Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1940

és szóvirágoknak dobják oda áldozatul magukat és fiataljainkat, akikhez sikerült hozzáférkőzniök. Nemzetünk egyik nagy tragédiája éppen az, hogy nagyjaink erejét nem az idegen hatalmak elleni küzdelem fogyasztja leginkább, hanem e nemzeti testünket rágó élősdiek ellen vívott hősies harc. E küzdelemben azonban segítőkre van szükség. Hiszen egy ember, ha lángelme is, képtelen megmenteni egv népet, mely önmagát nem akarja megmenteni. »Nem egyetlen akaratnak kell millió részekre osztatnia, hanem millió és millió akaratnak kell eggyé fonódnia ahhoz, hogy valamely nemzeti vezető Istenáldott erőfeszítése történelmi csodákat tegyen«. A magyar világnézeti nevelésben tehát egyik feladatunk az egységes magyar közvélemény megteremtése. Létre kell hoznunk azt az «egyetemes zsinórmértéket, mely minden időben íratlan szentírása egy nép történeti célkitűzéseinek. Azt a közvéleményt kell kialakítani, mely fölötte áll minden pártoknak és kormányoknak, mely uralkodik és irányít, él és parancsol intézményekben, melynek szelleme világít a közélet minden szögletében, az országgyűlésen épp úgy mint a sajtóban és az irodalomban — s amely ellen büntetlenül nem lehet véteni». És mégis mennyi, de mennyi merénylet történik e nemzeti szempontból szinte mérhetetlen fontosságú szükséglet kialakulása ellen. Talán a leggyakoribb merénylet az, hogy az otthoni eszmecserék sokszor felelőtlen légköre időszerű parlamenti programot, a közügyek intézésének éppen nem elfogulatlan, vagy egyenesen pártos kritikáját, nem ritkán egyesek, pártok, érdekcsoportok közérdekké feltolt önzését állítja helyébe és ezzel példája erejével kitermel egy épp annyira felelőtlen, szűklátókörű, az egyetemes magyarság érdekeit egyéni békalávlatból néző, építésre képtelen, de rombolásra annál alkalmasabb ifjú-tipus. Tipust, aki szemrebbenés nélkül beszél, a helyett, hogy dolgoznék. Akinek igényei vannak, de kötelességet nem ismer. Aki kritizál, de nem alkot semmit. Pedig hazafias nevelésünknek csak egyetlen célja lehet: alkotó magyarok kialakítása. * Amennyire a szűk keretek megengedték, igyekeztünk rávilágítani a legfontosabb kérdésekre. Hisszük, hogy ezeken az utakon közelebb jutunk az iskola és szülői ház közös céljához, fiaink boldogságához. Ha néhol kemény volt szavunk, az értük aggódó szeretet tette azzá és nem a kritizálásban való gyönyörködés. És tudjuk, hogy észrevették ezt és reméljük, hogy vállalják velünk a nrunkát. Összefogva és a felülről jövő kegyelemben bízva nagyot alkothatunk. Harmonikus, boldog embereket, s rajtuk épült új ezredévre élet jogot nvert keresztény Magyarországot. * A felhasznált irodalom: 1. Az Isteni Megváltó Leányai budapesti XI. ker. Szt. Margit leánygimnáziumának 1939—40. évkönyve. 2. Bencs Zoltán: Magyar világnézet. 1910. 34