Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1910

105 fl Király József pécsi püspök oszfőndíj alapífuány igazgatóságától . Pályázat. A Király József pécsi püspök iskolai ösztöndíj-alapítvány alulírott igaz­gatósága, Komáromvármegye alispánjának meghallgatásával, az 1911/12. iskolai évre a komáromi bencés főgimnázium I. osztályában négy, egyenként évi 500 koronás ösztöndíjra pályázatot hirdet. Pályázhatnak azon komárommegyei szegényebb sorsú magyar nemes származású katholikus ifjak, akik az 1911/12. iskolai évben a komáromi bencés gimnázium 1. osztályába lépnek, mint nyilvános tanulók. Első sorban mégis a következő családok fiú gyermekei tarthatnak számot az ösztöndíjra, úgymint: a nemes Király-. Nedeczky-, Pyber-, Konkoly- és Jókay családok róm. kath. leszármazói, valamint azon családok fiúgyermekei, akik Király Ferenc leányaitól származnak; az utóbbiak nemességük, katho­likus vallásuk és a vérségi kapocs igazolása mellett minden más családok előtt különös előnyben részesülnek még az esetben is, ha nem komárom­megyeiek. Az ösztöndíjasok kötelesek a gimnázium I—VIII. osztályát Komárom­ban, a jogi tanfolyamot pedig a budapesti egyetemen végezni. A folyamodványok az ösztöndíj-alapítvány igazgatójához Komáromba címzendők és hozzá nyújtandók be, legkésőbb f. évi aug. 31-ig; az ezen határidőn túl beérkezett folyamodványok figyelembe vételre nem számíthatnak A folyamodványok a következő okmányokkal szerelendők fel: 1.) keresztlevél; 2.) hatósági bizonyítvány arról, hogy az ifjúnak szülei Komárommegye nemesi könyvébe be vannak kebelezve és ott laknak, vagy ottani birtoko­sok ; az elsőbbségi joggal bíró családok leszármazói részéről pedig ezen leszármazásukat igazoló okmány; 3.) a szülők vagyoni állapotát, gyermekeik számát és származását fel­tüntető bizonyítvány; 4.) az elemi iskola negyedk osztályáról szóló bizonyítvány: 5.) eshetőleg annak kimutatása, élvez-e a folyamodó vagy annak test­vére ösztöndijat vagy segélyt s mely alapból. Komárom, 1911. június hó 29-én. Horváth Kristóf, Sz. Benedek-rendi házfőnök, a Király Jóxsef pécsi püspök iskolai ösztöndij-alapitvány igazg.

Next

/
Thumbnails
Contents