Polgári leányiskola, Komárom, 1894

— 12 — illetőleg iskolánknál állását el sem foglalta A nagy­mlgú minisztérium ennek következtében az iskolánknál újólag üresedésbe jutott mennyiség- és természet­tudományi tanszékre 51,796/94 sz a. rendeletével Koehlerné Ertl Aranka, mennyiség- és természettani szakra képesített polgári iskolai tanítónőt, volt balassa­gyarmati áll. polg. leányiskolái igazgatót nevezte ki segédtanítónővé, ki állását okt. hó 7-én el is foglalta. A testű et a kötelékéből kilépett kartárs távozása fölött való sajnálatának jegyzőkönyvileg adott kifejezést Minthogy a most említett személyi változások a tanév első két hónapját teljesen igénybe vették, nagyobb mérvű helyettesítés vált szükségessé. A hiányzó tanerő szaktárgyait, a gondnokság jóváhagyásával, a testület tagjai látták el. Ezenkívül huzamosabb helyettesítés a tanév folyamán három esetben vált szükségessé: igazgatót betegség miatt két ízben, Fülöp Viktória tanítónőt édes atyja betegsége miatt egy ízben helyet­tesítették a testület tagjai A r. kath. vallású tanulók hitoktatásával ez évben Horváth Zsigmond, r. kath segédlelkész volt megbízva. Továbbá főtisztelendő Kemény Károly ev. esperes megbetegedése miatt helyette az ág ev. vallású tanulók hitoktatását ideiglenesen Fábián Sándor hitoktató, utóbb Szabó Lajos ev. segédlelkész látta el Itt kell megemlítenünk végre azt is, hogy a nmlgú vall. és közokt minisztérium 30.G10/94. sz. a kelt rendeletével az iskolánál már egy év óta folyamatban volt zenetanítást tudomásul vette, az iskola részére egy zongorát is engedélyezett A gondnokság a zene­tanítással, mint óraadót, továbbra is K Ledermayer Ilona zenedét végzett helybeli zenetanítónőt bízta meg 3. £1 {árgi?beosztás. A tanítótestületben történt s fennebb vázolt vál­tozás, s az azzal járt és huzamosabb ideig tartott helyettesítés a tárgybeosztás változását is maga után

Next

/
Thumbnails
Contents