Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1907
78 A Király József pécsi püspök ösztöndíj alapítvány igazgatóságától. Pályázat. A Király József pécsi püspök iskolai ösztöndíj alapítvány alulírott igazgatósága, Komárom'vármegye alispánjának meghallgatásával, az 1908 9. iskolai évre a komáromi bencés gimnázium I. osztályában négy egyenkint évi 500 koronás ösztöndíjra pályázatot hirdet. Pályázhatnak azon komárommegyei szegényebb sorsú magyar nemes származású katholikus ifjak, akik az lí)08 9. iskolai évben a komáromi bencés gimnázium I osztályába lépnek mint nyilvános tanulók Első sorban mégis a következő családok fiú gyermekei tarthatnak igényt az ösztöndíjra, úgymint : a nemes Király-, Nedeczky-, Pyber-, Konkoly- és Jókai családok róm. kath. leszármazói, valamint azon családok fiúgyermekei, akik Király Ferenc leányaitól származnak : az utóbbiak nemességük, katholikus vallásuk és a vérségi kapocs igazolása mellett, minden más családok előtt különös előnyben részesülnek még az esetben is, ha nem komárommegyeiek. Az ösztöndíjasok, kötelesek a gimnázium I VI. osztályát Komáromban, a VII, és Vill.-at Győröt, a jogi tanfolyamot pedig a budapesti egyetemen végezni. A folyamodványok az ösztöndíj alapítvány igazgatójához Komáromba címzendők és hozzá nyújtandók be, legkésőbb f. évi aug. 31-ig; az ezen határidőn túl beérkezett folyamodványok figyelembe vételre nem számíthatnak. A folyamodványok a következő okmányokkal szerelendők fel : 1.) keresztlevél ; 2.) hatósági bizonyítvány arról, hogy az ifjúnak szülői Komárommegye nemesi könyvébe be vannak kebelezve és ott laknak, vagy ottani birtokosok! az elsőbbségi joggal biró családok leszármazói részéről pedig ezen leszármazásukat igazoló okmány ; 3.) a szülők vagyoni állapotát, gyermekeik számát és származást feltüntető bizonyítvány ; 4.) az elemi iskola negyedik osztályáról szóló bizonyítvány ; 5.) eshetőleg annak kimutatása, élvez-e a folyamodó vagy annak testvére ösztöndíjat vagy segélyt s mely alapból. Komárom. 1908. junius hó 28-án. HORVÁTH KRISTÓF, Sz Benedek-rendi házfőnök, ;i Király József pécsi püspök iskolai ösztöndíj-alapítvány igazgatója.