Polgári leányiskola, Komárom, 1938

szavai következtek. A komáromi tanulók pedig szavalatokból, énekszámokból álló műsorral kedveskedtek a vendéglátóknak.

Ackermann Vera III. oszt. komáromi tanuló megköszönve a kedves fogadtatást, átnyújtotta a hála jeléül hozott Komárom albumát

Tóth Anna igazgatónő átvette az albumot, szeretettel megcsókolta a kis tanulót, megjegyezve, hogy ez a csók az összes komáromi kislánynak szól. A Himnusz eléneklése után ömböli tanárnő érdekes földrajzi ismertetést nyújtott Győr városáról; Piczek Zoltán tanár pedig a város történetét és emlékművét ismertette. Az értékes előadások után két csoportra oszlottak a tanulók. A nagyobb tanulók autóbuszon Gyárvárosba mentek, ahol megtekintettek két gyárat. A kisebb tanulók pedig Piczek tanár vezetésével gyönyörködtek a szebbnél-szebb épületekben, templomokban, megtekintették a székesegyházat, püspökvárat, bástyákat.

Délben mindkét csoport felsorakozott- az Erzsébet-téren, a Kisfaludi-szobor előtt, hol Galgóczy Jolán III. oszt. komáromi tanuló kegyeletes szavakkal méltatta a költő érdemeit, majd Bartkó Eszter I. oszt. tanuló elszavalta: »Szülőföldem c. versét. A Himnusz eléneklése után a tanulók visszavonultak az iskolába, ahol ebéd és pihenő következett.

Délután négy órakor a győri iskola tanulói táncokból, tornagyakorlatokból, tréfás dalokból és magyar nótákból álló nagyon kedves szórakoztató műsort mutattak be a komáromiaknak. 5 órakor pedig megvendégelték a magyar testvéreket. A komáromi tanulók még ilyen, édes, illatos, ízletes kávét talán még soha sem ittak, mert az szeretettel volt édesítve, jósággal illatosítva és magyaros kedvességgel felszolgálva. Any- hyira illatos volt és annyira ízlett, hogy némelyik vendég háromszor is jelentkezett csészéjével, annál is inkább, mert a kávé mellé még ropogós kifli, kalács vagy sütemény is járt. Ezt a fényes uzsonnát a győri tanulók szeretetbőí adták ösz- sze, a tanárnők maguk készítették el, és maguk osztották ki. Külön kedvesség volt, hogy a tanfolyam fiútanulói jó meleg virsliben is részesültek. Az iskola tantestülete pedig a tanárokat látta vendégül.

Azután megkezdődött a barátkozás, a beszélgetés, valami egészen meglepő felgyúlása a szíveknek, amikor az ember nem gondolkodik, csak érez; egy nagy összeforradása a telkeknek. Öröm volt látni, mennyire egységessé tud lenni a magyar gyermek — a magyar jövő — a szeretetben.

Lassan készülődni kellett haza, de csak a szívünk felét hoztuk el, a fele ott maradt a győri iskolánál, aki minket testvérül fogadott, az ősszel testvérként felruházott és elhozta nekünk a magyar zászlót, örök jelvényét a magyar egységnek és testvériségnek. Olyan sók köszönni valónk van, hogy azt csak Mécs László szavaival tudjuk kifejezni:

»Hogyha minden folyó lelkemcn átfolyna,

Ezer hálamalom csak zsoltárt morzsolna,

Az én köszönetem úgy is kevés volna.«

18