Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1937

53 VII TUDNIVALÓK A JÖVŐ ISKOLAI ÉVRE. 1. Felvétel a gimnázium I. osztályába. Az elemi iskola IV. vagy magasabb osztályát végzett tanulók felvételi vizsgája ebben az évben jún. 24-én, az I. o.-ban való beiratkozás pedig jún. 25-én lesz. Mivel jövő évben az 1. osztály párhuzamos lesz, azért a ieanyo­kat is fölvesszük nyilv. tanulóknak. 2. Idegen állampolgárok felvétele. Azon tanulóknak, ill. szü­lőknek, akik állampolgárságukat nem tudják igazolni, illetve akik idegen állampolgárok, iskola-látogatási engedélyt kell kérniök az iskola és népmüvelődésügyi minisztériumtól. A kérvény mellékletei: 1. külföldi honossági levél, 2. tartózkodási engedély, 3. keresztlevél (születési bizonyítvány), 4. az évvégi iskolai bizonyítvány. A kérvényre 5 Kc-s bélyeget kell ragasztani, amelyet nem sza­bad átírni. A kérvényt a minisztériumhoz címezve a gimnázium igazgatósá­gánál kell beadni legkésőbb július 5-én. Hiányosan felszerelt kérvé­nyeket nem fogadunk el, mert a felsőbb hatóság úgyis visszautasítja az ilyeneket. Azon külföldi honosságú tanuló, aki a minisztériumtól engedélyt kap a végleges beiratásra, a további osztályokat is minden újabb engedély nélkül itt végezheti, de ha átmegy más intézetbe, újból kell folyamodnia a tanulási engedélyért. Az engedély száma rá lesz vezetve a tanuló bizonyítványára. 3 Beiratkozás a II. és felsőbb osztályokba. Azok a nö­vendékeink, akik a helybeli gimnáziumban akarják folytatni tanul­mányaikat, akár nyilvános, akár magántanulók lesznek, a következő magasabb osztályokba csak június 22-én 10—12-ig iratkozhatnak be az illető osztályfőnöküknél. Az iskolai díjakat csak a tanév elején kell lefizetni.

Next

/
Thumbnails
Contents