Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1909

M nevelési rendszere ellen, az erkölcsi nevetés fogyatékosságának vádjához. Valami veszedelmes kór pusztít az ifjúság soraiban. A társadalom aggódva s mégis tehetetlenül nézi a középiskolából kikerült számban erős, de testi erőben s erkölcsi felfogásban nagyon is fogyatékos ifjú sereget. Vádlóképen lép fel az imént testettem ezer sebből vérző társadalom, mert azt szeretné, ha nálánál minden tekintetben derekabb nemzedék lépne örökébe. S igaza van ! És jogosult a vágya, mikor azt kívánja, hogy az ő kárán és pusztulni-indulásán a következő generáció okuljon. Igaza van abban is, hogy az iskolát általánosságban sok bűnös mulasztás terheli. Miközben az értelmi nevelés érdekében a kelleténél szinte többet tett, megfeledkezett az ifjúi lélek másik, az értelemnél is nemesebb tulajdonának, akaratának képzéséről, jellemének kialakításáról. Pedig a tudomány egymagában nem boldogít. Nem világító fáklya, csupán égő kanóc, mellyel magára gyújtja a házat az, aki mindenben ráhagyatkozik. A nagy nemzetek idejében észrevették, hogy a tudomány az élet legfontosabb kérdéseire nem ad megnyugtató feleletet s a bonyolultabb viszonyok között az egyénnek nem mutat biztos kiutat. A szabad Angliában Fronde, Carlyle, Ruskin és mások már évtizedek óta hangoztatják, hogy az embert nem tudása, hanem a tetteiben megnyilatkozó erkölcsisége szerint kell mérlegelnünk. Payot : „Az akarat nevelése" c. korszakos munkájában keserűen jajdul föl a francia jellem gyöngeségén s hazájának jövőjét félti tőle. A németek hatalmas császára uralkodása első éveinek egyikében egy tanügyi értekezleten trónja magaslatáról figyelmezteti a tanítókat, nevelőket, hogy ne a tanulásra, a tudásra helyezzék a legfőbb súlyt, hanem jellemeket képezzenek. Nálunk pedig a közelmúltban egy miniszteri rendelet a tanárok önfeláldozó szellemére hivatkozva sürget, hogy oly nemzedéket neveljünk, mely