Polgári leányiskola, Komárom, 1895
29 legalább jó készültséget igazoló folyamodóknak egyidejűleg korengedélyt is adhat. Túlkorúság a vizsgálatra bocsátó engedély megadásánál akadályul nem szolgál. Magánvizsgálat esetén polgári vagy felső népiskolákba való átlépésről, ez iskolába való átlépésről, ez iskolába való „felvételről" nem lehetvén szó: az említett szabályzat szóban lévő szakaszának rendelkezései sem nyerhetnek alkalmazást. (49.658—i8g2. és 5-/55—1803.) 37. .§ Az előbbi§-ban kimondott elvből folyólag mindazon folyamodó, aki magánvizsgálatra jelentkezik, tartozik a megelőző osztály elvégzését valamel}' nyilvános iskolai bizonyítványnyal igazolni; ha pedig ityennel nem bír, köteles a megelőző osztályról (vagy osztályokról) is szabályszerű időben és feltételek mellett teljes magánvizsgálatot tenni. 38. §. Az oly folyamodó is tehát, aki ugyan magánúton megszerezte az elemi iskolák elvégezésével fölérő előképzettséget, de erről nyilvános iskolai bizonyítván} 7t nem tud fölmutatni: a polgári és felső népiskola megfelelő osztályainak tantárgyaiból csak azon esetre bocsátható magánvizsgálatra, ha előbb valamely nyilvános elemi iskolánál, ennek négy vagy hat osztályáról sikeres magánvizsgálatot tesz. Akik azonban, bár elemi iskolai bizonyítványnyal nem bírnak, de életkoruk 20-ik évét meghaladták, az elemi iskolai négy alsó osztály mellőzésével polgári iskolai magán (vagy összevont magán) vizsgálatra bocsáthatók. (61.534—iSyj.) Szegénységi bizonyítvány alapján a folyamodvány bélyegmentes. 47. §. Állami és államilag segélyezett községi polgári és felső népiskolában a beiratási és tandíjon félül egy osztályból teendő vizsgálatért 15 frt, két