Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1913

XII. Testgyakorlás. A jelen isk. évben meghonosítottuk intézetünkben a svéd tornát; a szabad és szorosan vett szergyakorlatokon felül különös figyelmet fordítot­tunk a svédtornára. A fejlődő ifjúságnak nagy szüksége van a svéd testgyakorlásra, mely a testet fizikailag erőssé, hajlékonnyá és edzetté teszi. Nincs a testgyakor­latnak olyan ága, melynél a svédtorna gyakorlása a teljesítmények nivóját nem emelné. A svédtorna csak néhány éve honosodott meg nálunk s min­denütt a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoznak róla s már széltében nagy szeretettel gyakorolják, mert foglalkoztatja és erősiti a test összes iz­mait, továbbá ellensúlyozza a szellemi és ülőfoglalkozás káros következ­ményeit. De gondot fordítottunk azokra a gyakorlatokra is, amelyek a tömeg­képzés céljaira különösen alkalmasak. A téli hónapokban ugyanis az intézet udvarán levő korcsolapályán gyakorolták magukat növendékeink a korcso­lyázásban ; játékdélutánokon a különféle játékokban (footbal, füles, kis lab­Jával való játékok stb.). Az intézet 20 növendéke a vívásban is (51 lap.), 31 növendeke a céllövésben is (95 lap), a cszerkészcsapat az evezésben és úszásban is gyakorolta magát (65 lap.). Intézetünk football-csapata mérkő­zött az érsekújvári közs. kath. főgiinn. football-csapatával (1. 73 lapon). A jún. 21-én rendezett tornavizsgálatunk és házi versenyünk programmja a következő volt: 1. Felvonás, Himnusz. 2. Tag szabadgyakorlatok. I—Vili. o. t. 3. Tornázás a svédpadon. 11. oszt. 16-os csapata. 4 Svédgerelyvetés. V. VI. Vll. oszt. 5. Síkfutás 1—IV. és V—Vll. o. t. 6 Buzogány-gyakorlatok. VI. Vll. o. t. 7. Mászás rudakon. 1—IV. és V—Vll. oszt. 8. Játékok : a) Kötélhúzás 111—IV. oszt. 10-es csapata versenye, b) Labdafogó és labda­kergető. VI. Vll. o. t. 9. Lóugrások. V.V1. Vll. o. t. 10. Rúdugrás. VI. Vll. o. t. 11. Kardvívás a) iskolavivás b) egyéni verseny. 12. Díjkiosztás, Szózat és elvonulás. A versçpy győztesei a következők : Az előversenyen síkfutásból győztek; V. oszt. Riszdorfer László (bronz érem), Vll. oszt. Mirtse László

Next

/
Thumbnails
Contents