Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1916

19 „Óh; ne nézz rám oly sötéten Pályatársa'életemnek, Mint midőn az őszi felleg Húzza árnyékát a réten ; Nézz szelíden, nézz mosolygva : Férfié az élet gondja." (Óh! ne nézz rám . . .) Két gyermeke van : Juliska és Laci. A legszebb szeretettel veszi • őket körül. Juliskát egyszer szomorúnak látja és mintha sejtené korai halálát, így szól hozzá : „ ... Az ősznek van varázsa Enyészetben méla báj." „Csak, ha bimbó fővel asznak a virágok : óh, ez fáj." (J hoz.) Amit aggódva szerető szíve előre megsejtett, bekövetkezett. Juliska halálos betegen fekszik Szalontán, míg őt a kötelesség Budapesthez láncolja. A villám gyorsaságával szeretne ott teremni, hogy megkérdezze : „Szenvedsz: mióta? mennyi kínt . . .? Régen ! sokat ! óh Istenem ! . . . " (Leányomhoz.) Van-e jobb apa, mint Arany, aki fiának olyan intelmeket ád, amilyeneket Fiamnak c. költeményében hallunk ? Van-e gazdagabb apa, aki nálánál többet adhat ? A vallásosság legmagasztosabb érzését köti a hat éves fiú kicsi szívére : „Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem." (Fiamnak.) Szülőföldjét nem tudja elfelejteni. Sokszor sóhajt utána, és ezek a sóhajok lantja húrjain átsuhanva a leggyönyörűbb hangokká válnak. Nagykőrösről szülőhazája kedves rónatájira vágyik. Illatosabb, napfényesebb ott a róna. Gondolatban már ott is van: kis kertjében újra ültet és irt: „Csemetéim bodorodva nőnek Hosszú sorral mind elémbe jőnek, Örömarccal, mint hálás növendék Mutogatván a piruló zsengét." (Vágy.) Számít is rá, hogy lesz még ott jó pihenése, mielőtt egy hosszabb útra menne. A fővárost sohasem tudta megszokni. Egy rozzant parasztszekér képe is elég arra, hogy lelke a képzelet gyors szárnyán Budapest kőházai közül szülőföldje szellős rónáira szálljon. Ki nem ismeri Vásárban c. megható költeményét? A „gyékényes, abroncsos alföldi szekér" láttára ezer hang csendül meg szívében, mint ahogy madárzengés ébred az 2*