Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1909

23 alatt vonul be az osztályba. Mennyi tudomány e töméntelen sok könyvben, melyet szegény fejének mind meg kell majd emésztenie ! Nyissunk be mindjárt az első osztályba, ahol éppen magyar óra van. Mesét olvasnak. Egyszer volt, hol nem volt ... A kis deák szeme megvillan, előbb még félő tekintete mosolygóra válik, bátorságra kap s most már maga is szeretne olvasni. Hamarosan átlátja, hogy nem új világba lépett, ismerős itt neki miden. Édesanyja mesélő ajkáról az iskola vette át a szót és mesél neki tovább. És milyen szép meséket ! Mily sok bennök az erkölcsi tanúság s ő azokat is mind átérti. S mikor már kétszer-háromszor elolvasták a szép mesét, arra is vállalkozik, hogy a maga szavával, könyv nélkül elmondja. S a tanár megdicséri érte. Most látja csak, hogy nem kellett volna félnie ettől a komoly bácsitól, hogy ez atyai jóbarátja neki is, társainak is. A latin órán meg, mindjárt a legelsőn, egyszerre tudóssá válik minden megerőltetés nélkül. Dehogy hitte volna, hogy ő már oly sokat tud latinul. Vakáció, templom, iskola, rektor, kúria — mind-mind latin szavak, pedig ő ezeket már gimnázium nélkül is ismerte. Kedvet kap az új nyelvhez s nem érti, miért rémítgették vele annyira. Szakasztott így jár a többi tárggyal is. Egymásután érik az édes csalódások. Hisz a tanár mindent a legelején kezd, az ő ismeretköréből indul ki s azután lassan, fokonkint halad előre a könnyűről a nehezebbre, az egyszerűről az összetettre, óráról-órára csak egy-egy ujabb ismeretet közöl, mindent megmagyaráz s ha már megértették, ott gyakoroltatja velük az iskolában. Ezt az átértett és begyakorlott ismeretanyagot kell azután otthon ismételgetnie s ezt kérik tőle számon másnap az iskolában. Egészen föllelkesül, mert azt gondolta, hogy sokkal nehezebb munka vár rá. Ezt az alkalmat ragadja csak meg a szülői ház s a lelkesedés napjaiban buzdítsa, bátorítsa gyermekét a kitartásra. Mert a tanulás azért