Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1914

8 Fáj most az élet . . . Fáj szívünk. Vágyódunk, várunk, reszketünk; Imára kulcsoljuk kezünk : Uram, irgalmazz. Légy velünk! Pogány gerincünk meghajolt; Uram, szüntesd e szörnyű tort. Vérpatak mossa vétkeink, Uram, irgalmazz. Légy velünk! Ki a világot trónolod Emeld fel lesújtó karod. Feléd tekint síró szemünk. Uram, irgalmazz. Légy velünk! Hallgasd meg a sok bús imát Fékezd a rémek táltosát, Vétkeztünk . . . Áldunk, szenvedünk, Uram, irgalmazz. Légy velünk! (Abonyi Andor.) A halál kapujának küszöbénél álló kemény harcosaink harcbavonulásuk előtt a jámborság megható jeleit mutatják; a lövőárkokban is imádkoznak, a mellükön viselt szent érmeket csókolgatják! Isten közelségében beismerik Isten nagyságát, önmaguk kicsinységét; a vallás vigaszától megerősödve, Isten akaratán megnyugodva tűrik a legborzasztóbb szenvedéseket, sebeik, betegségeik, fogságuk fájdalmát, készséggel adják oda hazájukért, királyukért életüket; így részben már a földön eleget tesznek bűneikért, édes reménnyel várják a túlvilági örök jutalmat. Megindítóan kedves az a levél, melyet egy katona ír a lövőárokból tanárának: „Kipótolom itteni szenvedéseimmel, hőstetteimmel deákkori mulasztásaimat, bűnhődöm deákkori bűneimért, kiengesztelem Istent ifjúságom botlásaiért." A rossz gyermekek, családtagok, továbbá a társadalom