Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1903
14 ész és férfias jellem által irányadó befolyást szerezhessenek. A politikában inkább azok játszhattak szerepet, akik a bécsi udvari szellem előtt meghajoltak, a megyei követek közt pedig sokkal több volt olyan, aki születésével és gazdagságával tiint ki, mint aki államférfiúi tehetségével És Deák Ferenc, az egyszerű erkölcsű és szokású, kis vagyonú nemes oly példátlan magasra emelkedik, hogy az egész ország közvéleményét irányítja, sőt még a fejedelem is hajt szavára. Miben rejlik, kedves ifjak, hatásának titka? Mi adott neki a legválságosabb időben oly hatalmat, hogy egyetlen szavával lehetetlenné tudta volna tenni Magyarország és az osztrák tartományok közt a békés viszony visszaállítását? Az tette őt hazánk sorsának intézőjévé, hogv politikájának törzsöke a törvény és az igazság volt, gyökerei pedig a történeti múltból szívták az éltető nedvet. Miként Mózes a törvénytáblákat, épúgy tartja ő kezében, bármily közjogi kérdés merül föl, a magyar törvénykönyvet. A magyarság jogos érdekeit domborítja ki, azért nemzete megértette. A törvény volt életének irányitója ; meg volt győződve, hogy az szolgálja igazán a hazát és a királyt, aki úgy a mindennapi élet kisebbszerű eseteiben, mint az állami politika nagy fontosságú mozzanataiban a törvényeket szigorúan megtartja. Hazája törvényeitől és jogaitól soha egy vonalnyira sem tért el, azoknak megvédésében az abszolút hatalommal is bátran szembeszállt. Nagy törvénytiszteletében nyilatkozik egyszersmind hűsége és ragaszkodása a fejedelemhez és a fejedelmi házhoz. O maga mondja: „Sértett törvények mellett komoly méltósággal felszólalni több tiszteletet mutat a fejedelem iránt is, mint a gyáva hallgatás; mert amaz férfias bizodalom, ez pedig félénk kétkedés a fejedelem igazságában." Mily nemes egyszerűség, mily végtelen szerénység nyilatkozik jellemében ! Egész élete végéig egyszerű