Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1902
17 volt. Azt akarta a szerkesztő, hogy kiki megtalálja benne, amire szüksége van : tudományt, szépirodalmat, gazdaságot, uj találmányokról szóló híradást. Közölt könyvismertetést, bírálatot, magyar nyelvi régésigeket; adott egy egy néprajzi, esztetikai cikket, egy-egy névnapra vagy hivatalba való beiktatásra készült költeményt, végre bezárta valami találós mese vagy rejtett szó. Ez a lap kezdte meg a népdalok gyűjtését is, a mit az olvasó közönség nagy tetszéssel fogadott. így szerkesztette lapját 22 évig. Békés és óvatos természetű szerkesztő volt, került minden polémiát. Ez volt egyik oka, hogy némelyeket nem elégített ki. Az elégedetlenek között első volt Kazinczy, a kinek neheztelését mindjárt a lap megindulása után magára vonta. Kazinczy ugyanis megírta a Hazai Tudósításokba felszólítását Csokonai emlékkövének felállítása érdekében. 1) Az adakozásra való felhíváson kívül felhasználta az alkalmat, hogy a Magyar Kurírban Csokonai halála után közölt nekrológnak félreértett szavait megmagyarázza és a gyanút eloszlassa. Kultsár azonban a felszólításnak ezt a kritikai részét nem közölte egyrészt azért, mert nem akarta a polémiát előidézni, másrészt azért, mert valószínűleg ő is azok közé tartozott, a kik nem értettek egyet Kazinczyval. 2) Máskor meg azért neheztelt meg rá a széphalmi mester, mert késedelmezve adta ki polemikus válaszait. Ettől fogva mind hidegebb lett Kultsárhoz és ritkábban kereste föl leveleivel. Kultsár az ortographia szempontjából is iparkodott lapját egyöntetűvé tenni. Ragaszkodott a maga helyesírási módjához és szavaihoz, azért a beküldött kéziratokat eszerint változtatta. Guzmics Izidor meg emiatt neheztelt meg rá annyira, hogy kilépett a munkatársak sorából. 1) Hazai Tudósítások 1806. XIV. sz. 2) Irodalomtörténeti Közlemények, 1896 VI. 154. 1. 2