Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

51 a mai jelentésben vett kiejtés: „írásunk alapjául általában a müveiteknek hagyományos kiejtése szolgál. Nem követjük tehát az írásban azt a kiejtést, mely csak egyes vidékeken, egyes nyelvjárásokban dívik (Simonyi, Az új helyesírás, 28. 1. 4. §). A következő években megjelent nyelvtanok, akár tudományosabbak voltak, akár iskolai használatra készültek, többé-kevésbé eltérő megokolással hirdették az Akadémia elveit s ez lassankint átment a köztudatba, úgyhogy csak a tudósok támasztottak az elv kérdésében is és egyes részletes esetekben is nehézségeket. Midőn az Akadémia 1856-ban újra átnézette a helyesírás szabályait, hogy az időközben támadt zavarokat, újításokat fontolóra vévén, jobban formulázza szabályait, föelvvé a kiejtést tette, melyet a művelt nyelvszokás szabályoz. Szilágyi István bölcseleti úton is igazolja a főszabály helyességét. Mivel a főszabály sok korlátozásnak volt kitéve az új szabályzatban és nagyon sok kivétel, eltérés volt a főszabálytól, azért Hunfalvy Pál és Nádaskay Lajos ezzel az új szabályzattal nem tudtak megbarátkozni s kemény bírálatot írtak ellene, azt hangoztatva, hogy „a bizottmány helyesírási föalapul állít fel olly elvet, mely ahol használható, nincs reá szükség, ahol pedig szükség volna reá, nem használható

1' (Hunfalvy: Magyar Nyelvészet 1857. II. 98. 1.). Hunfalvy előtt „az elhíresztelt helyesírási elv : Úgy írok, a'mint beszéllek, 's úgy beszéllek, a'mint írok, semmit sem nyom" (M. Nyelvészet, 1856. I, 153. 1.). Neki „a Révai és Kazinczy-féle helyesírás, melyet az Akadémia eleinte magáévá tett, jobb, a' nyelv tényeit inkább biztosító 's a' majd haladni tudó nyelvtudománynak is megfelelőbb, mint a' már törvénynyé lett új javaslat" (Magyar nyelvészet II. 104. lap). Hunfalvy azért támadta ily hevesen az Akadémia ekkori szabályzatát, mert nem vette észre, hogy a valóságban ugyanaz maradt a szabály, mint azelőtt volt, csak a szabály kimon-