Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1940

Hozzák összhangba az otthon életét a gyermek iskolában tanult vallási életével. Lássa otthon is megvalósítva azt, amit {nálunk hall és lát. Az otthon hatása ugyanis sokkal maradandóbb^ mert a hatás ideje hosszabb. Köztünk a napnak alig néhány óráját tölti a gyermek, a többit otthoni környezetében Vannak emberek,, akiknek sugárzó egyénisége akkora hatással van az emberre, hogy ha csak néhány percig vagyunk velük, a megnyugvás érzése jár át bennünket és érezzük, hogy lelkileg finomodtunk. Ha embereknél ez lehetséges, végtelen mértékben megvan az Istenben. S mégis azt tapasztaljuk, hogy Isten e hatásától szinte féltik gyermekeiket. Mert nézzünk csak körül egész őszintén. Hány család van, ahol megbecsülik Istennek ajándékát és imával megszentelik a családi asztalt? Hány helyen kezdik és fejezik be Istennel a napol és a munkát? Hány szülő van„ aki törődik azzal, imádkozik-e reggel vagy este gyermeke? Hány,, aki kutatja, vájjon mi gyermeke még meglévő vallási életének rugója, az iskolai fegyelem-e, vagy komoly, mély meggyőződés? És hány, aki keresi, hogy saját példájával erősítette-e gyermeke vallásos meggyőződését és az otthoni vallásos élet nem merül-e ki vasárnapi kereszténységben, hivatalos, rideg udvariassági »vizit«-ekben az Isten előtt, vagy nemcsak egész a babonáig süllyedt merő formalizmus-e? Thakeray azt kérdezi egyik munkájában: «Asszonyom, ráismerje fiára, ha az iskolából hazatér?» Mi hisszük, hogy igen, mert mindennap meggazdagodva, új értékkel gyarapodva tér haza. De viszont kivéve a kivévendőket, határozottján merjük állítani, hogy egy-két hónapi szünet után, ha visszatér a gyermek, mi nehezen ismerünk rá. Érezhető egész viselkedésén, hogy otthon az Isten parancsainak teljesítésében magára maradt, a vasárnapi szentmisékre szülei nélkül kényszerült menni, s a kegyelmi élet eszközeihez, a szentségekhez járulásban igen gyakran a szülői ház akadályozta meg legjobban. Ilyen körülmények között természetesen merül fel lelkéhen a kérdés: miért tesznek szülői másképen? Talán őket más törvények kötelezik'? E kérdések megbontják a lélek békéjét, s az észrevett diszharmónia gyengíteni kezdi benne a meggyőződés erejét. Lassaniként odajut, hogy Isten az ő számára is múzeumi tárggyá lesz, vagy legjobb esetben az élet kocsijának ablakán lógó kabala<babává, amelynek babonás hittel még tulajdonít annyi erőt, hogy a szerencsétlenségtől megóvja. Ha sejtené a szülő, mennyi zavart és diszharmóniát kelt gyermeke lelkében és merre taszítja annak fejlődését, meg döbbenne a felelősségtől. Csak szeretjük a felelősséget másra hárítani. Hányszor, de hányszor halljuk a vádat egy-egy ifjúkori lelki összeomlás esetén, hogy: »az én fiam áldolt jó gyermek volt, talán a legjobb a világon, s az iskola elrontotta*. Pedig ha lenne bátorság egv kis lelkiismeretvizsgáláshoz,, de másként hangzanék a vádi Meaculpázás lenne! Mert észre kellene venni 21