Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1916

IV. Iskolánk és a háború. I. Az intézeti épület. Főgimnáziumunk épülete, mely 1914. szept. 4-től, 1915. nov. 10-ig katonai kórház volt, 1916. febr. 3-tól kezdve eredeti rendeltetését szolgálja. A komáromi állami polgári leányiskola és a komáromi r. kath. elemi fiú- és leányiskola is használta épületünket, természetesen díjtalanul. Az 1916—17-ik egész iskolai évben a rendes tanterv szerint, rendes óra­számban tanítottunk, de a tornát és szépírást elhagytuk. II. Az intézeti tanárság. 1. Két világi tanárunk: Harmos Károly rajz-, András János torna­tanár, akik már 1914-ben, az első általános mozgósításkor hadba vonul­tak, ma is hadban vannak. Harmos Károly, mint a soproni m. kir. honvéd főreáliskola tanára, főhadnaggyá lépett elő ; András János altiszt, elvé­gezvén a tiszti tanfolyamot, a harctéren teljesít katonai szolgálatot. 2. A bevonult Harmos Károly rajztanár egyik szaktárgyát, a rajz. geometriát, heti 10 órát, az intézeti tanárok vállalták el díjtalanul. 3. A tanárok óratöbblete csak a hadbavonulások miatt heti 18 óra. 4. A tanároknak a háborúval kapcsolatos tevékenysége az isko­lán belül ugyan oly keretben mozgott, mint az 1915—16. isk. évben. (L. az 1915—16. isk. évi Értesítő 12. és 13. lapján). A hágai férfiak Mária-kongregációja indítványára az egész kath. világ kongreganistái, köztük intézetünk és a többi komáromi iskola kongreganistái is, béke-ájtatosságot tartottak : márc. 24-én gyóntak, 25-én áldoztak, a szent beszédet Tamás Vazul tanártársunk mondotta. 5. A háború vonatkozásait egyes tantárgyak keretében is felhasználtuk, jórészt abban a keretben, mint az 1915—16-ik isk. évben (L. az 1915—16-ik isk. évi Értesítő tő. 1.) A magyar írásbeli dolgozatok tárgyát I. a 31. lapon.

Next

/
Thumbnails
Contents