Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1900
25 meg ellátást, majd férjhez menetelük alkalmával nászajándékot, fia, Lysimachus pedig telket kapott, sőt napidijat is húzott az államkincstárból. 1) A tengeri szövetségnek, mely Apolló isten fezületéshelyén, Delos szigetén székelt, megalakulásától mintegy tiz évig tart Aristidesnek, mint államférfiunak irányító, rendező munkássága, melyről, hogy olyan hézagosak ismereteink, főleg Cimon fényes hadi sikerei felelhetnek, mert ezek — úgy látszik — egészen háttérbe szorították Aristides csendes, de fontos tevékenységét. De e rovat alá tartozik némileg ama vádak tisztázása is, melyek a delosi pénztárnak állítólag Aristides tanácsára történt áthelyezésére vonatkoznak. Csak vegyük tehát szemügyre a tényeket ! Aristides, mint a szövetség lelke, megalapítója, ünnepiesen megesketteté a szövetséges feleket, hogy a törvényeket nem szegik meg, sőt ő maga is megesküdött az athéniek nevében, hogy azokat folyton tiszteletben tartja s megmásítani nem engedi 2). S mégis mi történik? Mig Aristides hajlott kora miatt testben-lélekben hanyatlani kezd, az athéniek, kik gyakran rászorultak nógatásaira, ennek híján kevésbé kifogástalan polgárok befolyása alatt szintén alább szállnak — de erkölcseikre nézve s dölyfükben, nagyralátásukban mostohán, basáskodva kezdenek bánni szövetséges társaikkal. Hasztalan' figyelmezteti Cimon őket. kik a közügyekből meggazdagodtak, Aristides példájával, kit egyedül látott e bűntől tisztának, mint a kit a hazában a megvesztegethetőség érintetlenül és szeplőtlenül hagyott, mert minden szavában és tettében önzetlenül s kifogástalan férfiúnak bizonyult, 3) őt ez intelmeiért számkivetették, sőt a kincstárt Delosból Athénbe merték vinni — esküjük ellenére azon czímen, hogy az a barbárokkal szemben itt bátorságosabb helyen lesz, tényleg pedig azért, hogy a 1) Plut. Ar. 15. fej. 2) u. ott. 14 fej. 3) Plut. Cim.