Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1901

A- w könnyelműségéről disputál és abban állapodnak meg, hogy az a legszabadabb ember, ki vágyain uralkodni tud. Juvenalisnál az előadásbeli formának ily gazdag változata nincs meg ; egyetlenegy szatirája van beszélgető formában irva: a kilenczedik. És ezért az olvasó, jóllehet magában véve minden szatírájának alakja, formája tökélyetes és tárgyra nézve változatos, mégis bizonyos kimerültséget érez, ha egyfolytában olvassa az inkább szónoki, mint költői formában megirt költeményeit. Különböznek költőink továbbá nyelv dolgában is. Horatius a köznyelvet használja szatíráiban ; könnyedén beszél, de azért választékosan és szépen. Juvenalist inkább a szónokiasság jellemzi. Amaz egyszerűségre való törekvést a nyelvben, mely az „aranykort" jellemzi, Juvenalis idejében felváltotta a szónoki hév és tűz, mely keresett szavakkal iparkodott hallgatójában vagy olvasójában a tárgy iránt szeretetet vagy gyűlöletet kelteni. De azért elmondhatjuk Juvenalis nyelvéről, hogy a tárgynak mindig megfelelő ; ha kell, magasan szárnyal, ha kell, leereszkedik, de sohasem válik útszélivé. Kérdés most már, melyik költő volt nagyobb a szatirairásban ? Ha a kor hű leírásában találjuk a szatirikus költő érdemét, akkor egyformán nagy mindkettő, mert bámulatos művészettel rajzolta meg mindegyik saját korát; ha a tárgy változatosságában, bőségében keressük az érdemet, akkor Juvenalis nagyobb, mert igaz és élénk színekkel irta meg mindazt, a mit finom erkölcsű ember szó nélkül nem hagyhat. De ha a szerkezetben, a részek elrendezésében, összekapcsolásában nagyobb művészetet találunk, akkor kétségkívül Horatius nagyobb költő Juvenalisnál; mert ez utóbbi erejét arra fordította, hogy gondolatait megfelelő ruhába öltöztesse és így oly szerkezetbeli hibákba esett, melyek el nem nézhetők ; hiszen az egyes részek néha oly lazán függnek össze, hogy az