Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1909

7 részéről fenyegetik. Ez a törekvés élénken mutatja, hogy ferdeségek, a nevelést fenyegető veszélyek a családban, a társadalomban is vannak. S alighanem igaza van annak a pedagógusnak, aki figyelmeztet, hogy az iskolák reformálásával a nevelés ideális céljait még nem fogjuk jobban megközelíteni. A családnak s a társadalomnak kellene magát megreformálnia s akkor a mai rendszer mellett is egészen más eredményt mutatna föl az iskola. Igénytelen értekezésemben azokkal a vádakkal óhajtok foglalkozni, melyek leggyakrabban hangzanak el középiskolai, különösen pedig gimnáziális oktatásunk ellen s amelyek egyre jobban terjedve a tanulók füléig is eljutnak s az iskolába vetett liitöket megingatják, munkakedvüket megtörik. Ám sietek kijelenteni, hogy vádak és nem vádaskodások boncolgatásába bocsátkozom. Azokról a kisszerű, a legtöbb esetben alaptalan és ellenőrizhetetlen vádaskodásokról, melyekkel egyes szülők egy-egy tanárt maguk között — igen gyakran gyermekeik jelenlétében — illetnek, már csak az iskola tekintélye miatt se essék szó. Ezekkel szemben neki és a tanári karnak egyaránt a legközelebbi jövő — alig egy-két esztendő — szokott igazságot szolgáltatni igen gyakran a szülők nagy szomorúságára, nem ritkán szégyenére. Szomorú elégtétel, melyről az iskola szives-örömest lemondana! De nem mondhat le arról az elégtételről, hogy az oktatásunk egész rendszerét támadó rosszakaratú, vagy legalább is hozzá nem értő vádakkal szemben a szülőket, az egész társadalmat felvilágosítsa s őket az iskola magasztos céljának megnyerje, annál is inkább, mert nemcsak jóakaratukra, hanem segítő munkájokra is szüksége van, ha a gondjaira bízott ifjúságból derék, becsületes társadalmat akar nevelni. A legáltalánosabb s a valóság legerősebb látszatával bíró vád kétségén kivül az, hogy az iskola nem nevel az életnek. Edzett bajvivók helyett ósdi hagyományokon táp-