Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1929
23 falva melletti gyönyörű Csingó-völgyben építettük fel 3 hetes szobáinkat. A tizenöt sátorban és az előttünk folyó Hernád partján megkezdődött a vidám tábori élet. Érdekes újság voltak számunkra a kiscserkészek. Igen sok mulatságot szereztek nekünk és nagyon fegyelmezettek voltak, úgyhogy minden cserkész szívesen foglalkozott velük, a jövő cserkészeivel. Miután kipihentük a táborépítés fáradalmait, azonnal megkezdődtek a kirándulások. Az első nagyobb kirándulás a tátrai volt. Megnéztük a Csorba-tavat, gyönyörködtünk a Poprádi-tó zöld vizében és a Magas-Tátra fenséges panorámájában. Ezután szebbnél-szebb kirándulások következtek. A Dobsinai jégbarlang csodái, Krasznahorka várának nagyszerű emlékei, mind-mind eltörölheletlen nyomot hagytak lelkünkben. Megnéztük az iglói kiállítást, elutaztunk Kassára, hogy a Fejedelem sírja mellett néhány pillanatra visszaidézzük a nagy idők hangulatát. A nagyobb kirándulásokon kívül sok apróbb kirándulást tettünk a környékre. Hiszen «Szlovenszkó Paradicsomában« minden kis séta megfizethetetlen gyönyörűség. Otthon különféle versenyek és játékok szórakoztattak bennünket. Ezek közül legszebb az éjjeli hyke volt, amelyre bátran mondhatjuk, hogy a legjobb cserkészjáték. Esténként a tábortűz programját kedves, hangulatos nótázások, mókák töltötték ki. Sokszor szállt azonban a táborra a kuruc idők emléke és ilyenkor mélabús kurucnóták sírtak fel az éj sötétjében. Ezek már inkább imádsághoz hasonlítottak. A tábortüzek fénypontja dr. Hajdú Lukács tanár úr néhány gyönyörű beszéde volt, melyek szívünk legmélyéig hatottak. A tábortüzeknél gyakran jelen volt csapatunk nagy jótevője, özv. Bartsch Gusztávné őnagysága is. A csapat legnagyobb része július 25-én utazott haza. Néhányan azonban ottmaradtak a három napig tartó vezetői táborra. (Az 1929. évi vezetői megbeszélést 3 napos táborozással itt tartották meg a szlovenszkói cserkészcsapatok kiküldöttei). Az 1929-es tábor nagy sikerét Uhereczky Géza és Vánkay László parancsnok urak, a kiscserkészek vezetői is nagyban előmozdították, akik Biró parancsnoknak a fegyelem, közbiztonság megőrzésében a gazdasági ügykezelésben és a kirándulások nehéz vezetői munkájában segítségére voltak. Nélkülük ezt a nagylétszámu tábort nem lehetett volna megrendezni.