Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1940

a világnézeti nevelés annyira szoros kapcsolatban van egymással, hogy ha végzem az egyiket, teszem a másikat is. A parancs-uralomra berendezkedett államok eljárásából is látható az ilyen irányú nevelés végtelen fontossága. A világnézet u. i. Prohászka szavai szerint az ember öntudalra ébredése. Ennek kialakítása teszi az embert emberré, e nélkül csak név, csak szám, de nem lélek. De nemcsak fontos, hanem egyenes kötelező feladat mind egyéni, mind pedig nemzeti szempontból. Hiszen azt akarjuk, hogy el tudjanak igazodni az élet nagy kérdéseiben, nem azt, hogy tévelygő, kullogó emberfigurák legyenek. Kell bennük valaminek lenni, ami irányít, ami célt mutat, ami megnyugtat és helyes cselekvésre késztet. A cselekvés és idealizmus szerencsés keverékévé kell tenni őket. Csak így lesznek hasznos tagjai egyháznak, nemzetnek egyaránt. Hősies munka ez, mert tele van az ember kényelemszeretettel, feledékenységgel, hangulattalansággal és más gátló tényezőkkel, amelyekkel kemény küzdelmet kell vívnia. Hiszen semmi sem nehezebb, mint önmagunk meggyőzése. Annál is inkább, mert tagadhatatlanul nyitott szemmel járnak a ma fiataljai az élet útjain és észre kell venniök a szomorú valóságot; az igen gyakori, s a nevelés szempontjából szinte tragikus tényt: »Charaktere nicht Karriere!« A felületes szemlélő látva az élet e keserű megnyilvánulását, gyermeke minél jobb érvényesülése érdekét úgy véli szolgálni, hogy a jellemnevelést egészen elhanyagolja. Pedig ott az életnek a másik oldala is, amely arról beszél, hogy »az élet csak a hősöket koronázza meg, a gyáváknak, álmodozóknak bohócsapkát nyom a fejükbe.« A bohócsapka hordozója pedig csak másokat mosolyogtál, de maga nem képes igazi mosolyra, mert érzi silány, nyomorult, embertorzó voltát; a hősök, a kemények, a gerincesek azonban a küzdelemben is találnak szépséget, boldogságot és örömet, mert van egyéniségük, ami a legszentebb, legdrágább emberi tulajdon. Csak a nem ingó nádszál, a megnemgörnyedő, hanem mindig az elvek útmutatásához igazodó, alkura nem hajlandó férfijellem rendelkezik az igazi békével, minden maradandó siker egyetlen forrásával. Épen azért a jellemalakílás, a világnézettel való töltekezés, legyen ön- vagy mások hatására történő alakulás a szó igazi értelmében vett életre-nevelés. Az ifjúságnak egyéni tökéle lese dése azonban nem lehet független a nemzet boldogulásától, hanem azt belső okozati viszonyban kell látni és munkálni. Hiszen az ifjúság a nemzeti jövő hordozója és ami áll az egyesről, áll az egyesekből összetett nemzeltestről is. Fél jellemekből, fél emberekből, könyöklő és önállótlan elemekből nem tevődhet össze egészséges nemzet. Aki tehát a világnézet-alakítást, az igazi jellemfcjlesztést elmulasztja, sőt ebben egyéni kényelme miatt akadályozza az iskola munkáját, nemcsak gyermeke ellen követ el jóvátehetetlen súlyos bűnt, de a nemzettest ellen is és méltán megérdemli a hazaárulóval határos nemzetrontó nevet. A nevelés végső célja tehát egyéni és nemzeti szempontból egyaránt nem lehet más, mint az erkölcsi 14