Polgári leányiskola, Komárom, 1896
6 lyen lelki emelkedettség! A hiúság távol volt fenkölt lelkületétől. így legyen távol tőletek minden üres hiúság, külsősóges csillogás, hanem kincseket gyüjtse- tek szivetekbe, lelketekbe. A szivjóság, a lelki fenség a legfőbb szépség, az von glóriát a külsőre, a lelki fenköltség ragyog a homlokon soha nem múló fénynyel. Valami sejtelemszerű remény szállta meg a magyarok szivét, midőn Erzsébet, bár nem hazánkba, de Ausztria földjére lépett. Akkor élte hazánk egyik leg- szomorubb korszakát, a szabadságharcz utáni sötét kort. Néma, mély fájdalom, komor gyász ül a nemzeten, szenvedés minden arczon. Száz meg száz család siratja fentartóját, ki nehéz rabságban, börtönben siny- lik, mig ő otthon nyomor- és gyászban marad. De megjelen a megváltó angyal, áldott leheletétől a szét- dult családi tűzhelyeken tölgyül az öröm lángja. Mig ő mint ragyogó ara a fejedelmi várba, sok gyászba borult lakba a boldogság vonul, sok száz könnytelt szem örömtől ragyogóvá válik. A hálás szivekből hő fohász száll a mennyekbe, kérendő az áldást a mentő angyalra, mert az olaj ágat, a béke jelvényét hozza magával: ugyanis császári rendeletre több száz fogoly nyeri vissza legfőbb kincsét, szabadságát. Három év múlva lép először magyar földre. Fejedelmi termetére ölti a magyar nemzeti öltönyt. E gyöngéd figyelme elragadtatásba ejti nemzetünket, igaz szeretettel, hódolattal és rajongó lelkesedéssel fogadja. A sejtelem bevált: a merre ő lépett, virágok nyíltak, keze érintésétől a sebek behegedtek, a bilincsek lehullottak, szeme sugarától a könnyek fölszáradtak, amerre ő járt, nyomában áldás fakadt. A rokonszenv
