Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1924
30 Azok a tanulók, akik máshol akarják folytatni a köiépiskolai tanulmányaikat, a bizonyítványok kiosztása után jelenjenek meg az igazgatónál, aki a megfelelő elbocsátási záradékhal fogja ellátni a távozó tanulók bizonyítványát, e nélkül nem veszik fel a tanulókat a köztársaság más középiskoláiba. Azok a tanulók, akik más gimnáziumba vagy másfajta középiskolába (reálgimnázium, reáliskola, reform reál, leánygimnázium) akarnak beiratkozni, erre vonatkozó kérelmüket legkésőbb júlitit 10-ig adják be az illető intézet igazgatóságánál. Figyelmeztetem a tanulókat, hogy a beiratkozásra vonatkozó utasításokat a saját érdekükben tartsák meg, mert a beiratkozási határidő elmulasztása esetleg egy évi veszteséget okoz. Az új tanulók felvételét az igazgató, azokét pedig, akik már az 1924-25. évben is növendékeink voltak, az illető osztályfőnök végzi. 3. Iskolai díjak. A beírt tanulók a tanév elején (szept. 2-án, amikor az osztályfőnöknél jelentkezniök kell!) a következő iskolai díjakat tartoznak fizetni: a) Felvételi díj miaden tanulóra nézve 50 K. b) Tanszerpótlék 15 K. c) Tandíj 250 K. Ez utóbbi két részletben fizethető, még pedig 125 K szeptemberben, 125 K februárba». Az iskolai díjak befizetése a Komáromi Korona Takarékban (Nádor-u. 10. sz.) történik aug. végén vagy szept. elején; itt a befizető fél egy befizetési lapot kap és ezzel jelenifc meg a tanuló az igazgatói irodában, illetőleg az a tanuló, akinek felvételét az osztályfőnök végzi, az osztályfőnöknél. 4. Tandíjmentességért csakis II.—VIII. osztályú lanulók folyamodhatnak. Ezek a folyamodványok az igazgatósághoz címezve, az osztályfőnöknél adandók be a jelentkezésnél szept. 2-án. Csakis olyan tanulók folyamodjanak, akiknek 2-nél több elégségesük nincs. A folyamodvány mellékletei: 1. Bizonyítvány. 2. Hatósági bizonyítvány a szülők vagyoni állapotáról és a folyamodó testvéreinek számáról. Hiányosan felszerelt folyamodványokat nem fogadunk el. A tandíjmentesség mindig csak egy évre szól. 5. A tanév kezdetére vonatkozólag a következő utasításokat adom a tanulóknak: Aug. 30-án 4—5-ig jelentkezés az igazgatói irodában a javító vizsgálatra. 5—6-ig azon tanulók jelentkezése, akik a tanév elején leteendő felvételi vagy pótvizsgálatra engedélyt kaptak. Aug. 31-én. Javító vizsgálatok a fekete táblán kifüggesztett sorrend szerint. 8—12-ig és 3—5-ig a felvételi vizsgálatot tevők Írásbeli vizsgálata. Szept. 1-én a felvételi vizsgálatok szóbeli része. Szept. 2-án a jún. 28-án és júl. 1-én beírt tanulók jelentkezése az osztályfőnöknél. Tandíjfizetés a 3. pontban jelzett módon. D. u. 3 órakor a Segítő Egyesületi könyvek kiosztása. Szept. 3-án 8 órakor »Veni Sancte* isteni tisztelet. 9 órakor megkezdődik a íendes előadás 6. Vidéki tanulók csakis az igazgató tudtával és beleegyezésével fogadhatnak szállást. Amennyiben a felfogadott szá'lás akár erkölcsi, akár más szempontból a tanulóra nézve károsnak bizonyul, tartozik a tanuló — az igazgató, ill. az osztályfőnök utasítására — ezt a szállást elhagyni és mást, megfelelőt fogadni. A vidéki szülők a szállásadók névjegyzékét megtekinthetik az ig. irodában. 7. Fegyelmi szabályok. A középiskolai tanulókra nézve a beiratástól kezdve kötelező >A csehszlovák köztársaság középiskoláinak fegyelmi szabályzata* (1919. III. 12-én kelt 6636. sz. min. rend.), amelyet növendékeink ismernek, az új növendékek pedig szept. 3-án, a törvényolvasáskor meg fognak ismerni. 8. A Király József-féle ösztöndíj-alapítványnál az 1925 — 1926. évre az I. osztályban négy (á 600 K) hely vár betöltésre. Komáromi és komárommegyei kath. nemes ifjak folyamodhatnak szept. 30-ig a komáromi bencés házfőnökhöz, mint az alapítvány igazgatójához. Mivel a II—VIII. o.-ban is több alapítványi hely van betöltetlenül, azok a II—VIII. o. tanulók is folyamodhatnak ösztöndíjért, akik az előbb említett feltételeknek megfelelnek Ezeknél a folyamodási határidő 1925. október 31 eAz Igazgatóság.