Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1904
Tóth L. kitűnő utazó volt, aki kellő előkészülettel indult útnak és a benyomások iránt éles fogékonysággal rendelkezett. Mindent megnéz és meglát. Hazafias szíve mély fájdalmat érez, valahányszor olyasmit szemlél, amit itthon még nem sikerűit elérni. Epoly eleven színekkel ecseteli a természet szépségeit, mint amily éles szemmel lát be az egyes államok belső életébe, vagy amily kiváló képzettséggel ítéli meg az emberi alkotásokat, különösen a művészeti tárgyakat. Ama bő ismereteket és gazdag tapasztalatokat, melyeket hét hónapig tartó utazásában szerzett, hazaérkezése után értékesítette, közkinccsé tette. Uti tárca címen hat kötetben leírta útját (1844. I—V., 1846. VI. k.). Valóban esemény számba ment e műnek megjelenése, mert irodalmunk ily fajtájú munkában szegény volt. Hatását a gazdag tartalmon kívül fokozta a vonzó, lebilincselő előadásmód, könnyen folyó nyelvezet. Oly szemléletessé teszi tárgyait, hogy az olvasó szinte maga előtt látja őket. Gyakorlati értéke is meg volt munkájának, mert minden kötet végéhez függeléket kapcsolt, melyben beszámol, milyen irányban közlekednek vasutak, a nevezetesebb városok mily távolságra vannak egymástól, fölsorolja a nevezetesebb és megbízhatóbb fogadókat, ismerteti az illető országban járatos pénznemeket és mértékeket. Tehát gyakorlati útmutatást is nyújtott azoknak, kiket az ő eleven leírásai külföldi útra késztettek. Munkáját gróf Nádasdi Leopoldnénak ajánlotta, aki az első kötet megjelenése után meleghangú levelet intézett a szerzőhöz és elismerése jeléül szép művű arany „rajzónt" küldött neki. 1) Később is több ízben utazott külföldön. Midőn első utazásából visszatért, az ügyvédi elfoglaltság mellett a társadalmi élet terén is nagy tevékenységet fejtett ki. Alig volt oly emberbaráti vagy kulturális intézmény, melyben tevékeny részt ne vett volna. Jelen ') Most a komáromi Múzeum Egyesület biitokában van.