Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1903

15 polgára maradt a hazának, aki kitüntetésre sohasem vágyott. Midőn nagy művét, a kiegyezést, megalkotta, midőn a koronázás megtörtént, azon gondolkodtak a magasabb körök, mivel jutalmazzák meg s minő jelét adják az elismerésnek. A király a miniszterelnöktől kért tanácsot. Andrássy gróf jól ismerte Deákot, azért azt válaszolta: „Felséged rendelkezésére állanak kincsek, rang és méltóságok; minden másért Felséged sokat tehet, de Deákért semmit." Az országgyűlés avval akarta megbízni, hogy a fölkent király fejére ő tegye föl a koronát, de ezt is visszautasította, sőt részt sem vett a koronázáson. Még egy kis emléket sem fogadott el a király és királyné arcképével ! „O felsége — monda a minisztereknek — valószínűleg túlél engem. Ha meghalok, mondja el síromon, hogy Deák Ferenc becsületes ember volt. Ezt kérem jutalmul." Tehát csak az egyszerű polgár címe és az, hogy becsületes embernek tartsák, volt minden óhajtása. Jutalmát egyedül önlelkiismeretének nyugalmában találta. Ez volt a leghűbb barátja, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előtte, kivel sohasem alkuszik, mert parancsát szentnek tartja. Jólelkű és nemesszivű emberbarát volt, aki szívesen felkarolta a szegényeket és árvákat. A nemzet nagy költőjének, Vörösmartynak, árváit atyai szeretettel gondozta s nemzeti adományt gyűjtött számukra. Az a férfiú, ki szilárd, rendithetetlen volt, aki makacsul ragaszkodott elveihez és egy hajszálnyit sem engedett, midőn hazájának érdekeit kellett védelmezni, gyengéd, engedékeny lett, ha embertársainak támogatásáról, megsegítéséről volt szó. Nézzük csak a legnemesebb emberszeretettől izzó beszédeit, melyeket a szegény, elnyomott adózó nép érdekében tartott, hogy hűbéri kötelékeit megoldja és földjét a terhek súlya alól fölszabadítsa. A szónoklat minden fegyverét fölhasználja, hivatkozik a