Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1934
19 zenekar, 2 szalonzenekar, karénekek, szólóénekek, zenei triók, quartettek, sextettek. A belső munka a szakosztályokban folyt. Ilyen öt volt: irodalmi, fizikai, szociális, zenei és sportoló. Az önképzőkör vezetője Hajdú Lukács tanár volt, ifjúsági elnök?: Németh László VIII. o. t., alelnöke: Görcs Ágoston VII. o. t., főtitkára: Hantos Ádám VIII. o. t., főjegyzője: Hajdú Tibor VIII. o. t., zenei igazgatója: Nagy Ferenc VIII. o. t. Megünnepeltünk minden nevezetes irodalmi évfordulót. Az előadók érdeklődése leginkább a szociális kérdések felé fordult, de elmondhatjuk, hogy hangjuk az evangéliumi krisztusi szó volt. A Czuczor önképzőkörben sem régebben, sem most »sarlós; megnyilatkozások nem voltak. Az ifjúság ma már tisztán lát és meglepően sokszor foglalkozik vallási és metafizikai kérdésekkel. A vezető tanár bírálataival és megjegyzéseivel kisérte az egyes számokat. Örvendetes, hogy egyre több az optimizmusnak, bizakodásnak a hangja. A kisebbségi diák sokszoros erővel akar tanulni és hiszi, hogy minden nehézség közepette is álláshoz jut és boldogulni fog. Az önképzőkör legszorgalmasabb tagjai voltak a zenekarok tagjain kivül: Németh László VIII o. t., Hajdú Tibor VIII. o. t., Hadanich Zoltán VIII. o. t., Kőváry Mária VIII. o. t., Méhes György VIII. o. t., Nagy Ferenc VIII. o. t., Petrogalli Klára VIII. o. t., Kertes Ferenc VII. o. t., Komjáthy István VII. o. t., Kissik József VII. o. t., Páczer Sándor VII. o. t„ Szijj Margit VI. u. I., Csonka Ferenc VI. o. L. Takács Géza VI. o. t. c) Jókai-cserkészcsapat A gimnázium cserkészcsapata az elmúlt nyáron nagyszabású cserkésztábort rendezett a Magas Tátrában: Lonmic és Barlangliget között, a Feketevíz-patak partján. A rossz időjárás erősen próbáratette a csapat türelmét, de azután a szép napos napok panorámája és pompás magaslati levegője kárpótolt bennünket. A három hetes tábor több szempontból nevezetes. Nagy jelentőségű dolog volt az, hogy az Első Magyar Erdei Iskola 32 cserkésze a komáromi csapalj konyháján kapott élelmezést és így a 10 napos táborozást teljesen a cserkész ismeretek, a csapat vezetés tudományának elsajátítására fordíthatták a Szlovenszkó minden vidékéről egybegyűli tisztjelöltek és őrsvezetők. A több éves szünetelés után újra feléledő kassai csapat első tagjai is velünk táboroztak. Ugyancsak táborunkban talált otthont a főiskolás őrs és a »Tábortűz« hat díjnyertes cserkésze, akik három hétig ingyen