Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

betűre végződik, -ja alakban veszik fel a ragot, pl. szabja, rúgja, rakja stb. Az l-re végződök -lya ragot kapnak, pl. aszalhja, haUya; az n-re végződök -nya ragot kapnak, pl. vonnya, kivánnya, a d-re végződök -gya alakban kapják ugyanazt a ragot, pl. adyya, szidgya. A gy-re ^végződő igék a g előtt d betűt kapnak s a személy rag -a lesz, pl. hagy, a gy elé kapja a d betűt s lesz hadgy, hozzá a 3. személy ragja -a : hadgya ! Bizony ez csudálatos elemzés ! A f-re végződő igék, ha a t előtt magánhangzó van, -tya alakban veszik fel a ragot, pl. mutattya, ha pedig mássalhangzó van, vagy pedig ay, aj, oy, uy szótag, akkor nem kettőztetik meg a t hangot, pl. szántya, fojtya stb. A mássalhangzóknak ezen változása az egész többes számban megmarad (Corp. Gramm. 474. 1.) Hasonlókép beszél Pereszlényi a harmadik személy birtokjeléről : „Az egyes szám harmadik személyének ezek a birtokjelei : -ja, -nya, -tya, -a, -gya stb. a többesben: -nyok, -tyok, -ok, -yyok, stb. (U. ott. 444 és 449. 1.) A személyragoknak ezen rendszeres összeállításából is láthatjuk, hogy sok gonddal készült maga a nyelvtan, de a helyesírásra nézve így alkotván meg a szabályokat, ép azon kérdésben, amely már akkor is nagyon vitás pontja volt írásmódunknak, azt kell mondanunk, hogy így nem sokat lendíthetett a helyesírás ügyén, a „varietas" megszüntetésén. Magára az írásra nézve sem célszerű, hogy a tőnél tekintetbe vesszük a szó elemeit, a ragot pedig a megközelítő kiejtés szerint írjuk hozzá, mert így aztán nyerünk valami keveréket, ami sem az egyik módnak, sem a másiknak határozott bélyegét nem viseli magán, de általánossá sem tud válni. Hasonló ingadózások észlelhetők Kövesdi Pálnak 1686-ban megjelent Elementa Linguae Hungaricae c. nyelvtanában. Szorosan véve helyesírási szabályokat ő sem ad, de az írásmódjában elárulja ő is azt a zavart, melyet az előbbiek felpanaszolnak. Nyelvtana egyik lap-