratra mely betürkolja, j valjuk be őszintén. Mert ugye ?, hogy a halála nem volt olyan, mint közönséges emberfiáé, szimbolizálta ezt a temetésen az a kis madár, a temetésnek ez a remeke, csattogó danájával belelopva az emberek szivébe a tudatot: „nem halt meg az, ki ad milliókra önté dús lelke kincseit . . . ... de lezárván ami benne földi, egy éltető eszmévé finomul.“ (Arany János meg fog nekem bocsátani ezért az idézetért s a kedves szerkesztő ur is s a cikkíró is ezért a közbeszólásért.) De nagyon-nagyon szeretném, s szeretném belláttatni, hogy ez igy volna jó, szép, nagyszerű. Különben mellesleg szólva, hogy Jókai szobráról ismét cikkezés folyik a K. L. hasábjain, ez azt hiszem, alighanem azt jelenti, hogy vagy közeledik már a béke, vagy nagyon szeretnénk már elfeledni, hogy még mindig háború van. Abban a reményben, hogy Szerkesztő ur mindenben igazat ad nekem, sőt támogatólag lép fel, vagyok kiváló tisztelettel Egy Jókai imádó. * Tisztelt Szerkesztő Ur! Mindig nagy örömmel olvasom, ha egy Komáromból elszakadt földink ad életjelt magáról, meg akkor is, ha írása kritika, bírálata a mi tevékenységünknek, vagy a tevékenység hiányának. Kirz Artur műszaki tanácsos ur leveléből is kiérzem a Komáromért, a szülő városért érző szív meleg fellobanását. Szeretném megnyugtatni kedves földinket arról, hogy a Jókai emlék ügye korántsem aludt el. Ezt a Jókai Egyesület vette gondjaiba és erre a célra a háború előtt már meg is volt a pénzalap. Már a pályázat kiírásánál tartottunk, 1914. őszén került volna erre a sor s a pályázatból nem lett semmi, mert akkor a lembergi, a grodeki véres csatát vívták. A szobor helyéül a Kultúrpalota előtti kis parkot gondoljuk legalkalmasabbnak, a város legszebb pontja, szebben lesz parkozva, ha majd a szobor áll, sötét ciprusok és sok sok virág közt rózsa erdőben, intimus, kedves környezetben. Erre körülbelül elegendő pénzünk is lett vo!na(Kb. 20000 korona) a térhez illő, álló szoborra, mely másfél, életnagyságban ábrázolta volna a költőt. A tér viszonyai a perspektíva szempontjából ez a méret kívánatos. Hogy a háború után elegendő lesz-e ez az öszszeg, kérdéses, de bármibe kerüljön, előfogjuk teremteni. Komáromban, Komárommegyében, az országban sok nemes szivü ember akad, aki nem zárkózik el kérésünk elől. A másik megoldása Jókai szobrának, a halhatatlan költő költészetének monumenta itását fejezné ki inkább, ezt a helyet a Duna partján keresném a kis Duna hid és a D. G. T. állomása közötti tágas térségen, amerre a jövő Komárom fog terjeszkedni. Szép paloták, a színház, postapalota között létesítendő hatalmas park közepén ál hatna a költő király szobra és hirdethetné a költő nagyságát. Alább, a Duna mentén a kikötőn alul Erzséb t királyasszony, magyarok nagyasszonya hatalmas szobrát képzelem el, aki itt lépett először magyar földre Komáromban, Jókai földjén. Hogy az Erzsébet szigeten is állítanak egy Jókai emléket azt természetesnek talál m; a szülőházon és nevelkedése helyén látható igen szerény kis emléktáblák helyett is művészi ki> vitelünek kell felváltani. A Jókai Egyesületre vár a hivatás; a háború után ez lesz első feladata. Dr. Alapi Gyula, a Jókai Egyesület főtitkára. II vármegyei gazdasági egyesiiiet csikdíegelQe és kertészete. A magyar társadalomra a háború befejezése után váró feladatok között elsőrendű fontossággal bir a mezőgazdasági többtermelés fokozása ezzel természetesen a mezőgazdaság minden ágának lehető fejlesztése is kapcsolatos. Vármegyénkben, sajnálattal kellett eddig tapasztalnunk, hogy a kerti művelés iránt hiányzik az érzék, a kedv, de még természetesen a hozzáértés is, pedig nagyon sok az erre kiválóan alkalmas terület, sőt a csallóközi járás fekvésénél fogva teljességében arra praedesztináltnak mondható. Az is köztudomású, hogy büszkén vallhatjuk magunknak lótenyésztő megyétek; e téren sok tekintetben messze előljarunk — csak egy, többször felmerült kérdést nem sikerült mindeddig megoldanunk: a csikólegelő kérdést. Megvan a jó törzsanyag, jó szaporulat, de a kis gazdák csikóinak nagy része istállóban senyved, romlik el. A vármegyei Gazdasági Egyesület elnökének sikerült most mind a két jelzett irányban közeli bb hozni bennünket a megvalósuláshoz. Ógyalla község határában fekszik az u, n. Konkoly féle birtok, mely jelenleg az állam tulajdona. 111« ÉS Ulti! HI BUDAPEST. II., iELLl-11 SiilMi: IttiMlelete«: 134-84. Konyha érti magvakat inig a készlet tart, napi áron szállítunk, A nágy maghiányra való tekintettel a rendelések csak a beérkezés sorrendjében vehetők figyelembe. ■■■ ' ——-.......... Csiraképességért, tisztaságért szavatolnak.
