Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1913

lődésnek. Nemcsak segit, nemcsak ösztönöz, nemcsak erősit, hanem tanit is bennünket. Különösen két tanulság az, melyet ma lelkünkben fölébreszt. Az alapítvány határozmányai, föltételei, korlátai azt mutatják, hogy az eszmevilág, melyben a nagyemlékű püspök élt, nem egészen a miénk. Azóta nemcsak politikai fejlődésünk iránya, de világfölfogásunk is módosuláson ment keresztül. Ennek ellenére a mi uj időnknek osztatlan és mély kegyelete, a lelkünket eltöltő hála hirdeti, hogy: a jó sziv és nemes szándék minden, bármikép változott jövő kornak jó és nemes törekvéseit szolgálja. A kik személyök és felekezetök szerint nem lehetnek is közvetetlen részesei Király püspök alapitványányának: részesei vagyunk mindnyájan mint magyarok, mint annak a magyar művelődésnek osztályosai, melyet a nagy alapítvány egy század óta szolgál. íme, összedobogó szivvel, felekezeti és és osztálykülömbség nélkül tesszük le koszorúnkat szobrának talpazatára. De van ennek a szivünben ma uralkodó emlékezésnek még egy emelő tanulsága. Az, hogy a kegyelet nemcsak a nagy elmék alkotásait virrasztja hiven, hanem a nagy szivek megnyilatkozásait is. Ünnepünk uj bizonyságot tesz egy gyönyörű emlékfölirat igazsága mellett, mely Pistoja városának főterén ragyog. Ennek a városnak volt főpapja ötödfélszáz év előtt Forteguerra biboros, kinek arany szive élte napjáig szóval és tettel, adományaival és alapitványaival feledhetetlen áldást osztott szegénynek, elhagyottnak, tévelygőnek, betegnek. És nemrégiben, alig néhány évtizede, tehát halála után több mint négyszáz évvel szobrot álli-