Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-06-29 / 26. szám
Harminckiiencedik évfolyam. 26. szám. Komárom, 1918. jjunius 29. KOMAROMI LAPOK KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Politikai és társadalmi lap. Előfizetési ár helyben és vidékre: Egész évre 16 K Félévre 8 K Negyedévre -l K Egyes szám ára: 30 fillér. Megjelenik minden szombaton. Lapvezér: TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: KISS GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Komárom, Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Hix*ek Budapestről. Kühlmsn a helyzetről. A birodalmi gyűlés keddi ülésén a külügyi államtitkár nagyjelentőségű beszédet mondott, amely kiterjedt a háborús helyzet minden kérdésére. Kühl maiin beszélt a szövetség kimélyitéséről, majd a katonai helyzetről azt mondta, hogy az iniciativa teljesen a német hadvezetőség kezében nyugszik s reméli, hogy a nyár és az ősz újabb nagy eredményeket fog a szövetségesek fegyvereinek hozni. Németország hadicéljait illetőleg kijelentette, hogy Németország soha nem törekedett világuralomra, ami Európában utópia. A béketárgyalásokról azt fejtegette, hogyha egyszer eljön a pillanat, hogy a háborúskodó népek megkezdik a gondolatok kiemelését, akkor ennek mindenekeiőtt az lesz az előfeltétele, hogy bizonyos fokig kölcsönösen bizzunk egymás becsületességében és lovagiasságában. Véleménye szerint tisztán katonai döntésekkel aligha lehet elérni a háború végét. Oroszország nem akar uj háborút ílénidországgai. fl szoojetek és az entente. Stockholm, juhius 26. A pétervári távirati ügynökség jelentése. A féihivataios „Iswestija“ egy cikkében állást foglal az ellen a megnyilvánuló irányzat ellen, hogy Oroszországot tekintet nélkül készületlenségére és az ellenkező közhangulatra újra hátlbruba kergessék. Többek közt ezeket írja : \Akik erre a kalandra bujtogatnak, gondolják meg, hogy tervük keresztülvitelénél a forradaími Oroszország végsőkig menő ellenállásával kerülnek majd szembe. Igen silány vigasz lehet csak számukra az, hogy egyes áruló szociálista elemek azt képzelik, hogy képesek lesznek a szovjet hatalmát megdönteni azáltal, hogy hamis híreket kürtőinek a világba a népnek a szovjet kormány felőli csalatkozásáról. Tényleg azonban a mai kormány bírja a nép bizalmát. Nemcsak a munkások és parasztok milliói fognak forradalmi légiókká változni, hogy végső szükség esetén megvédelmezzék a szovjetek hatalmát, hanem a tömegek sehol sem fogják tűrni, hogy Oroszországot Németországgal uj háborúba kergessék. Szövetségeseinknek is tudniok kell, hogy ez egész Oroszországban a polgárháborút vonná maga után. Egy cseh vezér Vilson előtt. Masarik cseh vezért Vilson kihallgatáson fogadta. _______ Felhívás a munkássághoz.-Ara. kir. miniszterelnökség sajtóosztályától. — Budapest, 1918 jani 27. A rendőrfőkapitány következő felhívást piakatirozta : Felhívás. Mialatt az ország szine világa a harctereken vérét ontja a hazáért és páratlan vitézséggel aratott győzelméről az egész világ előtt hirdeti a magyar nemzet hírét és becsületét, azalatt a munkásság egy része az ellenség segítségére siet, azzal hogy a gyárakban a munkát tömegesen abbahagyja. Lelketlen izgatók által félre vezetve elfelejtik, hogy az a munkás, ki a mai súlyos időkben a munkát megszünteti, az ellenség érdekeit mozdítja elő és hazaárulást követ el. Megütközéssel látom az ellenség céljait szolgáló árulók romboló munkáját és felelősségem tudatában a törvény teljes szigorát fogom alkalmazni velük szemben. A magyar munkásság józan belátására hivatkozva ezennel felhívom az összes munkásokat, akik erre katonai paranccsal még nem köleleztettek, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát a közüzemekben. A hadicélokat szolgáló üzemekben alkalmazott azon munkások ellen, akik azonnal munkába nem állanak, az állam hadiereje ellen elkövetett bűncselekmény miatt a katonai bíróság fog eljárni a katonai büntető törvény szerint. Az állam hadiereje elleni bűntettet tiz évtől húsz évig terjedhető súlyos börtönnel különös esetekben kötél általi halállal büntetik. Kérem a dolgozó hazafias közönséget, őrizze meg nyugalmát és ne adjon hitelt azoknak a rémhíreknek és hazugságoknak, amelyeket tudatosan és rendszeresen terjesztenek azok, akik a munkásságot saját politikai céljaikra akarják felhasználni. Minden intézkedés megtörtént a közrend fenntartására és azoknak a munkásoknak a teljes megvédésére, akik a munkát újból megkezdik. Rendzavarás nem történt, a vasutak, hajók rendesen közlekednek, a posta és táviró forgalom zavartalanul működik és nyugtalanságra nincs semmi ok. Budapest, 1918. évi juni 26-án. Dr. Sándor László főkapitány. Légi támadás Karlsruhe ellen. Karlsruhet az angolok bombázták, mely alkalomból a németek egy ellenséges léghajót lelőttek. WekerleésSzterényi Bécsben Wekerle miniszterelnök és Szterényi kereskedelmi miniszter szombaton Bécsbe utaznak, hogy az uralkodónak az e heti eseményekről jelentést tegyenek. Ez alkalomból Windischgratz közélelmezési miniszter szintén Bécsbe fog utazni. fi pénzügyi bizottság ülése. Budapest, junius 25. A pénzügyi bizottság ülésén Lánczy Leó kérdést intézett a kormányhoz, hogy a jelenlegi mozgalmak politikai i agitáció eredményei-e ? Popovics Sánndor pénz- i ügyminiszter kijelenti, hogy a sztrájk bérmoz- I galom jegyében indult meg, de politikai és haj talmi kérdés lelt belőle, sőt a külpolitikai kérdés I is belejátszódoft. A kormánynak szivén fekszik j a munkásság szociális érdeke, de kötelessége | a rendet fentartani. Ami az olasz frontról elj terjedt rémhíreket illeti, azok nem felelnek meg i a valóságnak. Visszavonulásunk a Piáve áradása ! niiatt történt, mert nem tudtuk csapatainkat : élelmezni. Állásaink két napig pergőtűz alatt . voltak, de e miatt egyetlen emberünk sem esett í el. Az eredmény mutatja a kölcsönös veszteség ; arányát, amennyiben az olaszok tőlünk 8000 ' embert fogtak el, míg mi az olaszoktól ötvenezrei. Kerenszki Londonban. London, junius 26. Londonban a munkáspárt évi gyűlést tartott, melyen több munkásvezér között megjelent Branting, Thomas, Vandervelde, Luysmans, Longuet és Rendűdéi. Ezenkívül jelen volt Kerenszki, kit óriási ovációval fogadtak. Kerenszki szenzációs beszédet tartott. Meggyilkolták a volt cárt? Péterváron az a hir tartja magát, hogy Romanov Miklóst (a volt cárt) Jekaterinburgban meggyilkolták. Moszkvában a cseh—szlovák brigádok közeledése nagy nyugtalanságot okozott. Az osztrák kormány válsága Az osztrák kormány válságának megoldása mára várható. Szilva Taroucca gróf tárgyalásait befejezte s azok eredményéről őfelségének jelentést tett. A bécsi közúti alkalmazottak műhelymunkásainak egy része egy napos sztrájkot tartott, a mely kölcsönös engedékenység után gyors megoldást nyert. A szegedi választás. Szegeden Pálfy Józsefet, a munkapárt jelöltjét választották meg képviselőnek. mEindenki tudja, elis- = POLITZER MÓR meri és elmondja*, hogy Momárom, Nádor-utca §9, üzletében a legszebb minőségű férfi cipői*, divatárui*, fehérneműéi* stb. l*aphatól*.