Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

14 kinzotviatwl, iovben, iacob, lielhezie, ivtua, iochtotnia, ilezie, a lágyítást egyszer jelöli y, de i soha, (menyi) ; joggal következtethetünk arra, hogy a latiatuc írásában, amely láttyátok-nak hangzott, a szóelemzést követte az író s így ki is mondhatjuk, hogy már a H. B.-ben is érvényesült a szóelemzés elve, még pedig épen azon a ponton, amely századok múlva oly heves küzdelemre adott alkalmat. A Königsbergi Töredék helyesírásáról Zolnai (i. m. 74. 1.) azt mondja, hogy „helyesírása nagyjában megegyez a Halotti Beszédével." Mai szemüveggel nézve haladást állapíthatunk meg, mert írásának módja csaknem teljesen fedi a mai helyesírást, úgyhogy írása, tekintetbe véve természetesen a magánhangzók nyiltsági fokáról a legújabb tudományos eredményeket,

1) alig különbözik a mai helyesírásban érvényesülő elvek szerinti írástól. A K. T. már nem írja pl. tugguc, mint a H. B., hanem tudyuc, tud(hot)iuc ; a Halotti Beszédben előforduló ti kapcsolat itt is megvan e szóban : Jatiuc és ebben tud(hot)iuc ; mivel a hosszú mássalhangzót szintén rendesen megjelöli, azért a ti kapcsolatot t-j jelének vehetjük, anélkül azonban, hogy a beszédben í-j-nek hangzott volna ; hisz már a H. B.-ben a d-j gg-ve 1 van jelölve s így is ejtették, a K. T. pedig ezt f/i-vel írja, pedig kiejtése mindenesetre itt is ggg volt. Ami az atia (olv. attya) szót illeti, erre nézve Zolnai azt mondja, „hogy kétségtelen a ty hang ebben ; a furiscte (olv. fürisztje) alakban pedig, úgy látszik, puszta t fejezi ki e hangot." De ha a furiscte szóban a t jelölhet tg hangot, akkor az atia-ban is, már csak azért is, mert különben valószínűleg megjelölte volna a hosszú mássalhangzót, amint egyebütt is tette. Inkább azt mondhatjuk tehát^hogy a furiscte szó írásakor kifeledte az i jelet s ') Nyelvőr XXIV. 193. s köv. 1., Nyelvtudományi Közlemények XXVII. 241., 361. 1.