Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1909

44 alkuvás politikáját követi s teljes indifferentizmusában azért mégis szívesen bírálgatja Azt, akit alkotásaival egyetemben „csak hódolat illet meg s nem bírálat." De nem részletezem a család mulasztásait, csak utalok arra, hogy azok a koraérett, sápadtarcú, mindent tudó gyermekek, akik között egy kiváló orvos-pedagogus szerint egyetlen kedveset sem találhatni, — s akiknek már 10-14 éves korukban elborul szemük beszédes tisztasága . . . mind, mind a mai család gyermekei. Mert nem keresik s azért nem is találják meg a helyes középútat a nevelésben. Vagy bálványozzák a gyermeket s ép oly szívesen tűrik, hogy kis korában zsarnokuk legyen, mint amily keserűen fájlalják később, ha ifjúkorában arcátlan barátjuk vagy tán még szégyenük és szomorúságuk is lett. Vagy lemondanak a nevelésnek nehéz, fáradságos munkájáról s egykedvűen nézik, hogy a gyermek minden idejét a cselédek társaságában tölti. Ezekből az elnevelt és nem nevelt gyermekekből kerül ki azután az a fonnyadt arcú, hétrétgörbült ifjú sereg, mely előbb megunta az életet, mintsem megismerte. Az mondják, hogy napjainkban már nincs gyermek, nincs ifjú, vagy csak kivételesen nevelt lény az. Hogy akit naponkint látunk, az csak faragatlan tuskó, kinek lelkében az első eszmény szentségét bizonyos otromba bűn már rég beszennyezte. S azok mondják, akik nemcsak a testi és értelmi nevelésnek apostolai, hanem akiknek módjuk van egyenkint bepillantani a gyermeki lélek legtitkosabb rejtekeibe. Ne tagadjuk, ne leplezgessük tehát a helyzetet, ne nézzük karbaöltött kézzel a jelen állapotot, mert ez annyi volna, mint szabadjára ereszteni az ifjúságot az erkölcsi züllés útvesztőjében. Hanem ha már az iskola fennen lobogtatja az intenzivebb erkölcsi nevelés zászlaját, lobogjon fel a családi tűzhely szentélyében is a tiszta, nemes erkölcs oltártüse, melynek melegénél egészséges, viruló egyén növe-