Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1909

21 vonalon, melyen a mai társadalom áll, kevesebb mun­kával, kisebb megerőltetéssel. Csakhogy e kérdés meg­oldása sokkal nehezebb, mint első pillanatra látszik. Hidak, oszlopok teherképességét számtani pontossággal kiszámíthatjuk, a tanítás terén azonban — más lévén minden tanulónak fizikai ereje és szellemi képessége — a közlendő ismeretek meghatározásában a középútat eltalálni a legnehezebb feladat. Mert ezenkívül számon kell venni még azt is, hogy az iskolának elengedhetlen kötelessége azokat a szellemi kincseket, melyekkel a mai ember rendelkezik, gondosan átörökíteni a jövendő nem­zedék értelmiségére, mely azokat nem csak megbecsülni, de gyarapítani is tudja majd. Épen azért sem a tantár­gyak számának leszállításában, sem az egyes tantárgyak keretén belül a fölvett anyag megszorításában túlságos engedményekre nem számíthatunk. De az iskola gondossága s az ifjúság iránt érzett szeretete minden találékonyságát kifejti, hogy e gyöngéd kor munkáját tőle telhetőleg megkönnyítse. Modern épületeket emeltet világos, tágas s könnyen szellőztethető termekkel. A padok megszerkesztésében tekintettel van az ifjú testi kényelmére s egészséges és arányos fejlődésére. A munkaórák után szünetet enge­délyez, melyet az iskola kertjében vagy tágas udvarán a szabad levegőn tölthet az itjúság. Egyetlen iskolának megtekintése meggyőzhet róla bárkit is, hogy bizony a legtöbb tanuló otthona közelről sem ad neki akkora kényelmet, mint az iskola, hygienia szempontjából meg épen nem versenyezhet vele egyetlen családi ház sem. S mert az iskola nagyon jól tudja, hogy csak egészsé­ges testben fejlesztheti szabadon a lelket, nagy gonddal karolja fel a test nevelését is, hogy megbírja a szellem munkáját. A tornaórák tervszerű, a test minden izmát arányosan s fokozatosan foglalkoztató gyakorlatain kívül játék-délutánokat, tanulmányi kirándulásokat rendez, ami-

Next

/
Thumbnails
Contents