Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1938

József tanárok vezetésével a felszabadulás után Budapesten is szerepelt fényes sikerrel. Két nagyon értékes intézményről kell még megemlékeznünk. Egyik a Marian um internátus, mely 1929-ben keletkezett. A modern, nagyszerű épületet a Felvidék kuruclelkű világi papjai építették fel, hogy hajlékot adjanak vele a magyar papnevelésnek. Az intézet rövid időn belül igen nagy népszerűségre és tekintélyre tett szert. Első igazgatója Dr. Lestár István, a mostani komáromi plébános volt, jelenlegi igazgatója Hájas Gábor. A másik diákjóléti intézmény a Diákmenza, melyet Palkovich Viktor gútai plébános áldozatkészsége hívott életre. Vezetői bencés tanárok voltak. Ügyeit először Gödör K. János vitte, jelenlegi igazgatója Pataki Maurus. A felügyelő tanárok világi tanáraink voltak. E diákjótékonysági intézményekkel kapcsolatban említjük meg Panghy Özséb bencés tanár nevét. Mint nyugalmazott főiskolai tanár és rendi főpénztáros jött 1927-ben Komáromban, hogy itt töltse el a jól megérdemelt pihenés éveit. Szülőfalujához, nemes Kossuth községhez akart közel lenni. Igazi mecénása lett növendékeinknek. Családi vagyonából évenkint 10—12.000 cseh koronát adományozott részint a Főgimnáziumi Segítő Egyesületnek, részint a Diákmenzának, és amúgy is számtalan segélyt osztott szét. Megható volt, ahogy a felszabadulás nagy napját várta. Sajnos előbb halt meg, de mikor kikísértük a temetőbe és holttestét eltemettük az anyaföldbe, úgy éreztük, hogy ez az ősi föld az ő elporladó nemes szívével még magyarabbá lett. Lomha lassúsággal multak az évek. Szabadulásnak^ menekülésnek szinte semmi reménye sem volt. Egyre jobban kezdtünk félni az Időtől, mert az évek »a férfiönérzetet is ronggyá változtathatják és a szikladacot is porrá málasztják.« Éjtszaka volt körülöttünk, csillagtalan, vigasztalan^ borús éj. De aztán feltalálták a rádiót, betört börtönünkbe a Hang, mely eddig csak a viharzó tengereken felelt égő, süllyedő hajók kétségbeesett segélykérésére, most pedig nekünk üzent és hirdette a reknénységet. Most már nem volt süket többé az éjtszakánk. Évek multával ez a Hang egyre erősbödött, végül már úgy zúgott ellenségeink feje fölött, mint az utolsó Ítélet harsonája. Aztán földindulás támadt. Megingott alapjaiban a hazugság szörnyű bálványképe. Egy ideig nem tudtuk, hogyan dől el, merre dől el, romjaival nem zúzza-e össze a mi életünket is. Világháború kitörésétől, a város kiürítésétől, túszok szedésétől kellett tartani. De aztán mégis csak elmultak ezek a szinte apokaliptikus rémületű szeptemberi napok. Szeptember 29-én, a müncheni határozat után fellélekzettünk valamennyien. Megkezdődtek az októberi litárnák. Október 4-én délután elterjedt a városban a hír, hogy az esti litánián elénekeljük a Himnuszt. Zsúfolásig megtelt a templom. A Katolikus Legényegyesület tagjai, egyetemi hallgatók és diákok a szentély elé vitték a háromszínű céhzászlót, mely az egész megszállás alatt a Szent István oltárnál állott. Litánia után elénekeltük a Himnuszt és a magyar zászló alatt énekszóval, példás rendben elindult a hatalmas tömeg a híd felé, hogy átvigye a zászlót Magyarországba. A Nádor-utcán zúgott a Himnusz, az emberek 17 2