Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1904

26 E költemény, bár még 1838-ban írta, valósággal az ő életét állítja elénk. Mintha csak föllebbent volna a huszonnégy éves ifjú előtt a jövő fátyola, s látta volna a saját tettekben gazdag férfikorát és nyugodt, derűs öregségét. Valóban ráillenek a költemény záró szavai : Boldog, akit boldogított Nép szeiíd áldása kísér, Mint a jótékony folyót. S akinek sírdombja szent hely, Hol zarándok egy egész nép, S emlékkő — a hon maga ! Történeti képei közül bizonyos drámaiság s valami balladai gyorsaság tünteti ki az Áldozó anga címűt, terjengősek azonban a Hontalan Béla, Dugovich Titusz címűek. A Tréfaharc vidám, kedves humorral adja elő egy óriás termetű, kérkedő lovagnak megszégyenülését. Idegen tárgya van a töredékben maradt Columb c.-nek. Tóth Lőrinc mint lírai s elbeszélő költő sem tartozott elsőrendű költőink közé. Alkotó ereje nem volt erős, költői képzelete nem volt elég eleven, de azért van az ő költészetében is figyelemre és elismerésre méltó : a nyelv és a külső forma. Nyelve csinos, folyékony, már csak itt-ott található egy-egy különösebb alkotása a nyelvújításnak. Külső forma, szabatos verselés tekintetében is magasan kiválik kortársai közül. Rimes és rímtelen jambusai és trocheusai a legváltozatosabb alakulásokat mutatják, majd hosszabb, majd rövidebb sorokban fűződnek egymáshoz, amint az érzelem kívánja, úgy hogy ugyanazon forma alig ismétlődik. Népdalaiban a nemzeti formát alkalmazza sikeresen, sőt eredménnyel tesz kísérletet a nehezebb olasz és francia formákban is (ottava rima, terzina, rondeau). Mindenütt könnyed, a mesterkéltség nem érezhető. A harmincas években s a negyvenes évek elején szívesen olvasták novelláit is, melyek a különböző folyó-