Polgári leányiskola, Komárom, 1938

kisdiákok a magyar nemzetnevelők részére olyan problémát vetettek fel, melyek megoldása komoly munkát kíván. S ha még tovább megyünk a hazatérő és szégyenkezve felelgető kisma- gyarok szellemi vizsgálgatásábanj s a magyar történelmi tudásuk után tapogatunk, hamarosan kiderül, hogy bizony ebből semmit sem tudnak. Egyszóval ezek a hazatérő kis magyar diákok a magyar iskoláknak és a magyar nemzetnevelőknek újabb és nem kis gondot okoztak. De mi, pedagógusok, nem hánytor- gatjuk a kis hazatérők rájuk nézve és nemzetünkre mégis nagy- fontosságú múltját, nem vetjük szülőik szemére, hogy becsukták fülüket a szlovákiai magyarság azon folytonos figyelmeztetése előtt, hogy »magyar gyermek magyar iskolába való«, nem hivatkozunk azokra a sokszor elmondott intelmekre, hogy egyedül csak az anyanyelvi oktatás lehet az alapismeretek maradandó elsajátításának eszköze, hanem módokat keresünk és találunk is, hogy a hazatérő kismagyarok tépett lelkét rendbeszedjük, hogy a mi iskoláink az ő igazi családi otthonuk legyen, ahol melegebb a lehelet, kedvesebb az arc, vidámabb a szó, zengő!)!) a nyelv, bájosabb a mese, igazabb a kétszerkettő és otthonabb az otthon. Lelkitévelygőket hazatéríteni, iránytvesz- tetteket útbaigazítani, nemzeti öntudatukat vesztetteket öntudatra ébreszteni s a nemzet elesettjeit felemelni s nemzeti közösségünk tudatos lagjává rögzíteni s végül a Mindenhatóhoz felemelni, — a legszebb pedagógiai feladat.

Ez a feladat vár most azoknak az iskoláknak a nemzetnevelőire, amelyekbe most húszasával, meg harmincasával jönnek vissza a hazatérő kismagyarok.

A szeretet, a megértő ész, a segítő szív és a felemelő kar vár benneteket, mert mi magyar nemzetnevelők azt tartjuk Széchenyivel: »Csak a gyenge szereti önmagát ,az erős egész nemzedékeket hordoz szívében.«

*

Október 7-én már 44 tanuló jelentkezett részben a szlovák polgári iskolából, részben pedig a szlovák gimnáziumból és kérte iskoláinkba felvételét. Nagy gondot okozott az iskolánkba át- lépett kis csapat, mert sokan voltak közöttük, akik magyar mi- voltuk dacára nem tudtak magyarul és a tantestületi értekezleten az a gondolat vetődött fel, hogy vissza kell küldeni őket az elemi iskola megfelelő osztályába, — azonban a tantestület Somogyi István indítványára, aki azt mondotta: »várjunk még határozatunkkal egy-két hetet s akkorra úgy is biztosan visszakerülünk Magyarországhoz« s akkor majd kapunk általános és megfelelő intézkedéseket, az előbbi megoldástól elállolt.

Ez a remény 1938. nov. 6-án valóra vált. A Kormányzó Űr Ofőméltósága fehér lován bevonult ősi városunk falai közé, ahol a lelkendező város élén Fülöp Zsigmond polgármester üdvözölte a vezért.

8