Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1916

17 A magyar nemzet bölcsőkora sem merült el nyomtalanul a mult ködös homályában. Ott vannak a magyar és hűn mondatöredékek drágakövei. De nem jött el a dalnok, aki művészi ujjakkal szép gyöngysorrá fűzte volna őket össze. Arany János vállalkozott arra, hogy elzengje azt a dalt, amely néma maradt a messze múltban. így fogamzott meg a húntrilógia eszméje s nagyszerű terve : Buda halála, Ildikó, Csaba királyfi részekkel. Egészen — sajnos — csak az első rész készült el. És vájjon ilyen messzeségben a megénekelt eseményektől, tárgyaktól, rájuk tudta-e lehelni a mult, a régmúlt idők nemes patináját? Mikor a kéklő Mátra aljában a hunok mozgalmas táborát járjuk, mikor Toldival a külföldön bolyongunk, azt érezzük, hogy a rég mult idők érdekes és nekünk mégis újszerű levegőjét szívjuk. Ez a művészet Arany János zsenialitásának titka. De ez a világ nemcsak történelmi, hanem magyar is. Mit éreztünk, mikor először találkoztunk Etele parancsoló tekintetével, a vitézeit jutalmazó Nagy Lajossal, a vendégoldallal játszó Toldi Miklóssal; mily érzés töltötte el szívünket, mikor először lépett elénk a szomorú arcú, gyászruhás özv. Toldi Lőrincné; mit gondoltunk akkor, mikor először láttuk az öreg Bencét, amint tűvé teszi kisebbik gazdájáért a rétet ? Úgy éreztük, hogy ezek nem idegenek; úgy emlékeztünk, hogy itt is — ott is beszéltünk már velük az életben. Olyan a magyar legény mind, amilyen Toldi Miklós. Milyen izmos a karja, milyen vállas! A szíve mégis milyen puha! Hogy szereti édes anyját! Életveszély közt is fölkeresi, hogy búcsút vegyen tőle és bátorítsa. Később, midőn elkeseredve és a törvénytől üldözve a züllés lejtőjére lépett, mi állítja meg? Édes anyja lelki képe! Felteszi magában, hogy még egyszer örömet szerez neki. így volt ez Arany János életében is. így fordul elő az édes anya nemes és nemesítő alakja népköltészetünkben is. Magyar itt minden: a napfény, a levegő, a föld, a táj, a szellő, a vihar — minden! Arany kedélyvilága a leggazdagabb és legváltozatosabb költőink között; miként a magyar ember kedélye a leggazdagabb az összes népek között. Az érzelemskálának alig van olyan hang- vagy színárnyalata, amelyre példát nem találunk műveiben. Buda halála a nagy magyar róna nyugodt fenségével hat ránk. Toldi ifjúsága mosolyog, mint a madárdalos, verőfényes üde reggel. Toldi estéje olyan, mint az őszi világ: Toldi alakja a sűrű, komor köd; a köd felszáll és mosolyog a bágyadt nap: 2