Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1939

isteni áldást, mely a felvidéki magyar ifjúság hazatérését boldoggá és öröm teljessé tette. Most, mikor az itt megjelent szülők Pozsonytól Beregszászig sok ezer szülő képviseletében és ezer meg ezer volt tanítvány tisztelettel hódol Igazgató Cr félszázados nevelői munkája előtt, méltóztassék megengedni, hogy a 20 év történetéből kiragadjak néhány epizódot — és elsősorban köszönetet mondjunk azért az első látszólagos büntetésért, melyet annak a tanulónak kellett kiszabni, aki az első csehszlovák plakátot leszakította. Köszönjük, hogy a házaink falára a »nem nem sohát« rajzoló éjjeli piktorokat a cseh detektívek kinyomozni nem tudták. Köszönjük azt a küzdelmet, melyet azokért a bejáró tanulókért folytatott, akik egyik szomszédbeli község jegyzője által reájuk bízott Masaryk-szobor fejére kalapot, szájába pipát helyeztek. Köszönjük, hogy a magyarellenes kirohanásokat tartalmazó, kötelező Mlady-Zivot című ifjúsági lapot az intézetből kitiltotta, habár ezért szigorú vizsgálat következett, — köszönjük, hogy a Ivomárno mellé mindig odaírta a Komáromot is, habár ezért azzal fenyegették meg, hogy felterjesztéseit többé el nem intézik, — köszönjük a reszkető kezet, mely kényszerítve adta ki az érettségitől való eltiltást azoknak a tanulóknak, akik az utolsó választások alkalmával a Bata üzlet előtt véres esti csatákat vívtak a magyar párt ellenségeivel. Köszönjük, hogy a gimnázium és a bencés-rend dolgaiba bennünket is beavatott és alkalmat adott arra, hogy Franke, meg Hodzsa volt cseh miniszterek előtt követelhettük a magyar gimnázium és a rend jogait Köszönjük, hogy nem hagyta el a vártát, melyre rendi elöljárója állította, habár ezt a cseh tanügyi hatóságok mindenáron el akarták érni. Köszönjük az adakozó kezet, mely oly bőkezű volt a szegény magyar tanulók iránt, — köszönjük a Diákmenzán és az Ifjúsági Segítő Egyesületben végzett fáradhatatlan munkát, köszönjük azt a magyar ifjúságot, mely a prágai, brünni, meg a pozsonyi egyetemeken az idegen tanításnyelv dacára is megállotta a helyét és ma, minit a magyar közélet szereplői, orvosok, tanárok, papok, tanítók, vagy mint művelt iparosok, kereskedők, vagy megbecsülést érdemlő gazdák állnak itt sorainkban. Ez a mi néhány köszönő szavunk gyenge kifejezni Igazgató Ür félszázados nevelői munkájának gazdag eredményeit, mely a költővel együtt azt tartotta: »Boldogok, akik sohse lakomáztak, kiknek eső paskolta fejét, — Hozzájuk dűlnek mind az aratások, ezerszeresen fizet a szüret«. S ha a férfi kor vége felé, amikor becsukódnak a virágkelyhek, elmúlik a jázmin illat és a székely földön is lehullik az akácvirág, eltűnik a délibáb, szertefoszlik a szivárvány s amikor vergődő lelkünk nem ismer többé tavaszt, — legyen helyette a nemzeti munka hősére áldást kérő őszi fohászunk, vágyódó búcsúzkodásunk és édes könnyekben halkul el a hangunk. Áldj a.„meg az Isten Igazgató Urat boldog és sok pihenő évekkel, ne legyen azon többé se gond, se könny, se bánat, se 8