Polgári leányiskola, Komárom, 1894

— 6 — nálunk egyrészt túlságosan kímélik, másrészt túlságosan kimerítik. S a túlzás mindenben megbosszulja magát. Nálunk a társadalmi előítélet, sokhelyt a lakásviszonyok is elzárják a leánygyermeket attól, ami testi erősödésének feltétele : az erőteljes testmozgástól. A fiú labdázik, szaladgál, lovagol, úszik; a gondosan őrzött leány mindebből ki van zárva. Az angol sihederleány versenyt lovagol fiú-testvérével; nagykorában evez, gyalogol, s űzi a testedző sport minden nemét. Nálunk a jól nevelt leány otthon űl, hímző-ráma mellett görnyedez, nem gyalogol, legfeljebb sétál; s minálunk középosztálybeli nő nem engedheti meg magának a testedző sportok fényűzését. (Ámbár mindig nyilt kérdés marad : nem nagyobb fényűzés-e a betegség, a háziasszony, az anya betegsége, ami felemészti sokszor az egész jövedelmet, sőt adósságba veri a családot) S mi következik ebből ? Hogy a fiatal test nem fejlődik eléggé, a vérkeringés ellomhul, az izmok elpetyhüdnek, a gyermek csak idegeivel él, s az idegrendszer túlságosan ingerlékenynyé válik, majd idő előtt kimerül. Nemcsak a testedző játéktól, de a testedző munkától is elzárja nálunk a leánygyermeket az előítélet. Elzárja az anyákat is, főkép az úrirendben Lealázónak tartják a testi munkát. Szégyenlik a seprőt kezükbe venni, szégyenlik a porolónádat, a kapát, s szinte sértődve mondják , hog)' nincsenek cselédi munka végzésére szorulva. Hát ugyan mit árt az annak a kis leánynak, ha egy virágágyat megkapál! Mit áit az annak az úriasszonynak, ha a szép, finom ágyneműjét maga porolja ki, ha a szobája falát maga söpri le ? Vájjon mikor fog a mi fölfelé demokrata társadalmunk oda fejlődni, hogy a munkát igazán megbecsülje ? Mikor fogják végre nálunk is belátni, hogy nincsen munka, amely lealacsonyítna, hogy minden mnnka tisztesség, s csak a henyélés szégyen? Hányszor kell még az uralkodó családok példájára hivatkozni, amelyek kézi mesterségre taníttatják gyermekeiket? Hányszor kell még Deák Ferenczet felhozni,