Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1901

A- w Rómában az az üdvös szokás dívott, hogy a költők, mielőtt műveiket kiadták volna, barátaik előtt felolvasták; ezen, kezdetben a tehetség, ízlés, ügyesség fejlesztését nagyban előmozdító szokás idővel üres, hiú dicséret hajhászattá vált. A költők ugyanis a tudatlan tömeget megvásárolták, melynek azután az volt a feladata, hogy meghallgassa a költő felolvasását és közben-közben nagyokat tapsoljon és kiáltson. És ez az olcsó, hitvány pénzen szerezhető dicsőség annyit vonzott a költői pályára, hogy Juvenalis idejében nem lehetett a piaczokon, sétahelyeken anélkül végig menni, hogy az ember lépten-nyomon ne találkozott volna tapsoló, lármázó csoporttal, melynek közepén a dicsőségre vágyó író szavalta a tartalmilag és alakilag egyaránt rossz költeményét. Nem csoda tehát, ha a jó izlésü emberekben undor támadt e furcsaság miatt. Juvenalist is elfogta a méltatlankodás és hogy az üres ünnepeltetés vágyától égő költőcskéket megbüntesse ama sok kellemetlen pillanatért, melyet költeményeik felolvasásával szereztek neki, elhatározta magát a versírásra, annál is inkább, mert ő is látogatta az iskolákat és szónokolni is megtanult, mint tréfásan megjegyzi. Azonban a rákövetkező sorokban egész őszintén megmondja, hogy az ő szatirairásának amaz ocsmány bűnök miatt támadt felháborodása az oka, amely bűnök R.ómát a kiölhetetlen rákfene módjára szállják meg és amelyek minden feddhetetlen embert mély fájdalommal töltenek el. Lelke keserűségével, de azért a művészet és ízlés szemmel tartásával sorolja el ezen ocsmányságokat. S felkiált : lehetetlen szatírát nem írni; mert kicsoda oly türelmes e gonosz városban, vagy oly vaskeménységü, hogy szavát ne hallassa ? Most. újra a mocsok elsorolását folytatja és utána mintegy a szónoki hévtől elragadtatva kérdi: Ne tartsam-e méltóknak, hogy szatirába foglaljam!? Tán helyesebb, jobb lenne, Herculesről, Diomedesről, a Labyrinthusban bőgő Minotaurusról, Daedalus-