Polgári leányiskola, Komárom, 1896

52 gálát — mindig csak egyszer fizetendő, még pedig a magánvizsgálatra szóló engedéty kézbesítése vagy kihirdetése alkalmával. A bizonyítvány kiállításáért járó díj a behatási díjban benfoglaltatik. 49. § Szegénységi bizonyítvány bemutatása esetén külön folyamodvány alapján a tandíjat állami és álla milag segélyezett községi iskoláknál a vallás- és közoktatásügyi minister; községi, társulati és magán­iskoláknál pedig a közvetlen iskolai hatóság vagy az iskolafenntartó el is engedheti. A vizsgálati díj elengedésére az illető tantestület illetékes. 5<>. §. Ha magánvizsgálatra jelentkezett tanuló a vizsgálaton eg}^ vagy legföllebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, valamely később tartandó magánvizsgálat határidejét megelőző napok egyikén a tantestület által javító-vizsgálatra bocsátható. A javító-vizsgálatot csak abban az iskolában lehet letenni, amelyben a tanuló az elégtelen érdemjegyet kapta. A javító-vizsgálat díjmentes s annak hosszabb vagy rövidebb határidőn való engedélyezésére a vizs­gálatot követő l hét alatt az igazgatóhoz benyújtandó külön folyamodvány alapján a tantestület illetékes, mely a határidőt belátása szerint a többi tantárgyak­ból tanúsított előmenetelhez és a tanuló szellemi fejlettségéhez mérten állapítja meg. 51. Aki a magánvizsgálaton háromnál több tantárgyból megbukott, vagy a javító-vizsgálaton bár csak egy tantárgyból is újra elégtelen osztályzatot kapott, az osztály (illetve, ha összevonás volt, mindkét osztály) ismétlésére utasítandó, mety esetben csak újabbi folyamodvány alapján és az összes díjak újabbi lefizetésének kötelezettsége mellett bocsátható ismét teljes magánvizsgálatra. 52. §. Azon elégtelen osztályzatot kapott magán-

Next

/
Thumbnails
Contents